Szűk ösvény

Gyakran emlegetett intelem Jézus hegyi beszédéből:

A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják. (Mt. 7. 13-14.).

E tanításnak értelmezéséhez érdemes tisztában lenni azzal, manapság mennyi rengeteg választási lehetősége van az embernek, szinte minden percében. Életünk még rövid távon is azon múlik, hogy rövidke időközönként szükséges apró döntéseink sorozata milyen irányt céloz. Vannak, akiknek iránytűje folyamatos pörgésben van, mintha egy mágneses viharba került volna.

A rengeteg lehetőséghez képest igen csekély a száma azoknak a döntéseknek, amelyek valóban az életre vezetnek, amennyiben hiszünk benne és nem azt gondoljuk, hogy korlátlan a mozgásterünk, szinte bárki, bármilyen úton felvirágoztathatja az életét. Még meg is szóljuk azokat, akik olyat említenek, hogy nem sok értelmes alternatíva létezik. Aki sok és rövidebb, hosszabb életeket megvizsgált, annak már lehet, hogy szűkül az üdvözítő pálya.

Időnként hallani olyan értelmezést is sajnos, amely szerint egy és kizárólag csak egyetlen út lehet az üdvös. Emögött sejteni lehet a szándékot, hogy kellő nyomatékot tulajdonítson Jézus szavainak. Mindazonáltal az út két pont közötti szakaszt jelent. Egyetlen igaz út feltételezése azt jelenti, hogy azonos pontból indulunk. Ha a részletektől eltekintünk, felismerhetjük, rengeteg különbözőségünk ellenére valahol nagyon egyformák vagyunk és bár a közöttünk lévő távolságok is roppant változatosak lehetnek, azonban mégiscsak valahol azonos a kiindulási pontunk és azonos a végpontunk is. A bizonyosan dokumentált esetek zömében születéssel jelenünk meg és halálunkkal távozunk. A kettő között roppant változatos életutakat láthatunk, amelyek nem nagyon egyeznek meg, de sok hasonlóságot hordoznak.

Jézus nagyon leszűkíti azt a mozgásteret, amelyben az élet reményében járni lehet. Nagyjából mindenki erre van elhivatva, mégis roppant változatos görbületek fedhetik le ezt a szűk ösvényt.

Az ezen az úton való közlekedés azért sem egyszerű, mert annyira változatos élethelyzetekbe kerülünk naponta, hogy nagyon nehéz a továbblépést meghatározni. Emberileg segítséget adni és kérni is roppant nehéz lehet, mert egyedi akadálypályán iparkodunk. Miként adottságaink, gyengeségeink és keresztjeink is testre szabottak, így a bejárandó út is egyedülálló, amely a szűk ajtóhoz vezet. Eközben azonban a lényegi fejlődés meglehetősen hasonló, ha ugyanoda lyukadunk ki jó esetben.

Lehet mondani, hogy Jézus az út, azonban ezt az utat nem egyszerű kirajzolni a mi kis, személyre szabott terepasztalunkon. Igen gyakran fizikailag, elméletileg és mindenféle megközelítésben járhatatlannak látszik. Ilyenkor gyakran hozzuk meg téves következtetéseinket, hogy Jézus példája nem alkalmazható a mai, teljesen más világban, mint idejében és még azt is sejteni vélik, hogy Jézus ma teljesen más utat járt volna.

Úgy gondoljuk, jelenünk összehasonlíthatatlan azzal a korral. Lényegi dolgokat illetően, miként egyéni sorsunk is roppant hasonlók, nagy változások nem is várhatóak a történelem során. Bár nem ismerem egyik élethelyzetet sem személyesen, de sok egyebet látván, úgy gondolom, barlanglakó őseink és az űrállomások lakói meglehetősen hasonló emberi kihívásokkal küzdenek, a szűk ajtóhoz vezető keskeny út mindenütt ugyanolyan szűk marad, legfeljebb a díszletek változnak.

 Egyik, sokunk számára nagybecsű egyházi emberünk említette, mivel igazította el édesapja gyermekkorában: "Ha válaszút elé kerülsz, akkor a nehezebbiket kell járni!".

Elég érdekes életfilozófia egy olyan világban, ahol minden a munka, áldozat kerüléséről szól, a hatékonyságról, a legalacsonyabb költségekről és általában bármilyen szenvedés, megterhelés lehetőség szerinti mellőzéséről. A gyakorlatiasságban fejlesztjük magunkat, „optimalizálva” életünket, munkánkat, jövedelmünket. Még az ár érték aránya is időnként elég érdekesen kerül megfontolásra, mivel az ár még könnyebben megfogalmazható (ez sem mindig látható, mert nem mérlegelik, mi lett volna egyéb fontosabb, ami még a fizetendő költség terhét is befolyásolja), de az érték már régen eléggé zavaros még viszonylag gyakorlatias kérdésekben is, mikor látványosan tudnak felülkerekedni jó dolgok a fontosakkal szemben a döntéshozatalkor.

Talán a sportolók, művészek számára lehet ismerős ez, akik csúcsra törekednek és nem optimalizálnak, amit másként nem érhetnek el, mint maguk edzésével, próbára tételével, szinte sanyargatásával. Ezért mind nehezebb pályákat, megoldásokat választanak, mert ebben az irányban hiszik és tapasztalják saját növekedésüket. Akik kerülik következetesen a nehezebb, áldozatosabb utakat, azok legnagyobb nyeresége talán a fáradság megspórolása. Ennek előnye is legfeljebb gyakorlatias szempontból feltételezhető, mivel sok anyagi, tárgyi dologgal szemben, ha magunkat, testünket, elménket megfontoltan, szeretettel és alázattal használjuk, akkor nem kopik, inkább fejlődik. De még autóknál is emlékszem egy régi intelemre, mely szerint a nem használt autó több meghibásodást mutat egy megtett kilométerre vetítve, mint amelyiket folyamatosan hajtanak. Ha belegondolunk, egy féltve őrzött, megkímélt drága autó is szét tud úgy rozsdásodni, hogy nem mentek vele egy kilométert sem. Anyagi világunkban mi is ugyanott végezzük, ha nem tettünk egy kilométert sem.

Aki saját munkájára csak úgy tekint, mint egy áldozatot, amivel pénzt szerzett a vágyai eléréséhez, az talán kopik, de aki erőfeszítéseinek a fizetségét a munka elvégzésében látja, az egyrészt megválogatja a munkáját, másrészt minden feladatában épül inkább, mint elhasználódik.

Gandhi mondta állítólag, mindenesetre évtizedekkel ezelőtt bevésődött a fejembe: „A jól elvégzett munka  egyedüli jutalma abban áll, hogy elvégezhettük”. Eredetileg eléggé cinikusan közelítettem meg ezt a mondást, mivel úgy véltem, messze nem vagyunk megfizetve a munkánkért. De azután eléggé sokat láttam magam előtt kinyomtatva és falra akasztva, ezért megtette hatását és valóban átlényegült számomra a munka fizetsége.

Az utat, amit járunk, olykor még magunk sem ismerjük fel. Főleg tájékozódási pontok és iránytűk nélkül. Ismert, hogy ködben vagy sötétségben az ember hajlamos körbe járni, mivel nincsenek térbeli viszonyítási lehetőségei. Naplóírás és térképrajzolás nélkül még azt az utat sem ismerjük, amit eddig megtettünk, pedig abból már az irányt és célt is sejthetnénk, ha addig nem lett volna tiszta. Ez pedig alkalmat adhatna arra, elgondolkozzunk azon, mennyire szimpatikus nekünk a menetcél, amit esetleg nem is mi tűztünk ki. De előfordul, hogy vannak eltökélt célok, de minden perces döntéseink közepette elvétve vesszük csak az irányt arrafelé. Ha néha körülnézünk, akkor meg csodálkozunk, miért nem közeledünk és most miért látszik másik irányban a cél, mint eredetileg vagy esetleg már el is hagytuk volna, mert túlmentünk vagy végzetesen elkanyarodtunk, de nem tudjuk ezt sem eldönteni.

Említi Jézus, hogy széles az út és sokan járnak rajta, amelyik a romlásba visz. Ezért érdemes megfontolni a csatlakozást, mikor a többség tömött menetoszlopát látjuk menetelni valamerre. Vagy választjuk a kisebbség kockázatvállalását, ha tetszik nehezebbik útját.

Játszásiból, a naponta sorjázó döntéspárainkból összeszedtem párat, amelyek között talán nem nehéz megítélni, melyik a nehezebbik. Kerültünk már ilyen választások elé?

Melyik a nehezebbik út:

élvezetek helyett munka?

ítélkezés helyett a bűnbánat?

kioktatás helyett tanulás?

dicsekszem vagy dicsőítek

rombolás helyett építés?

dicsőség vagy szolgálat?

a könnyű vagy a szükséges?

jó vagy a fontos?

intelem vagy ítélkezés?

magamért vagy másért tenni?

ellenségeinket szeretni vagy gyűlölni?

adni vagy kapni?

kevélység vagy az alázat?....

      A lista tetszés vagy nem tetszés szerint folytatható….