Bármit oktatok vagy előadok, el szoktam mondani ezt a felhívást azzal a kiegészítéssel, hogy csak a fel nem tett kérdések és meg nem kísérelt válaszok a helytelenek. Egy alkalommal még a mondatot sem tudtam befejezni, olyan ellenállásba, sőt tiltakozásba ütköztem, hogy az üzenet átadására nem volt esélyem, egyszer s mindenkorra az orromra csapódott az ajtó. Az indulatot az válthatta ki, hogy bizony, a világban meglehetősen sok rossznak, sőt botránkoztatónak látszó választ, kérdést láthatunk. Ez a reakció is simán elmehetett volna a rossz válaszok kategóriájába, hiszen az előítéletek dolgoztak és annak a vélelme, hogy meg tudjuk ítélni a jó és rossz válaszokat, mégpedig annál inkább, minél nagyobb botránkozást váltanak ki bennünk. Bölcsebb ember lenyeli a botránkozását egy látványosan orrbaverő rossz kérdés és válasz kapcsán, csupán azért, nehogy megszégyenüljön a következő mondat által hordozott megértésben, hogy bizony elhamarkodottan ítélkeztünk… Különösen a nagyon rossznak látszó kérdéseknél és válaszoknál kell óvatosnak lennünk, mert lehet, hogy valami orbitális oktalansággal találkozunk, de lehet, hogy egy új világ nyílhat meg előttünk. A kulcs itt is, az előítéleteink megzabolázása.
Ez az állandó igém több helyen gyökerezik. Jó sok éve egy ismerősöm az USA-ból hozott haza egy plakátot, amin egy állítólagos indián mondás szerepelt: "minden út jó út". Ezek azok a feladványok, amelyek termékeny talajon évekig képesek csírázni, gyökerezni és virágba borulni. Nagyon sokat gondolkoztam ezen még javában nem Jézust megfontolóként. Vegyük a papucsállatkákat, melyeknek rém egyszerű idegrendszerük van, nagy filozófiai iskolákat nem járnak ki. Elindulnak és irányukat gyakran és rugalmasan módosítják az aktuális ingerek alapján, amiről csak ők tudnának tájékoztatni minket: hőmérséklet, áramlások, színek, szagok, ízek… Ki tudja mit képesek érzékelni ilyen egyszerűnek látszó lények? Az adott válaszaikat is csak a mozgásukból tudjuk felmérni: odamennek vagy menekülnek. Nincs róla fogalmam, hogy térben és időben milyen távolságokra hatolnak el érzékei, milyen stratégiájuk van, ami több a pillanatnyi pozitív vagy negatív döntéseknél, mindenesetre az elindulás, a mozgás kulcskérdés, hiszen ezzel tudják megítélni, hogy valami jobb vagy kedvezőtlenebb lesz a környezetükben.
Másik terület maga a tudomány. Itt is általában egy előítéletből (jó értelemben), azaz egy előzetes ítéletből, feltételezésből indulunk el, amit munkahipotézisnek szoktunk titulálni. Ez nagyjából mindegy, hogy mi, igaz vagy hamis, hiszen a kísérletes és logikai munka szempontjából a bizonyítás vagy cáfolat egyaránt értékelhető eredmény és előbbre jutunk ismereteinkben.
Azután, jóval később jött a hitélet, a vallás területe. Ez már érzékenyebb pont, mert pl. a dogmák, az egyház által lebetonozott tanok sokszor érinthetetlennek tűnnek, még a hívők körében is. Többször találkoztam azzal, hogy valaki megkérdőjelezett egy dogmát, amitől mindenki lehurrogta, megítélte, hogy tilosban jár. Nekem más volt a neveltetésem és szívesen láttam a dogmák próbatételét. Magam tapasztalata az, hogy a dogmák nem feltétlenül régi mondások, szájhagyományok okán lebetonozottak, hanem azért, mert működő dogmák! Tehát az életünkben aktívan szereplő hitigazságok és aki ezt az aktivitást méri fel, az szerintem hithűbb dogmakövető lesz, mint aki bemondás alapján tiszteli a dogmákat. Hiszen a dogmák nem csak arra valók, hogy tiszteljük, kerüljük őket, hanem működtetni kell, építkezni kell velük. Értelmes dolog az épülő házba olyan köveket rakni, amelyeket megkocogtatunk, megpróbálunk, hogy aztán biztosan támaszkodjunk rá.
Hitünk is annyira lesz erős, amennyire próbára tesszük. Ha csak vasárnap kicsinosítva mutatjuk be a templomban, az nem sok mindenre bátorít fel, de ha a mindennapok kísértéseiben, próbatételeiben, változatos támadásaiban a hitünk ellen, nos… ott edződnek a hitünk és dogmáink is.
A nincs rossz kérdés, nincs rossz válasz buzdítás megengedi a kétkedést, mégpedig mindenben, amiért a világ és amit a hívők világa elmarasztalhat. Nem ismerhetem meg a világot, amit nem nézek meg hátulról is… Egykori lótenyésztést oktató professzorunk mondta az egyik aranyszabályt lovak vásárlásának esetére: nézzük meg a ló mindkét oldalát! Ezen mind nevettünk, kivéve egyik csoporttársunkat, akinek már volt drága tapasztalata, hogy ezt elmulasztotta.
Végezetül, még egy élettapasztalat. Rájöttem, hogy rengeteget tanultam mások hibáiból, hibás logikákból, stratégiákból, amiért drága árat fizettek egyénileg vagy közösségileg. Megtanultam azt is, hogy sokszor kénytelenek vagyunk ezeket végignézni, elszenvedni és sajnos csak a tanulság lehet a mienk, befolyásolni, segíteni nem tudunk. Az élet igen változatos területein találkoztam a legmeredekebb kérdésekkel és válaszokkal, amelyek igen sok szenvedést okoztak, de nem találkoztam még olyan abszurd helyzettel, amiből ne tanultam volna. Így elmondhatom, hogy nincsen senki sem az életemben, akitől ne tanultam volna. Még ha valaki következetesen mindig rossz fát tett a tűzre, akkor is hálás vagyok, mert láthattam a következményeit az idő vonalán az anyagi világban és az embereken.
A szaktanácsadók azért lehetnek nagyon jó tanárok, mert az életnek mindig a problémás, olykor katasztrófális területeivel találkoznak és végtelen tapasztalatuk van abban, hogy milyen könnyű elrontani, tönkretenni valamit még akkor is, ha igen tapasztalt és okos emberek művelik azt a területet. Az alázatukat is fejleszti, ahogy szembesülnek a túlkontrollált helyzetekkel, ahol mindig marad valami apró baki, hibalehetőség, amitől még egy Titanic is el tudna süllyedni minden korszakban.
Azt mondják, hogy más hibájából tanul az okos, ami szerintem csak egy igen szűk rétegre vonatkozik, mert az emberek legtöbbször még a maguk hibáiból sem tanulnak, képesek egész életükben ismételgetni, feltételezvén, hogy a világban van a hiba, a rossz kérdés és a rossz válasz.
Be the First to Comment