Hidas András

Szenvedéseink eredete 2.

2024. szept. 11.

Az ember nem érti, miből is fakadnak szenvedései. Talán jobban érdekli, mint a boldogságának kulcsai. Boldogság esetén senki nem sóhajtozik, hogy miért pont én, miért pont velem kellett ennek megesnie. Ez természetes.

Előző életemben kevés boldogságot találtam, szenvedéseim sűrűjén haladva sokat töprengtem ezek forrásán. A következőkre jutottam múltam és Isten által berendezett és működtetett világ rendjének tanulmányozásában.

Hallottam olykor hit tanításokban, hogy minden szenvedés forrása a bűn, de ez nekem nagyon magas volt. Évekig tartott ezt felépítenem a tapasztalataimból. Valóban, megerősíthetem, hogy a szenvedésnek két fő forrása van: a magunk és a világ bűnei.

Szinte kivétel nélkül kimutatható, hogy botlásaink vagy megátalkodottságunk feltétlenül szenvedést okoznak nekünk. Ha nincs is lelkiismeretünk vagy annak furdalása, akkor is szenvedni fogunk, hiszen a világ rendjétől való eltérés azzal jár. Ha kilépek az ablakon, a gravitációt meg fogom emlegetni, ha már voltam ilyen kevély. Ha rest vagyok, a lelkem és testem fog elsatnyulni, megbetegedni. Ha mértéktelen evést, ivást vagy éppen sportot űzök, annak is lesz ára. Sorolhatnám, nem kell teológiát végezni, hogy felismerjük, hogy bár a bűnök sok jóval kecsegtetnek, amit kísértésnek hívunk, de a végső számla bizonyosan veszteséges lesz. Csak a rövidlátó kuponvadászok fogják folyamatosan etetni kísértéseiket.

Látszólag könnyebb értelmezni a másik forrását szenvedéseinknek. A világ bűneit. Nagyon sokan szenvedünk közvetlenül mások bűneitől, mert gorombák, lekezelőek, tisztelettelenek, megaláznak, megfenyegetnek, öklüket rázzák és hazudoznak nekünk. Ráadásul, szenvedünk milliónyi olyan bűntől, amelyet nem rajtunk követnek el, csak a média zúdítja ránk, ha igazak, ha nem. Botránkozunk éjjel-nappal és ebből kifolyólag szenvedünk. Sokat foglalkozunk azzal, hogy tilos ítélkezni, mert mi is megítéltetünk. De mi egyéb oka lehet? Például az, hogy az ítélkező, botránkozó ember szenved. Mert nem a megbocsátás az első, de nem is a második gondolata. Sőt, sokan kötelességüknek érzik az ítélkezést és botránkozást, mert úgy gondolják, hogy értékítéletüket példaként kell állítsák és ezzel szolgálják a jót. A gonosz micsoda körmönfontsága, hogy ezt hiteti el hiszékeny emberekkel!

Ki nem szenved a saját bűneitől? Aki nem vétkezik. De az nekünk nem megy, mert vétkeinket sem ismerjük fel. De ha megértjük, hogy vétkeinkből szenvedésünk lesz, akkor hamar megtaláljuk a forrásukat.

Ki nem szenved a világ bűneitől? Aki lépten, nyomon és lehetőleg azonnal megbocsát. Még a pofon, a hozzánk vágott toll is kevésbé fáj, ha azonnal a megbocsátásban vagyunk. Sérthetetlenekké válunk. Még a kereszt is másképp sajog, ha nem az igazságtalanság és kegyetlenség fölött botránkozunk, hanem megbocsátóan tűrjük a szögek fájdalmát és a hóhérok ostoba vigyorát.

Aki képes megbocsátani, az képes a saját bűneit is felismerni. Vagy mondhatnám fordítva is, aki képes saját bűneit felismerni, az képes megbocsátani.

Aztán van egy olyan szenvedés kategória is, amely körül nem látunk bűnöket. Amikor Jézus valakiket különleges kegyként a saját útjára terel. Nos, ott fájdalmas emberi torzókat láthatunk, akik ellenállnak, szitkozódnak, ítélkeznek, botránkoznak a keresztjeik alatt, de láthatunk csodát, békét, sőt boldogságot is a szörnyű kereszt alatt, ha követik Jézust.

Befejezve írásomat, útra keltem és elgondolkoztam azon, hogy voltaképpen az utolsó kategória mindenki számára esélyes. Az öregedéssel, testi-szellemi javaink elvesztésével bizony akarva, akaratlanul Jézus útjára kerülünk. Ha ezt a keresztet egyedül akarjuk hordozni, az egy csúnya vég, ahol csak szitkozódnak, hogy nem szabad megöregedni. Ha meg Jézussal viseli valaki a keresztet, akkor testi-lelki veszteségei ellenére is mosolyogva néz a világba, tudja hordozni még másnak a baját is és nem fogy ki a szeretetből az utolsó pillanatig, a megérkezésig.

2024. szeptember

Comments and Responses

Be the First to Comment
×

Kommentet, véleményt csak bejelentkezett felhasználók írhatnak.