A szenvedés forrásának kutatásában két fő okát találtam kínjainknak.
Az egyik bűneinkben gyökerezhet. A világban uralkodó rendhez szabad akaratunk szerint nem kötelező igazodnunk, azonban törvényszerűen keserves következményei vannak, ha (vissza)élünk szabadságunkkal. Mintha rossz kulccsal akarnánk egy ajtót kinyitni. A kulcs is beletörik, az ajtó sem nyílik ki, sőt a bejutástól még messzebb is kerülhetünk.
Másik eshetőség, ha szándékosan vagy akaratlanul Jézust követjük és az útját járjuk. A világ nem tudja befogadni, sosem tudta. Ugyanis a világiak természetüknél fogva nem illeszkednek a való világ rendjébe, aki pedig ahhoz igazodik, azokat gyűlölettel kivetik magukból, csak a maguk fajtáját képesek megtűrni. De befogadni nem is képesek, miként semmi mást, csak a saját és kevélységükben vélt hasznukat. Mentségükre mondva, szenvedéseikből nagy igyekezettel, de rossz irányban próbálnak szabadulni.
Akkor esélytelen a szenvedés nélküli lét? Hiszen ezek szerint elkerülhetetlen.
Erre nem tudok válaszolni, de az körvonalazódott számomra, hogy igazából nincs is jelentősége, melyik forrásból érdemeljük ki a szenvedésünket. Nem azért, mert nem érdekel, mitől szenvedünk és a szabadulás a lényeg. Hanem azért, mert mindkét esetben ugyanazt az értelmes stratégiát találtam, sok egyéb próbálkozás után, kizárásos alapon: szeretet és alázat.
Ezzel bűneinkben szegényedünk, Jézus útján pedig felvehetjük azt az egyetlen viselkedést, amivel esélyünk van a szenvedésből épülni, növekedni, azt magunk valódi hasznára fordítani. Más szóval, mi kiüresedünk az alázattal, Istenben pedig gazdagodunk a szeretettel. Ezzel látszólag értelmetlen és igazságtalan szenvedéseink értelmes és nemesítő feladattá válnak.
De ki akar növekedni? Különösen a szenvedésből? Nos, a szenvedésben lehet összemenni és lehet növekedni. Változatlanul nem maradunk. Ha nem növekszünk, akkor beszorulunk a szenvedésünk sötét zárkájába, amely idővel egyre mélyebb és egyre sötétebb.
A növekedés egy értelmesebb irány. Különösen azért, mert tapasztalataim szerint a növekedésben kinőjük a szenvedéseinket, azok kezelhetőbbé lesznek. Mondhatnám, megszokjuk, sőt, extrém esetben még meg is szerethetjük őket.
Aki nem hiszi, tegyen próbát egy apró kis szenvedésében!
2024. január
Be the First to Comment