Az emberek többsége egyszerűen, gyakorlatiasan gondolkodik. Gyermekeinket is erre tanítjuk többnyire. Ahol jól érzi magát odamegy, ahol meg valami terhes, onnan lelép. Csúnyán hangzik, mikor az ilyen stratégiát a papucsállatkáéhoz hasonlítom? Pedig látszólagos a hasonlóság, mert a papucsállatka a világ rendjébe illeszkedik pontosan, mert ösztönei erre vezérlik és azok erre lettek hangolva. Azaz, ő mindig pontosan tudja, mi a jó neki és mi nem. Az ember kivált az állatvilágból azzal, hogy az ösztönei felett szabad akaratot, döntési szabadságot adott. Az állatoknál nincsen döntési szabadság. Örökletes, beépített mechanizmusok vannak, sok választási lehetőségük nincsen. Ha mégsem egyformán reagál minden állat ugyanarra a helyzetre, annak is oka van, mert a működési mechanizmusokban is van változatosság, ami az evolúciót megengedi, de ezek nem döntésből származnak.
Az embereknek van azonban olyan hányada, akik különböző méretű terheket képesek vállalni, mivel megtanulták, hogy hosszabb távon a kitartás, áldozatvállalás, türelem teremhet olyan gyümölcsöket, amik nem érhetők el a papucsállatka stratégiával. Valóban, egyetlen papucsállatka sem csinál különlegeset. Bár mi más szemmel nézzük őket, mint ők magukat, mégsem gondolnám, hogy nagy dicsőség lehet közöttük.
Az, hogy ki mekkora gyümölcsökért, mekkora árat hajlandó fizetni, abban szintén nagy a változatosság. Van, aki életét teszi arra, hogy gyufaszálakból építse meg a Parlamentet vagy 40 másodperc helyett 10 másodperc alatt fussa a százat, sok mindent láthatunk.
Vannak, akik sokat tanakodnak, hogy egy nagyon nem kellemes helyzetben meddig tartsanak ki, milyen áldozatokat hozzanak. Legyen az munkahely, párkapcsolat, élőhely, egészségi állapot, igen változatos szorult helyzeteink lehetnek.
Sokszor kívülről teljesen érthetetlen, az idiotizmussal határosnak látszik, ha kitart valaki valamiben, mert nem látják, mi lehet ott a nyereség. Jó, ha egyáltalán túléli a dolgot! Sőt, nyilvánvaló olykor, hogy az illető bizonyosan bele fog pusztulni vagy olyan túlerő, megoldhatatlannak látszó helyzet van, amitől teljesen esélytelennek látszik a siker.
Tapasztaltabb emberek eljutottak már oda, hogy Jézust is megkérdezik, bár válaszai nem könnyen értelmezhetők, hiszen nem a mi kis kétdimenziós életünkből világítja meg a helyzetet. Olyan dimenzióból, amire nekünk nincsen érzékszervünk (vagy elcsökevényesedett), nincs közvetlen tapasztalásunk és ismeretünk sem, igen kevés ember hordozza azt, azok meg általában egyáltalán nem a megbecsültség és figyelem középpontjában állnak.
Gyakran emlegetem, hogy a Szentírás a világ legharmonikusabb eszmegyűjteménye. Látszólag vannak benne ellentmondások, de ha elér az ember bizonyos magaslatokat, akkor ezek csodálatosan feloldódnak. Mondjuk, a többség az Írásokkal sem törődik, de ha mégis, a látszólagos ellentmondásokig sem nagyon jutnak el, ami nem nagy csoda, hiszen saját szavaikban, viselkedésükben és gondolkodásukban sem veri ki szemüket az ütköződés. Az ellentmondás népszerűtlenebb fedőneve amúgy, az igazságtalanság.
Mit is mond Jézus? Pl. „..gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé…” (Mt. 7. 6.). Vagy: „Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról!” (Mt. 10. 14.). Ehhez képest, bár több településen, miként szülővárosában is így tett, mégis Jeruzsálemben kitartott, elment a falig.
Ő így mondta, hogy még nem érkezett el az ideje vagy éppen, elérkezett az idő. Mi honnan tudhatjuk meg ezekből, mikor érkezett el az időnk? Mikor kell lerázni a port a cipőnkről és mikor kell odadobni életünket a csőcseléknek?
Mi lehet még idetartozó üzenet? „De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” (Jel. 3. 16.). Azaz, nincs dolgom veled, lerázom a port és tovább lépek. Jeruzsálem hideg vagy meleg volt? Forró volt a fogadtatás és hideg volt a megfeszítés. Jézusnak több dolga volt itt. Az őket szeretőket megerősíteni, példát mutatni és majdan felemelni magához. Az ellenségeinek pedig odadobni magát, hogy éljék ki gyűlöletüket, keserűségüket, engedjék szabadjára a bennük levő gonoszt, tombolják ki magukat. Mindkét csapatért adta életét. Miként pedig Pál mondja: „…ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére.” (Róm. 12. 20.). Hát megkapták, hiszen a megváltás nekik is szólt. A dicsősége, hatalma a halál és a világ fölött a kereszten és azon túl, rajtuk úgy diadalmaskodott, hogy őket is megváltotta az örök életnek.
Még a feltámadás előtt megtörtént ez, mikor a kereszt alatt álló tiszt felnyögött, hogy: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” (Mk. 15. 39.). Ekkor még se feltámadás, se Szentlélek kiáradás, semmi nem volt, csak a sötétség borította be a világot. Mint vihar előtti mély csend és sötétség.
Jó, jó, de kis béna életünkre ezt miként értelmezem?
A közönyösséggel nincsen dolgunk, mehetünk tovább, a magot elhintettük, „öntözi és gondozza a Teremtő” (ahogy kedvenc locsolóversem mondja), hogy abból a megtérés növekedjék. Ahol rajonganak, azokat tápláljuk, tovább szítjuk a tüzet, de onnan is továbblépünk, mert másutt is szükség van az evangélium hirdetésére és itt már nagyobb lángot nem tudunk produkálni. Ha esetleg elhalni látszik, visszatérhetünk, mint Pál tette közösségeivel. Ahol pedig a sötétség birodalma uralkodik, gyűlölködik, utálkozik a fénnyel szemben, ott még jobban kell ragyogni, egész addig, míg akár magunk is elégve, de nem gyújtunk egy kis lámpást, amihez mi inkább csak az olajunkat áldozzuk fel. Erről jut eszembe Pál mondása: „Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem,” (Rom. 5. 20.). Isten ott árasztja ki kegyelmét a legintenzívebben közvetlenül és emberek által, akik magukat sem kímélve ragyogják be Isten üzenetét, a szeretetet a sötétségbe, hogy szikrát adjanak a nagy fénynek.
Hát ennyi. Mennyiszer veszem elő a „ne szórjátok a sertések elé gyöngyeiteket” igét, mikor úgy érzem, érdemtelenek és oktalanok ítélkeznek és bántalmaznak, eszük águkban nincs megérteni, értetlenül ítélnek el és becsmérelnek. Idővel azonban mindig eszembe juttatja Jézus története, vajon Jeruzsálem népe mennyire érdemelte meg az Ő Szent Áldozatát? Ott, ahol az igazak igazai is elfordultak, elbizonytalanodtak, mert nem azt tette, amit elvártak.
Jézus szavai megfejtésének kísérlete, a legmélyebb sötét lyukakban is vakító világító rakétákat tud gyújtani, ha kérjük a megértést alázattal a legnagyobb szenvedés közepette is!
Áldott legyen Szent Neve!
2024. június
Be the First to Comment