Az ember korban gazdagodva egyre jobban látja a világban annak rendjét és a visszatérő hibákat, melyek makacsul dacolnak ezzel a renddel. Egyik ilyen emberi mintázat a másiknak kudarcra ítélő befolyásolása. Nem egy alkalommal láttam olyan tanácsot, utasítást, parancsot, amely a másikat olyan helyzetbe hozza, hogy esélye nincsen a sikerre, sőt, a túlélésre sem. A rossz tanács önmagában nyilván nem garancia a sikertelenségre, ha egyébként viszonylag független gondolkodású és működésű emberről van szó. A tanács jelentősen befolyásolhat, mégis mindenki maga felel a tettéért. Nyilvánvalóan, a könnyen befolyásolható emberek, akiknek nincsen tudásuk, belső stratégiájuk és abban való kitartáshoz erejük, könnyen sodródnak kellemetlen vizekre, adott esetben még kútba is ugranak mások javallatára. A garantált bukás azonban ott lép életbe, ha erőnek erejével, parancsba kapja valaki a végzetes tanácsot.
Rengeteget láttam ilyet, mikor egy alkalmazottat nem engedtek saját megfontolásból, sokat próbált tudásból, szakértelemből dolgozni, hanem kézi vezérléssel akarták keresztülverni a vezető elképzelését. Ha ez hibás volt, hát az alkalmazott nyilván kudarcot vallott. De az igazi kudarc, hogy ezért nem a vezető vonta le a tanulságot, hanem őt menesztették, mint alkalmatlant. Pedig szegény arra nem volt csak felvértezve, hogy egy halálra ítélt ötletet képes legyen győzelemre vinni. Gondolnánk, hogy a sokadik elhasznált alkalmazott után átgondolja a vezető és egy újítással, hagyná a szerencsétlent önjáróan működni. Nem láttam ilyenre példát. Tudjuk, vannak emberek, akik minden nyomorukért, sikertelenségükért másokat okolnak és az sem tűnik fel, ha folyamatosan ugyanazokkal a hibákkal ostorozzák magukat. Mégsem ismerik fel ezt és folytatják kitartóan az önsanyargatást, mert jobban ragaszkodnak a vélt igazukhoz, mint a tapasztalathoz. Vannak belső tartással és koncepcióval rendelkező alkalmazottak, akik kitartanak maguk mellett. Nos, számukra ez talán a legrosszabb választás, mert akkor rövidebb úton penderülnek ki mint ellenszegülők.
Egyik szélsőséges magatartásforma sem igazán üdvözítő. A minden áron akaratát másikra kényszerítő vezető, aki már utasításaival már a tizedik alkalmazottat őrli fel, talán szerezhetne kis alázatot a másik elképzelése iránt. Az a vezető, akinek beosztottjai rendszeresen sikeresek az utasítások végrehajtásával, az talán lehet kicsit határozottabb, mert mindkettőjük érdekét szolgálja a vezényszavak követése. Gyakran éppen ezek a vezetők rendelkeznek azzal az alázattal és annyi kockázatvállalási kedvvel, hogy kísérletezzenek és adjanak teret az alulról jövő kezdeményezéseknek, még ha nem is hisznek rögtön az új szemlélet gyümölcseiben.
Ugyanezt tudom elmondani a beosztottnak is. Ha sikeres munkahelyre kerül, ahol a kollégák eredményesen működnek, ott talán érdemes hallgatni a vezetőre és alázattal, szerényen elővezetni a saját kezdeményezéseket.
Nincsenek csodák, ezen kedvező jelenségek a normális emberi együttműködésen alapulnak, melyek akkor is érvényesek, ha alá- fölérendeltségi kapcsolatban állnak.
Láttam a nap alatt olyat is, amikor nem csak a rossz irányokban makacsul kitartó vezető okozza a rendszeres bukást az alkalmazottak körében, hanem, nehezen érthető módon, tudatosan végez ilyen rombolást a beosztott egyén vagy egész szervezet működésében. Itt a cél általában az, hogy bebizonyítsa az illető alkalmatlanságát vagy, hogy az adott szervezetet felszámolhassa. Egy vezetőnek lehet rövidebb és emberségesebb módja is, hiszen hatalmában áll, hogy egy foglalkoztatást vagy szervezetet akár önkényesen, indoklás nélkül beszüntessen. De ha éppenséggel nincsen közvetlen hatalma, joga ehhez, akkor csak ez lehet a módja, hogy valakit vagy valamilyen szervezetet ellehetetlenítsen.
Ezért igen fontos az embernek a helytállása, hogy szakmájához értőnek gyakran nyilvánvaló bármilyen alulról, felülről, kívülről, belülről eredő, kudarcküldetésnek ellenálljon minden körülmények között, addig, amíg munkakőrében meghagyják.
Velem is előfordult, hogy évekig kitartottam a kudarcos küldetésekkel szemben. Különösen érdekes az ilyen helyzet, amikor a vezető tudja, hogy az illetőnek olyan tudása, gyakorlata, sőt érdemei vannak, amihez ő nem ér fel, mégis át akarja erőltetni az akaratát. De a mai világban nem ritkaság, hogy valaki minden előzetes ismeret, tájékozódás, tapasztalat nélkül akarja szándékait keresztülvinni. Sokszor azzal sincsenek tisztában, hogy az valóban jó lenne nekik vagy sem, nem hogy az érdekelné, elérhető-e, mibe kerülne és milyen mellékhatásai lennének.
Bölcsesség, tapasztalat és ebből fakadó igazságosság sosem párosulhat erőszakkal.
Be the First to Comment