Sokszor tapasztalom az életemben, emberek sokaságával foglalkozva, hogy milyen nehezen téríthetők el megszokott, megtanult, eltanult gondolkodási sémájuktól. Azokat olyan határozottsággal képviselik, mintha egész életük tapasztalása állna mögötte, jóllehet talán egy tapodtad sem mozdultak azon a téren. De akkor is megfigyelhető, ha valaki egész életében kudarcot vallott valamiben, mégis a megszokott eljárásához úgy ragaszkodik, mintha a bölcsek köve lenne a kezében. Fel sem merül, hogy most, a századik pofára esés után talán érdemes lenne változtatni valamit az eddigi szokásokon. Nem, ő gondolja jól, csinálja jól és a körülötte levő világ a rossz, a hibás.
Évek óta dolgozom közösségekben, ahol gyakran hajlíthatatlan a közfelfogás, köztudat egy vagy gyakrabban, számos kérdésben.
A kötött pályás emberek környezete óhatatlanul szintén kötött pályássá válik, hiszen nincsen lehetőség a változásra, változtatásra. Leszoknak a gondolkodásról is, hiszen akit a sínekhez rögzítenek, azoknak nincs arra szüksége, sőt szorongva gondolnak bármilyen változtatásra. Ha a kötött pályán haladva hibákat követnek el (óhatatlanul), azért őket leszik felelőssé és nem magukat, akik nem tágítanak és nem engednek lelépni a sínekről. Ugyanis, a kudarcok magyarázatára is jól becsatornázott válaszok vannak: mások gondatlansága, felületessége a bűnös, nem pedig a pálya, amire kényszerítjük őket.
Ha az ember nem hajlandó a nyilvánvalóan kudarcos kötött pályát követni, akkor természetesen tekintély- és kegyvesztett lesz és még udvari bolondnak sem szívesen tartják meg. Velük csak a baj van, visszafogják a haladást, fejlődést és elképzelhetetlen, járhatatlan utakat jelölnek meg helyette.
A szaktanácsadókra (prófétákra) vonatkozó egyik kedvenc igerészletem számomra szinte ironikus történet Michajehu esete (1Kir. 22.). Röviden arról szól, hogy a sok hamis próféta közül az igazmondót nagyon nem kedvelték, mert mindig rosszat jövendölt a kevély uralkodónak. Érdemes elolvasni, lényeg, hogy a király végzetesen megbukott, mert kitartott ellenkezésében. Talán azért „mulatságos” számomra, mert azt mutatja, mennyire szívesebben hallgatnak azokra a tanácsadókra, akik bólogatnak és támogatnak minden sikertelenségre ítélt erőfeszítéseikben, mert azt várják el.
Ne gondoljuk, hogy ez csak Isten megismerésére vonatkozó megfigyeléseim során megélt tapasztalat. Az élet sokkal anyagiasabb, világi szektoraiban is tetten érhető ez a jelenség. Ott pedig tárgyi bizonyítékok, adatok, elemzések segítenék (követelnék) a kötött pályáról való letérést.
Sokat hallom ilyen körökben, hogy higgyünk a szemünknek. Találnak egy aranygyűrűt a szénakazalban, ezért átrostálnak még ezer szalmakazlat, mert nyilvánvaló számukra, hogy az arany szalmakazalban terem. Ennél több igazság van még abban is, amit igen régen tartottak, hogy a rendetlenségből születik az egér, hiszen valóban jobb eséllyel jelenik meg ilyen háztartásokban.
Szabad gondolkodásúnak tartják magukat, jóllehet ki sem látnak előítéleteik ketrecéből.
Márpedig a föld lapos! – javasolta intelemként párom az ilyen helyzetekre. De nem sok sikerrel alkalmazom, mert látszólag az emberek talán tényleg hisznek ebben, hiszen a „szemünknek már csak hihetünk”. Ne gondoljuk, hogy letűntek azok a sötét korok, ahol a kötött pályás gondolkodásnak estek áldozatul szélesebb horizonton látó emberek. Ma is éppoly reménytelen a helyzete annak, aki ilyen messze távolodna el a közösség vagy egyesek megrögzött gondolkodásától.
Isten a tudományos kutatói pályáról jó ideje átterelt részben a szaktanácsadói munkakörbe, még mielőtt dolgaival foglalkoztam volna. De az evangéliumokkal való ismerkedéssel arra is rájöttem, miért állította át nálam a váltókat. Hogy megtanuljak a próféták keserű kenyerén élni, mielőtt az örömhír terjesztésébe fognék. Kemény iskola, de annyira, hogy azt kell megállapítsam, könnyebb az evangéliumokat hirdetni, mint a tudomány morzsáit osztogatni.
Az evangéliumokról beszélve, a hallgató szándéka ellenére elszakad a földtől, lekerül a sínekről, ezért a legelvetemültebb Istent tagadók is közelebb kerülhetnek hozzá, mint a tudományos, de váratlan, hihetetlen tényekkel szembesülőknek belátásra jutni. Természetesen itt is vannak gátak, ketrecek, de mivel távolabb kerülünk a földtől, annál könnyebb repülésre késztetni a hallgatót, mint aki képzetei szerint szilárdan áll a földön, ami nem is a föld, hanem egy sínpár.
Vannak, akik sokat küzdenek a kötött pályával és a tudásra, bölcsességre vágyakoznak. Elmennek a pusztai bölcsekhez, hogy megtudják a gyors meggazdagodás titkát. Azok viszont az örök életet hirdetik. A tanítványok érzik, hogy ott fontos dolgok vannak, de soha nem fogják befogadni, mert ők más kérdést tettek fel.
Ifjabb koromban, ha valaki, valami tévhitet hirdetett, az igazság védelmében harciasan szembeszálltam vele, hogy oszlassam a sötétséget. Ma már bölcsebb vagyok és igyekszem csak azokhoz szólni, akiknek nyitva van a tudata és a szeme. Náluk sem garantált a siker, de azoknál, akik a sínpályákhoz vannak hegesztve, csak viszályt és botránkozást sikerül felszítani… „Ne szórjátok gyöngyeiteket a sertések elé…” (Mt. 7. 1. 6.).
2024. május
Be the First to Comment