Megtestesülés

A minap egy nagyon érdekes hasonlatot hallottam Istenről. Mint a festőt írták le, aki beleszerelmesedik a fantáziájából vászonra festett leánykába és ezért a képbe illeszti magát is. Ilyen az Ő megtestesülése. Kevés jobb és rövidebb gondolatot hallottam még erről. Magam elé képzeltem olyat is, hogy egy rajzfilm alkotója beleszeret a művébe és belerajzolja magát a történetbe. Istennek ez a nagy szerelme teremtményei iránt vajon nem tud minket arra ösztönözni, hogy mi is kilépve világi dimenziónkból belerajzoljuk magunkat az Ő történetébe? Átszállunk az égi párhuzamos dimenzióba, angyal testünkbe és ott vegyülünk az emberek közé, vállalva, hogy annyi balgaságot és bűnt kell végignéznünk, sőt, áldozatként elszenvednünk. Őket, miként magunkat, bukdácsoló angyalnak tekintenénk. Akiket most percenként ítélnénk meg, de ebből a másik dimenzióból nézve megsajnáljuk őket és feltámad bennünk az a szeretet, ami a tökéletesektől teljesedhet be, hogy megszánják és irgalmasan felemeljék a halandókat. Ez nagyon lenéző dolognak hallatszik, hogy ereszkedjünk le a szenvedők közé. De ez rólunk is szól. Álljunk oda magunk világi teste mellé is, miközben mi is nap, mint nap botladozunk és sajog minden porcikánk. De aki tudja annak gyógyírét, az isteni szeretetet, az szívesen megosztja sorstársaival, különösen azokkal, akik a legjobban rászorulnak

Ha hiszünk abban a tételben, hogy Istenhez annyira tudunk közel jutni, amennyire embertársainkhoz, akkor megérthetjük, miért kellett belépnie a rajzfilmünkbe. Nála közelebb semmi és senki nincsen a teremtményeihez, ezért olyan nehéz Öt megközelíteni a másik embertársunkban. Mi magunktól nem is tudnánk megtestesülni. Lehet, hogy mindnyájan angyalok vagyunk, lelkek, akiket Isten testesített meg, hogy tanuljuk meg egymást szeretni ebben a rajzfilmben, amely az egyetlen mód, amivel visszatérhetünk hozzá. Majdan testünket elhagyva az igazi, valóságos égi világban élhessünk a legnagyobb teljességben, szeretettel egymással és Teremtőnkkel.

2024. december