Miért ez a választásra kényszerítő kérdés? Talán maximalisták kérdezhetik ezt, akiknek mindenből a legjobb kell és nem elégednek meg a maximálissal, de persze még optimális is legyen. Hiszen az az optimális nekik, ha mindenből a maximumot kapják, érik el.
A jóléti társadalmakban gyakran találkozunk ezzel a rendellenességgel, hogy mindenből a legjobb, a legtöbb kell. Ahol szűkösebbek az erőforrások, ott hamarabb és könnyebben felismerik az elégséges és az elég jó fogalmát is, amire lenéző, sznob modorban nyilatkozzák a gazdagok, hogy micsoda igénytelenség, ők bizony nem ismernek megalkuvást. Nem is lesznek soha boldogok.
Azt látom, már ahhoz is óriási alázat és ebből fakadó bölcsesség kell, hogy egy maximalista ember belássa, minden nem lehet és ennek az elengedése nem megalkuvás, nem az igényszint leengedése, az igénytelenség, hanem a belépés lehetősége a teljességbe, a boldogságba! Leginkább azonban azt tapasztalom, hogy ez a belátás a maximalista embernél akkor állhat elő, jó esetben, akkor jut ebbe az alázatba, ha már mindent elveszített. Pontosabban, látszólag mindent elveszített, mert akinek csak a 100 % elfogadható mindenből és csak 90 %-on áll, annak minden veszve van, miközben picit alázatosabb és bölcsebb ember reggeltől estig ujjong a hálaadásban.
Vannak ennek minősített esetei is, mikor egy adott célban maximalizáljuk elvárásainkat, törekvéseinket, erőforrásainkat. Hirtelen nem is tudnám eldönteni, melyik a legnagyobb csapás.
Hogyan van ez? Ne tanítsuk gyermekeinket arra, hogy mindig a jóra törekedjenek, a szépre, magában és a környezetében egyaránt? Maximalistákat nevelünk a boldogtalanságba, minden igyekezetünk ellenére.
Mindkét esetben közösnek látom a problémát. Maximalisták, de nem eléggé! Az egyik egyetlen dologra teszi az életét, a másik pedig rengeteg jó dologra, amelyek vagy nem fontosak vagy ha van közöttük fontos is, de sok egyéb fontos hiányzik és a sok jó mellett még a súlyát is elveszíti. Ezért megint csak billegni fog a soklábú szék.
Gyakran emlegetem a keleti szőnyegkészítőket, akik szándékosan vétenek a szövés során hibát portékájukba, mert Istent nem akarják megbántani azzal, hogy tökéleteset alkotnak, miközben csak Ő a tökéletes a világban. Ez az üzenet a kereszténységben is jelen van, hogy csak Ő lehet tökéletes. Ugyanakkor, halljuk a buzdítást is, hogy legyetek tökéletesek!
Milyen vallás, ahol ilyen ellentmondó intelmek vannak?
Általában a világban is megfigyelhető, hogy a látszólag teljesen ellentmondó dolgok egy magaslatról nézve ugyanoda vezetnek. Miként egy útelágazáshoz érve a tábla azt mutatja, hogy jobbra és balra is ugyanoda lyukadunk ki. Tapasztalatlan túrázó esetleg inkább hazamegy, mert nem folytatja útját az ilyen idióta jelöléseket követve.
Bölcsebb emberek, akik annyit csiszolódtak veszteségeikben és kudarcaikban, belátják, hogy ha mindent egy lapra tesznek, akkor nem csak elveszítenek minden mást, még azt is, ami természetes módon, szinte magától volt birtokukban, de még azt a lapot is, amire feltettek mindent. Hiába leszek első a célban, ha a nagy sietségben elhagytam értékeimet, pénztárcámat, kulcsaimat. Kiderülhet, hogy a célban pont kellene az a kulcs, amivel a kincseskamra ajtaját kinyithatnám. Igyekszem primitív példákat hozni, de szerintem az életből magunk vagy mások példájából láthatjuk, mikor az erőforrások aránytalan elosztásával nagy céljainkban látszólag átmeneti sikert is arathatunk, nagyjából addigra mindent el is veszítettünk, ezért életünk nagy vágya teljesen értelmetlenné vált, még ha el is értük.
Vagyok olyan helyzetben magam életében és egy-két szakmámban, ahol óriási nyomásként nehezednek rám a legváltozatosabb maximalista követelések, mégis, dacolva minden ostorozással, optimalizálnom kell. Igen sokan aktuális vágyaik, félelmeik özönében minden harmóniát, optimalizálást nélkülözve vergődnek életükben és minél jobban iparkodnak, annál több és nagyobb a veszteség.
Akkor térjünk vissza a kettőséghez, miként lehet csak Isten a tökéletes és miért van mégis ez a küldetésünk, hogy azzá váljunk? Csak nem azt akarom mondani, hogy Istenné kell váljunk? Miért olyan botránkoztató ez? Sokan máris annak képzelik magukat. Nem is nő körülöttük a fű sem és életük egy romhalmaz. Mások meg olyan isteneket bálványoznak, amelyek nem hogy segítenek az optimalizálásban, a teljesség, a tökéletesség elérésében, hanem inkább felborogatja az életüket és mindenüket elveszítik, míg a hamis istenük mindezért semmit nem ad.
Isten az optimalizálásnak is az istene. Ő alkotta a rendet a világban, Ő ismeri annak mikéntjét és idejét. Ebben a rendben mutatja nekünk az utat egyetlenként, aki birtokolja az egész rend ismeretét, mint alkotója és azon való hatalmat is. Ki és milyen ember vagy egyéb istennek látszó dolog lehet képes ennyire vezetni bennünket, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, annyira szeret minden embert, hogy Istenként képes magát értünk feláldozni, ráadásul teljes szabadságot ad nekünk, amiket egyébként egyetlen más „isten” sem gyakorol, mert mind csak csábít és csalogat, mert tévelyedett halandók ünnepléséből nyerik csak porlékony hatalmukat. Eközben Isten akkor is hatalma és tökéletessége teljességében van, mikor az emberiség egésze egy emberként elfordul tőle. A teljesen bukott helyzetben is, az Írások szerint feltámadt, de feltámad a világban azóta is nap, mint nap. Melyik hamis isten tudja a teljes bukásában, elveszettségében bemutatni azt a hatalmát, amivel a világ legmélyéből annak legtetejére tud emelkedni, magasabbra, mint ahol valaha is sejtettük?
Ujjongunk az időn túl, hosszabbítás utolsó másodpercében dobott gólnak, madarat lehet velünk fogatni a felhők között. Repesünk az egri diadal emlékétől, ahol az elveszettek, elhagyatottak, esélytelenek arattak örök diadalt. Mi ezekhez képest az az érzés, amit érezhet az, aki átgondolja, hogy a Messiásnak hitt csodatevő, gyógyító és bölcs odadobja magát a világ sötétségének, az értetleneknek, irigyeknek, féltékenyeknek, balgáknak és gonoszoknak, alámerül a földi sors mélységébe és azon is túl a pokol mélyére, hogy onnan dobbantva szökelljen az égbe beragyogva a világot egyszer és mindenkorra. Mindenek Istene mindezt nem a maga dicsőségére, hanem érettünk tette. Hatalma és dicsősége ugyanis nem rajtunk és hívőin számán múlik. A mi dicsőítésünk rólunk szól, hogy Ő nekünk a világ közepe, teteje és minden. Ez minket emel fel hozzá és nem Őt.
Isten ezzel nem él vissza, soha nem tesz minket rabjává, mint sok egyéb isten, szenvedély. Biztosítja életünk harmóniáját úgy, hogy mint legjobb munkáltatótól, a boldogságunkat, az örök életet is elnyerjük. Kapjuk a megtiszteltető feladatot, melyben képviseljük az Ő szeretetét, ahol bűnök vannak, megtévelyedések és szenvedések, hogy átadjuk azt a szeretetet, ha kedvelnek, ha üldöznek.
Amennyire tudunk szeretetben lenni, maradni, annyira tudjuk Őt megtestesíteni, annyira tudunk vele eggyé válni, azaz tökéletessé. Úgy leszünk tökéletesek, hogy maradunk azok a szegények, akik, de Isten, a szeretet befogadásával kiegészülünk azzal, aminek híján vagyunk. Ahogy Pál mondja, ha dicsekszik is (mondjuk a tökéletességével), az nem róla szól, hanem Jézusról szól, aki őt kiegészíti, amennyire csak képes befogadni.
Világi fejjel is nagyon messzire lehet eljutni az optimalizálásban, de a tapasztalatok ebben mutatják az utat, hol vannak az igazán fontos és addig esetleg mellőzött dolgok, amelyek értelmetlennek látszanak sokaknak, de igazából ott rejlik életünk kulcsa. Boldogok, akik ezt megtapasztalják!
2023. december
Be the First to Comment