Bevezető ige:
Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.” Lk. 10. 38-42.
Kétféle reakció Jézus megjelenésére:
Az áhítat és befogadás
vagy
buzgó szolgálat, áldozat
Márták felháborodottan néznek azokra, akik nem pörögnek velük együtt Jézus tiszteletére, még az is felmerül, hogy magát Jézust szólítsák fel a feddésre!
Jézus jelenlétére hogy reagálnék? Szaladnék ebédet főzni, mert azzal szolgálni akarom az Urat vagy „csak” azon igyekeznék, hogy miként fogadhassam be Őt?
Ritka vendégségben, mikor valamit akarnak készíteni vagy csak egy kávét főzni, könyörgök, csak üljenek le és beszélgessünk, semmi más nem érdekel, kevés időnk van és azt velük akarom tölteni. Vendégfogadásnál is, mi a fontosabb, hogy mérhetetlen, vérverítékes áldozattal mutassuk ki szeretetünket, odaadásunkat, szolgálatkészségünket vagy azzal, hogy a figyelmünket, meghallgatásunkat adjuk a másiknak? Hallgatom őket, eltűrve akár a hallgatást, a csöndet is, hátha előjönnek valami nehezebb, de fontosabb gondolattal vagy kényszeresen szórakoztatom őket, mert szórakoztatni kell a vendégeket, attól érzik jól magukat?
Aggodalmaskodom és bosszankodom a főzés során, ha nem úgy alakul, ahogy szeretném vagy inkább a lelkiekben készülök, hogy mikről szeretnék velük beszélgetni, mit szeretnék hallani tőlük, egyáltalán, rájuk hangolódjak és ne a munka, az áldozat töltse ki a készülődést?
Jézus is mit mond másutt: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Mt. 9. 13. (Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot, Mt. 12. 7.). Ilyen helyzetekre is fordítható, hogy ne áldozatot hozzál értem, hanem figyelj rám… Sokan szeretetnek élik meg, ha vesznek egy drága ajándékot, hoznak egy nagy áldozatot valakinek. Nem, a szeretet odafigyelés… Sok gyermek is ezt szenvedi. Kapják a nagy áldozatokat, de nem kapnak odafigyelést, irgalmat meg annyira sem, ha valami gond van velük.
Hogy a munkával, az áldozattal is Istent szolgáljuk? Igen, lehet mondani. De ha Isten a nappaliban van, akkor nem mondhatom, hogy a konyhában keresem, szolgálom és még azt is kirángatnám, aki Istent választotta!
Az életben is hányszor hivatkozunk arra, hogy itt és ott, ezzel és azzal Istent keresem, szolgálom, közben átgyalogolok rajta.
Egyik futásom során a bogdányi egyenesben, a kerékpáros úton éppen az irgalmas szamaritánus történetén elmélkedtem. Közben elfutottam egy ismerős munkásember mellett, aki a fűben ülve fájlalva tapogatta a lábát. Jó pár métert futottam még, mire felismertem, hogy most vagy zavartalanul futok tovább szépen elmélkedve az evangéliumon Isten dicsőségére vagy szolgálatba helyezem magam a szamaritánus helyzetébe. Elképedtem rajta, hogy a vonatkozó evangéliumon tűnődve, Istennek szentelve figyelmemet, majd elfutottam mellette, ahogy ott ül a fűben! Mondja valaki, hogy nem észrevehető Isten és tanítása!
Teréz anya testvéreivel minden nap mentette és ápolta az utcáról összeszedett nyomorultakat, Isten szolgálatában az irgalmas cselekedetek tengerében. Hetente egy napot mégis az Úrnak szenteltek, különben elszakadva tőle erejük és lelkük is elveszett volna a puszta szolgálatban és megfeledkeztek volna Róla is.
Buzgó Isten keresésünkkel és szolgálatunkkal, nem ritkán áldozatunkkal, úgy meg tudjuk tölteni életünket, hogy megfeledkezünk Istenről a nappaliban. Egy kedves szerzetes nővér mondta egy közös imádság után, hogy valóban, utóbbi időben kicsit meglazult életében a személyes Isten kapcsolat, jóllehet semmi más nem töltötte ki az idejét, mint a szolgálata.
Másik vonatkozó élményem, ami talán ide is illik. Futás közben sok dolgot viszek Jézus elé. Problémákat, dilemmákat, konfliktusokat, szenvedéseket, bűnöket, kétségeket. Fáradhatatlanul válaszolgat. A válaszokat nem győztem megjegyezni. Ha három volt, azt még észben tudtam tartani, de többnél már elővettem a telefonomat és felmondtam rá a gondolatokat, nehogy egyet is elhagyjak az úton. Egyszer azonban arra döbbentem, hogy valami olyasmi választ kapok, hogy bár minden feleletet meg akarok örökíteni, de most a kérdéseimet és a válaszokat engedjem el és csak figyeljek, mit mond kérdés nélkül. Megfogadtam. Ilyenkor nem jegyzetelek, nem memorizálok, hanem megengedem azt, hogy jöjjenek, menjenek a gondolatok és bízzam Jézusra, mit hagy meg emlékeimben és mi az, amit elmond és csak arra figyeljek, ne szaladjak el tőle minden értékes gondolattal.
Rengeteg vetülete van ennek az evangéliumnak. Pl. a jó és a fontos dolgok megkülönbözetése is. Sokan botránkoznak vagy éppen figyelmeztetnek, hogy ez az evangélium nem arról szól, hogy Márta a házi munkával bűnt követne el vagy valami eszement dolgot. Teljesen jó, amit csinál, de az adott pillanatban, annyira nem fontos, hogy már szinte az is kérdőjeles, hogy tényleg jót csinál-e?
Eszembe is jut egy humoros jelenet, mikor a segítőkész úttörők kiéhezve a segítségnyújtásra, átsegítik a vak nénit a zebrán, heves tiltakozása ellenére. Mikor egy irgalmas cselekedetben buzgólkodunk és szinte erőszakkal tukmáljuk valakire, akkor biztosan jót teszünk? Vagy utána duzzoghatunk, hogy a lelkemet kiteszem és ez a hála?
Kapcsolódó olvasmányok:
Be the First to Comment