Emberi kapcsolatainkban, akár a közéletben, mind a túléléshez, mind a boldogsághoz (békéhez), mind a sikerességhez elengedhetetlen egy bizonyos stratégia. Hát persze, majd pont ebben nem hirdetem a stratégia fontosságát, mikor az élet minden területére elengedhetetlennek tartom. Rövid ismétlés, miért is oly fontos a stratégia? Mind a túlélés, mint a boldogság (béke), de különösen a világra szóló küldetésünk azon múlik, mennyire sikerül nekünk a világ láthatatlan rendjébe beilleszkedni. Egy zárat rossz kulccsal nyitogatni ahhoz vezet, hogy tönkremegy a zár és a kulcs is, de nyílni nem fog biztosan. Értelmes ember ezért még a biztosan jónak látszó kulcsot is óvatosan helyezi a zárba és finoman, annak engedését követve fordítja el, egyébként még jó kulcsot is lehet beletörni a hozzávaló zárba.
Ez az óvatosság az alázat, amivel közlekedünk a világban, melyet nem ismerhetünk pontosan meg sosem és még ahhoz is egy élet is kevés sokszor, hogy felismerjük az ott uralkodó szabályozottság létét, a mintákat, a rendet! A felismerés nem könnyű, de ha már egyszer a rend létéről sejtésünk támad, akkor az késztethet minket arra az alázatra, hogy óvatosan mozogjunk benne. Mozgásunk célja pedig nem lehet más, mint a beilleszkedés.
Minél nagyobb az elbizakodottságunk, eltökéltségünk, annál könnyebben törik a kulcsunk.
Honnan tudjuk, hogy a rend ellenében dolgozunk? Ellentmondásos állításainkból, céljainkból, igazságtalanságainkból, részrehajlásainkból, kettős mércéinkből. Ezek persze nem kevésbé nehezen felismerhetők, mint a rend maga. Aki nem látja a rendet, az nem látja a rendetlenséget.
Minél messzebb jutunk a rend felismerésében, annál magányosabbak leszünk, hiszen a többségnek maga a központ, a világegyetem origója és nem a rendbe akar simulni, hanem ehhez a középponthoz igyekszik rendezni a világot. A pókháló egy apró pontját lehet egy darabig magunk felé húzni és azt kikiáltani középpontnak, de a tér szerkezetét nem lehet tartósan és nagy mértékben eltorzítani, ezért az szakadni fog és kipottyanunk a hálóból a sokat emlegetett külső hideg sötétségbe.
A rendbe való beilleszkedésnek mi a jutalma, haszna? A rendben a béke uralkodik, az egyensúly, az igazságosság. Ez nyugodt, megpróbáltatás nélküli életet jelent? Egyáltalán nem, a rendnek az ismerete jelenti a békét, de a világban nem lesz egyhamar béke, hiszen a rend ellen dolgoznak milliónyian, ami legtöbbször a rendhez ragaszkodókat rángatja a leginkább, hiszen azok stabilitása legerősebb a világban és látszólag miattuk nem lehet a végtelenségig cincálni azt a pókhálót, amit a többség szaggat folyamatosan. Eredményül a rend embereit is kiszakítják a háló egy darabjával és hullanak a sötétségbe. Ez azt jelenti, hogy a rend emberei ugyanúgy elvesznek, mint a hálószaggatók?
A rend emberei ismerve a rendet, a világ bármely zavarodottságban képesek a rend alkotására, hogy a kiszakadt hálódarabbal is fel tudják venni a rend alakzatát és alapot adni a rend felállásához. Nekik ez béke és boldogság, még akkor is, ha egy zsebkendő méretű területen tudják újraszervezni a rendet, hiszen annak legkisebb darabja hordozza az egész világ rendjét, ha abba belesimul.
Felületes szemlélő számára a rendhez való igazodás, a rend szerinti működés óriási erőfeszítést igényel, kivitelezhetetlennek tartják. A valóságban a rend a világegyetem alaptermészete, ahol az energiák egyensúlyban vannak. Könnyebb egy hintán egyensúlyozni, mint annak egy darabját letörni és mint valami trófeát hazacipelni. Miért érezzük nehéznek? Mert a legnagyobb energiát az igényli, hogy leszámoljunk azzal az elképzeléssel, hogy mi vagyunk a világ közepe, amire való törekvés folyamatosan óriási energiákat igényel, sikeres sosem lesz, béke még kevésbé, arról nem is beszélve, hogy csak a rendetlenséget növeljük a világban és körülöttünk, ami csak távolabb visz a békétől és boldogságtól, a hasznosságra meg esély sem lesz. Utóbbi persze senkit nem érdekel, mert az előző kettőre próbálnak rossz irányba törekedni, jóllehet a hasznosság azt jelenti, hogy sikerrel illeszkedtem a rendbe, ezért egyáltalán nem egy teljesen önzetlen cselekedet, miként az örök életre való törekvés is valahol egy igen önző dolog, miközben pedig annak során feláldozzuk magunkat, magunkért.
Kicsit hosszúra sikerült talán a bevezetés, de talán az emberi kapcsolataink vannak olyan kiemelkedő fontosságúak életünkben és küldetésünkben, hogy leginkább itt érdemes a rendszerszintű gondolkodás, a stratégia alkotás jelentőségét összefoglalni.
A világ felé sokáig az alázatot hirdettem, ami a rend megismerésének kizárólagos megközelítése és a beilleszkedés egyetlen esélyes módja. De be kellett ismét látnom, hogy ez nem elegendő. Az alázat a szeretetnek elengedhetetlen, de nem elégséges feltétele. De tovább kell lépni, mert a rendbe való illeszkedés emberi kapcsolatainkban különös szeretetet igényel. Olyan szeretetet, ami a legnagyobb áldozatot, önmagunk feladását jelenti. Egy fontos kapcsolatomban jutottam el oda, hogy ha ott békét, boldogságot és különösen hasznosságot akarok elérni, akkor egyszer és mindenkorra fogadalmat kell tegyek arra, hogy előre és visszamenőleg mindent megbocsátok és mindenért elnézést kérek. Aztán elég hamar rájöttem, hogy ez a legértelmesebb stratégia nem csak a kitüntetett emberi kapcsolataimra, de mindenkivel szemben. Eme elhatározás után láncreakcióként jöttek a felismerések, hogy Isten milyen utolsó és legnagyobb fogadalmat tett gyermekei félé Jézus küldetésével. Egyúttal milyen hatalmas feladatot, új parancsot hagyott nekünk, mikor Jézus azt mondta „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” Jn. 13. 34. Nem simán szeressétek egymást, kicsit vagy nagyon, tiszta erőből, hanem úgy, ahogyan Ő. Aki bemutatta a szeretet legmagasabb fokát, aki ellenségeiért és csekély számú benne kitartókért egyformán adta isteni életét. Nem csak alázatos volt, nem csak eltűrt és megbocsátott mindenkinek, mindent.
Magunk feláldozása a bűnösökért, balgákért a majomszeretet legmagasabb foka lenne, ahol szerethetőségtől, érdemektől függetlenül toljuk ugyanazt a szeretetet? Sajnos a majomszeretet nélküli szeretet Jézus nyomán sokkal nagyobb áldozatot jelent. Hiszen az a szeretet nem fukarkodik az intelmekben, tanításokban, amelyeket megvet a világ, hiszen célja a többiek rendbe való vezetése, hogy elnyerjék ugyanazt a békét, boldogságot és hasznosságot. Megengedem és megbocsátom a másiknak a rendetlenségét, még ha az én fejemen is ugrál, mégis kitartok annak hirdetésében, hogy ez nem jó sem neked, sem a világ rendjének és ezzel csak a külső hideg sötétségbe vezet az utad, ahol én is ott leszek, de továbbra is a rendre mutatok.
Ebben a szerepben a béke, a boldogság és különösen a hasznosság olyan szeretetben esélyes, amit Jézus tudod sugározni a balga és bűnös világba, mint egyetlen kristályosodási csomópont, amely köré tud felépülni a végtelenült tökéletes rend.
2024. május
Be the First to Comment