Keresztút

1 Jézust halálra ítélik

Pilátus előtt. Álltunk-e már valaha ítélet alatt? Mikor sok ember előtt valaki pálcát tört fölöttünk? Esélyünk nem volt a védekezésre, még rendes tárgyalásban sem részesülhettünk? Megalázottságunkban megtaláltuk azt a kincset, amit a kevélyek nem ismernek? Értjük ilyenkor a szereplők helyzetét és különösen a magunkét? Az ítélkező szerepet játszik. Magától talán nem is törődne velünk, mert igazán bűnünket sem találja, de kevélysége még ott is ítélkezésbe sodorja, ahol nem történt bűn.

Ítélkezzünk, mutassuk be, mi tudjuk, mi a jó és mi a rossz. De hogy hatalmunkat megőrizzük és növeljük, ezt a közösség számára tükröznünk kell, hogy megerősítsük őket abban, tudják, mi a jó és a rossz. Vagy éppen ebben a szerepjátékban kevésbé dicsőséges beosztásunk támad. Történelmi helyzetnek leszünk látszólag áldozatai, de a valóságban főszereplői, főhősei, akin igazságtalanul, jogtalanul, méltatlanul ítélkeznek arra alkalmatlanok, balgák és gonoszok.

Különösebb teológiai vagy hittanos ismeretek nélkül is Jézus szerepében találhatjuk magunkat, ami szinte misztikus erővel ruház fel. Kellően nagy és botrányos igazságtalan, megfelelően nagy tömeggel szemben az ember szerez valahonnan olyan tartást, erőt, hogy szinte nevetségessé válik számára a helyzet, mert a végzetes sebet kapott kevélysége a földre teríti, de valami mégis felemeli. Sokak számára rettegett ez az élethelyzet, mégis, akinek ez nem volt meg, annak szüksége lenne rá.

2 Jézus a keresztet a vállára veszi

Életünkben általában félelmeink és vágyaink hajtanak, éppen az aktuális erőviszonyaik döntik el, hogy merre iparkodunk. Azután csak hirtelen vagy fokozatosan kirajzolódik előttünk a kereszt, amely reánk vár. Olykor csendesen lopakodik életünkbe, máskor hirtelen tör be végzetszerűen. Egyik esetben van időnk barátkozni vele, másszor pedig ellentmondást nem tűrően szakad ránk. Vannak keresztek, amelyek látszólag szabadon választott terhek, el lehet őket bliccelni, láthatóan következmények nélkül. Kempis Tamás szerint azonban a visszautasított kereszt többnyire súlyosabbat küld maga helyett. Alighanem azért látszódik így a világban, mert az már nem szorgalmi feladat lesz.  A kényszerből, vonakodva felvállalt terhek mindig nehezebbek, mint amiket önként vállalunk. A keresztjeinkre is vonatkozik a mondás: „nem akarásnak nyögés a vége”.

3 Jézus először esik el a kereszttel

Keresztjeink bizonyos vigasztalásaink szerint pont akkorák, amekkorát elbírunk. Ez a testre szabott méretezés azonban nem jelenti azt, hogy nem fogunk velük elbukni. A kereszthordozásnak láthatóan szerves tartozéka a bukás. Hiszen annak lényegi eleme. A könnyed kereszteknek nincsen nemesítő hatása. A bukásokból, kudarcokból többet épülünk, mint sikereinkből. Ezt még a kereszthordozás előtt felismerhetjük. Miért is van szükségünk méretes keresztre és a bukásra? Ezek nélkül miként cseperedhetnénk fel küldetésünkhöz? Ezek tesznek alkalmassá arra, hogy a felszegzést helyesen, Jézus módjára viseljük el, végig szeretetben kitartva, hogy az Atyában maradjunk az utolsó és legnehezebb pillanatban is, hiszen Hozzá igyekszünk, sodródunk. 

4 Jézus Szent Anyjával találkozik

Van nagyobb fájdalmunk, mint amikor szenvedésünk kínját szeretteink arcán látjuk tükröződni? Szenvedést, csalódást okozok a kereszthordozásommal, hiszen nem a világi kudarcra neveltek áldozattal és félve. Keresztem a keresztjük, alázatuk erősíti az enyémet, de elesettségük is engem sarkall.

Legnagyobb küldetésemben, a családom is alárendelődik azoknak, akik figyelik szavaimat, akiknek fel fognak emelni a keresztre. Végső küldetésemben nem kerülhetem meg mély szenvedéseiket, mellyel enyéimet ajándékozom azzal, ahogy viszem a keresztemet és ezzel sorstársammá teszem őket. De sorstársaim ők már az angyali üdvözlet óta és szenvedésük az én szenvedésem és tudom, hogy nem hiábavaló. Mindazonáltal, az emberi szív megcsavarodik bárki szenvedése láttán és az Atya szeretete imádkozik bennünk, hogy a szenvedéseinkből az élet fakadjon.

5 Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet vinni

Kereszthordozásunkban nem vagyunk egyedül. Ha felvettük már, ha nem, irgalmasságunknak ki kell látnia a kereszt terhe alól és ahol tehetjük, segítsük mások keresztjét is hordozni! Hosszabb, rövidebb távon, esetleg csak felsegíteni, megigazítani. Akinek gondja van más keresztjére, maga is enyhülést kap és a másik keresztjének gyümölcseiből is részesedik. Lehet, hogy éppen az a keresztünk, hogy mindenki keresztjét könnyítsük. Ezért olykor még meg is mosolyognak, ki is gúnyolnak, hogy nem válthatom meg a világot. Nem hát, mert azt már megtette valaki, de aki viseli mások keresztjének gondját, az Jézus keresztjének is hordozója, amivel megtapasztalhatja, hogy az könnyű és édes!!!! A sötétben járók ezt nem látják, inkább mosolyognak és kigúnyolnak, saját keresztjüket is megtagadják, nem hogy a másikét.

6 Veronika kendőt nyújt Jézusnak

Földi keresztutunkon nem csak a dühös, acsarkodó balgaságuktól és bűneiktől szenvedő és ítélkező tömeg kísér minket, akik vesztünktől reméli jobblétüket, de együttérzők is támadnak az ismeretlen homályból. Aprók a gesztusok, mivel nem szállnak szembe a haragos csőcselékkel, szinte csak felénk jelzik titkon vagy csöndesen, hogy velünk éreznek. Érdekes módon, ezek mindig váratlan helyről jönnek, mivel ismerőseink, barátaink, családtagjaink is könnyen beállnak a szitkozódó tömegbe, mert ők is odatartoznak és talán még haragosabbak is, mert csalódást okoztunk. Nem voltunk ügyesek, erősek, rafináltak eléggé ahhoz, hogy uraljuk a sötétséget és nem kapartuk ki nekik a gesztenyét.

Ezek a gesztusok a gyűlölet hullámverésében nem keltik a szabadulás és jóvátétel reményét a világból, de angyalok üzenete, gyámolítása, amit a kevélyek és hatalmaskodók soha nem fognak megismerni, mert a világból minden kedvesség csak hatalmuknak és vagyonuknak szól, miközben őket megvetik. Nincs őszintébb szeretet, mint az elesett, üldözött és megvetett emberek iránti irgalmas cselekedetek, ahol egyetlen viszonzás, Jézus szenvedő arcának lenyomata drágább, mint a nagyságok alamizsnái.

Magam is, mit adhatok hálából cserébe ezért a szeretetért, mikor semmim sincsen már és mindenki rajtam tapos? Az arcomat, tekintetemet, amivel hálás vagyok még a legnagyobb kínban és reménytelenségben is. A biztatásomat, hogy még innen is van mit adnom, amije másoknak nincsen. Ezzel nem csak hálát adok, de örök emléket, hogy a mindenét elveszítő ember viszonozni tudja a szeretetet, amivel biztatja az együttérzőt, nincs az a mélység, ahova a szeretet ne érne le és ahonnan ne ragyogna vissza.

7 Jézus másodszor esik el a kereszttel

Az első bukás után felállva, még lehet bennünk annyi önteltség, hogy ez csak véletlen volt, mi képesek vagyunk és erősek. A kereszttel rendszeresen el kell buknunk, hogy az alázatban növekedjünk és ne kevélységünkben. Egyre kevésbé magunktól reméljük az erőt és egyre inkább annak adjuk át, aki erre méltóbb és alkalmasabb. Ideig, óráig kedvünket találhatjuk abban, hogy én meg tudom oldani, de apránként ezzel kénytelenek vagyunk leszámolni, hogy engedjük azt, aki fenntart egyáltalán a háborgó vizeken.

8 Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat

Vajon a siránkozók, kezüket tördelők kit siratnak? Az áldozatot, a szenvedőt? Ugyan, az együtt érző cselekszik, irgalmas, legalább egy biztató pillantást vet a másik felé, letörli arcunkat, ha mást nem tud. De nem, azzal van elfoglalva, hogy magát siratja, mert tehetetlen, rabja saját magának és nem teheti a jót szabadon. Siratja a reményét, akit épp most veszejtenek el, akire bízott mindent, akitől várt mindent, de siránkozásnál többre nem futotta és nem is vállalkozott. Valóban, Jézus biztatta őket. Sirassátok magatokat, mert én az úton vagyok, ti meg nem akartok követni. De tudjátok mit? Én siratlak titeket, mert ti vagytok arra méltóak. Én atyám útján vagyok, bármily szenvedés és megalázás, majd halál vár rám. De én élek a fényben, ti meg élve is halottak vagytok, akik sóhajtoztok a sötétségben.

9 Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

A kereszthez ugyanúgy szokni kell, mint a bukáshoz, mivel az a dolog lényege. A sokat bukdácsoló ember tudja a kereszthalált úgy fogadni, ahogy az be tudja teljesíteni küldetését. A bukásokat nem lehet megszokni. De a mélység teszi lehetővé, hogy vágyjunk a felemeltetésre. A sok bukás pedig erősíti a hitünket, hogy a legnagyobbakból is van felemeltetés. Ezzel az végső, nagy bukást már megtisztulva egyéni ambícióktól, félelmektől és vágyaktól tudjuk elfogadni, hogy felemeltetésünk bekövetkezhessen.

10 Jézust megfosztják ruháitól és epével itatják

Miként Pilátus előtt önbecsülésünket vették el, hogy magasabbra léphessünk, ruháinkkal és értékeinkkel együtt megszabadítanak mindattól, amelyek megszerzéséért iparkodtunk és amelyek elvesztésétől féltünk életünkben. Maradunk csupaszon, puszta fizikai lényünkben, megalázottan és kifosztva. Miért nem érzem a veszteséget? Miért érzem inkább a szabadulás élményét? Gonosztevőim lennének a jótevőim, akik megszabadítanak vágyamtól az anyagiakra és emberi szeretetre, amelyek utamban álltak Atyám felé?

11 Jézust rászegezik a keresztre

Annyi ütés és korbácsolás, testi és lelki fenyítés, melyek közepette még a keresztet is hordoztam, tud még fájni egy ilyen felszegezés? Eddig én hordoztam őt, most ő tart meg engem és emel fel a porból. Hogy válhatnék el tőle, ha már a célba értem és hordozni már úgysem tudnám. A világ egyik utolsó rúgása, hogy feltűzzön arra a keresztre, amit én emeltem fel és hordoztam érette. Lehetne méltóbb jutalom ez a sötétségtől, amely még egy utolsót, egy mindent elsöprőt akar ártani és ezzel járul hozzá a tündöklésemhez? Ó ha a sötétség sejtette volna körmönfont, számára láthatatlan küldetésemet, akkor tejbe, vajba fürösztött volna és tenyerén hordozott volna. A sötétség besétált a csapdába és ütötte, marta, harapta az odavetett áldozatot, gondolván, hogy reménytelen földi pályafutását, ami a tanításról és a gyógyításról szólt, bemocskolva, bevérezve és megalázva elhitelteleníti. Ó, ha sejtette volna, hogy dicsőséges felmagasztalás szorgos építőmunkása lett és átkos kezei munkája nyomán fáklya ragyogott fel őt megfutamítva!

12 Jézus meghal a kereszten

Aki el akarja nyerni életét, elveszíti azt, aki meghal értem, elnyeri az örök életet.

Életünkben számos keresztet kell hordoznunk, melyekkel bukdácsolunk míg éretté nem válunk, hogy elfoglaljuk rajta Isten rendeltetése szerinti helyünket, hogy Jézust követhessük az Ő üdvösségébe, az örök életbe. Ennek kapuja a keresztút, a kereszt, mely a szeretet, Isten beteljesülésének legfelső foka, mikor vele való szeretetközösségért magunk is életünket adjuk szeretteinkért, akik nem csak a családunk, de ellenségeink, hóhéraink és árulóink népes csapata, a balgák és bűnösök hosszú sora.

Ez a fájdalmas halál enged be minket a legnagyobb szeretet közösségébe. Pontosabban, enged ki a sötétség birodalmából az örök fénybe, ahol magamat feladva, feláldozva, mégis ezáltal magamat magamnak örökre megszerezve oldódhatok fel a legnagyobb szeretetben, Istenben.

Miként Pál mondja, csekély áldozat ez azért, amihez jutunk. Ennek az örömnek az elővételezése, kóstolása, mikor apró keresztjeinken halunk meg. Apránként egyre nagyobb kereszteken megfeszülve a kisebbtől a nagyobb halálokig halva, jutunk a legnagyobb kereszthez, hogy teljesen odaadjuk magunkat.

Jézus halála volt a hitelesítő pecsét földi küldetésén. Nem szerepjáték volt, nem egy jól fizetett mutatványos, aki elkápráztatta a világot, hogy reklámot csináljon Atyjának. Hatalmának, istenségének teljes birtokában üresítette ki magát. A szabaduló művész, aki nem szabadul magáért csak másokat szabadít meg, a csodatevő, aki magáért nem tesz csodát, de mindenki másért, az életnek ura, ki holtakat feltámaszt, de magát aláveti a halálnak szabad akaratából és a halál feletti hatalma teljében. Az örökké élő, halhatatlan Isten, aki életét adja szeretteiért!!!!

13 Jézus testét leveszik a keresztről, s Anyja ölébe fektetik

Íme, visszakaptad gyermekedet, miután beteljesedett. Tarthatod fizikai valójában, de Ő már a teljességben van. Siratjuk a világi veszteséget, mert csak a testi létezésben van tapasztalatunk.  Az igazi létezést még csak homályosan látjuk. Hitünk adja meg azt a reményt, hogy távozásunkkal csak hitvány hernyóbőrünket hagyjuk hátra, hogy a fény felé szárnyalhassunk. Testvéreinket, gyermekeinket csak az Atya szeretetével tudjuk útjukra bocsátani, emberi voltunkban csak tíz körömmel kapaszkodunk és tartjuk vissza a fénytől.

14 Jézust sírba teszik

Halál nélkül nincsen feltámadás. Halálunk azt megelőző életünktől függ. A világi életünk elvesztése életünk tragédiája vagy az örök élet megízlelésével, inkább megérkezés. 

A halálunk nem csak a mi halálunk, velünk halnak azok, akik szerettek, akik gyűlöltek, mindenki, aki ismert. Mindenki halála lezár egy fejezetet a világban, a velünk és nélkülünk a világ című korszakváltással. Akinek halála megérkezés, annak számára ez nem lényeges, de a hátramaradottaknak mindig az, kapcsolatuktól függetlenül, minimum azért, mert számolni kell azzal, hogy velük sem lesz másként.

2024. március