Az elmúlt napokban a Mária Rádió kampányolt megerősítésért, adományokért, imakörök szervezéséért és betelefonálóktól várták a felajánlásokat. Ahányszor autóba ültem, követtem a műsort. A második napon meglepődtem milyen kevesen telefonáltak be akár csak annyit: jó, Mária Rádió, hogy vagy. Ez alaposan elgondolkoztatott. Arra jutottam, talán sokan, sokunk, nem értékelik megfelelően a saját szerepüket. Ugyan mi haszna van, gondoljuk, ha egyszerű szavainkkal csak betelefonálunk, hogy jó hallgatni adásukat. Azért lepett meg ez az eredmény, mert tudom, milyen sok hallgató nyer lelki táplálékot onnan. Azután magamra gondoltam, előző nap én is ugyanezt mondtam, ugyan már, mit tudok ehhez hozzátenni, csak fecsegnék valamit. Különben is, az előadásomra sietek, várnak a hallgatók, utána meg az unokámhoz, nincs időm valami igazán magvasat, értékeset kitalálni. Másnap mikor meghallottam, hol tartanak, hány betelefonálónál, akkor rögtön hívtam őket az autóból. Előző este pont azért írtam egy levelet, hogy ne zavarjak a lüke telefonommal, mit jelent nekem a Mária Rádió, mert például akkor este ért az a kegyelem, mellyel halhattam adásukban a kismarosi ciszter nővérek zsolozsmáját. A Duna túloldalán ilyen kincsek vannak a közelben, hihetetlen!
Másik, hasonló gondolat jutott eszembe, mikor hallottam, hol tartanak az adományokkal. Gyűltek szépen, nem mondom, de úgy értettem, jobbára néhány nagy adomány teszi ki az összeg többségét, tehát, viszonylag kevés ember dobta azt ös�sze. Ezen megint alaposan elgondolkodtam. A két gondolatsornak egy közös vége volt. Az alázathoz vezetett. Rájöttem valamire. Az apró, de értékes, jó szavakhoz és a kicsiny, de sokaságukban jelentős adományokhoz egyaránt kell egy bizonyos alázat. Az embernek, mikor, még ha segíteni is akar, van egy gőgje, ha nem tud zseniális, fantasztikus dolgot mondani, akkor inkább csöndben marad. Vagy, ha nem tud valami hatalmas pénzösszeget adományozni, amitől felhördül a hallgatóság, akkor inkább nem ad, mert inkább szégyelli, hogy nem képes rá. Majd ad, ha annyi pénze lesz. Hol itt az alázat? Mi a szerepe? El kell fogadjuk alázattal, hogy nem tudhatjuk, mi a szerepünk Isten tervében. Nem tudhatjuk egy-két apró jó szavunkról, mikor, kinek kell célba érjen. Nem tudhatjuk, ez mit jelenthet. Ugyanígy van az adományainkkal. Akármilyen kis összeg, de akkor és ott, mit segít, annak nem mi vagyunk a legfőbb megítélői. A vonatkozó evangéliumban Jézus kifigyelte, hogy az özvegyasszony jelentéktelen, de számára óriási összeget adományozott a templomban. Példája örökre megmaradt.
Isten nem csak hatalmas dolgokat kér tőlünk: életünket adjuk, komoly áldozatokat hozzunk, óriási, súlyos kereszttel. Rengeteg apró feladatot is ad, aminek mi nem is látjuk sem értelmét, sem súlyát. Pedig a legnagyobb, legbonyolultabb gépezetek is lebénulnak, ha egy apró csavar meglazul, kiesik.
Ezzel együtt megérteni véltem, miért van annyi boldogtalan ember a világon. Mert nem fogadják be a sorsukat, a küldetésüket. Kicsinek, jelentéktelennek gondolják amit tudnak, amit tesznek. Nem látják értelmét létüknek, mi a hasznuk. Írtam már róla, még a segítségre szoruló fogyatékosok, rokkantak is micsoda kegyelmeket hordozhatnak mások számára. A nagy projektben talán ők a nagy vízválasztók. Hárítva a létezésüket inkább a vélt fény felé menekülünk, vagy vállalva őket, jutunk a valóságos fényre.
A Rádiótól igen hosszú és kedves köszönetet kaptam és nem automata üzenetet vagy gépi hangot a levelemért és telefonomért egyaránt. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ilyen hatása lesz. És mibe került nekem?
Más szemében szálkakeresők vagy kákán csomót találók, megmondók és ítélethozók! Érdemes lenne azon elgondolkozni, mi okoz több örömöt. Hibát találni egy ténykedésben, törekvésben, vagy megkeresni, mi van a sok csetlés botlás között, ami értéket teremt és abban biztatni művelőiket. Drámai dolog megélni azt, miként ítéljük meg mások igyekezetét. Ez magunkra fog szállni, kevésbé rájuk, ez megint az alázat kérdése. Mit tartunk fontosabbnak, a kritizálást, vagy mások biztatását a jó irányába? Vizsgáljuk meg magunkat, melyik okoz nekünk örömöt eme változatok közül? Milyen hatásokat érünk el? Fokozzuk a szeretetet vagy hárítjuk, növeljük vagy csökkentjük az alázatot magunkban? Mikor érezzük jól magunkat?
Tapasztaljuk meg, hogy adni jó! Vegyük észre, még az alkalmak elmulasztása is számunkra veszteség. Minden lehetőségünket kihasználjuk? Szólunk egy jó szót, ha valaki vigaszra, buzdításra vagy gyámolításra szorul? Ürügyet lehet rengeteget találni: nincs időm, ez nem az én dolgom, nem is ismerem az illetőt, esetleg kockázatot vállalok ezzel. Ezer dolog térít el a számunkra jótól. Ne hagyjuk!
2016. szeptember
Be the First to Comment