Manapság az emberek, ha már egyáltalán átgondolják Jézus történetét és főleg végnapjait, úgy tekintenek a farizeusokra, mint értetlenekre, ostobákra, mert nem értették meg Jézust és főleg nem látták át, nem hogy törvényt nem sértett, hanem meghaladta a törvényeket! Jézus pedig épp eleget tanított a templomban, beszélt a farizeusok előtt, majd vitatkozott velük. Egyetlen szavát nem mondta titokban, sőt, mindent megtett, hogy mindenkihez eljussanak tanításai.
A farizeusok nem voltak buta emberek, főleg képzetlenek nem voltak a vallás és az Írások dolgaiban. Nekik szóról szóra tudni kellett a régi szövegeket. Nehéz elképzelni, hogy nem érthették meg Jézust, nem ismerhették fel a Messiást.
Életemben nem egy esetben voltam olyan helyzetben, hogy embereknek, intézményeknek próbáltam körömszakadtamból elmagyarázni problémákat, megoldásokat. Újra és újra nekiugrottam, hátha rosszul fogalmaztam, nem vagyok érthető és egyre több oldalról próbáltam bemutatni a dolgokat. Ez különösen akkor volt kétségbeejtő, mikor (többnyire) nem rólam volt szó, hanem nálam sokkal nagyobb horderejű ügyekről, intézményekről, vállalatokról döntően meghatározó tervekről, stratégiákról.
Már pályámnak viszonylag az elején megtapasztaltam, vannak helyzetek, amikor nem az értetlenség az áthatolhatatlan fal, hanem titkolt vagy kevéssé titkolt, de nagyon más szándékok, mint a megoldás, jobbítás. Az ember megértésre jutva könnyebben feladja az ilyen küzdelmet, ha egy magasabb szempont, vagy érv alapján átlátja a másik oldal nézőpontját, stratégiáját. De ezeket még a legjobb indulattal sem lehet kitalálni, ha a másik oldalon olyan szándék van, amit nem lehet megosztani velem vagy általában és éppenséggel vállalhatatlan is. Ilyenkor általában nem kap választ az ember a kitartó próbálkozásokra sem. Esetleg a legjobb, legemberségesebb esetben megköszönik a véleményét, ígérve a megfontolást, de persze semmi foganatja nem lesz. Vannak helyzetek, mikor az erőlködő ember azt a szemrehányást is megkapja, hogy meggyőzhetetlen, leszerelhetetlen, jóllehet kézzelfogható ellenérvet nem tudnak felmutatni. Nekem kell rájönnöm, az adott ügyben bármilyen véleményem van, az senkit nem érdekel, mert az ítélet rég megszületett. Végső esetben úgy értetik meg velem, hogy megkérdik, kaptam e bármi választ a beadványomra? Nem? Nos, akkor értsél már belőle!
Nehezen fogom fel, mert nekem nincs a stratégiámban, hogy a másik embernek bármilyen véleményét szó nélkül besöpörjem a szőnyeg alá vagy a szemetesbe dobjam, és úgy tartsam meg az álláspontomat, hogy egyoldalúan lezárom a kommunikációt. Ez nem értelmes cselekedet, mert elutasítom ezzel a másik álláspontjának megértését, de gyakran a világnak a megismerését is, amihez mindig szükségünk van a másik emberre is, főleg, ha annak nagyon más a nézete. Kifejezetten érdekel, mi az oka, amiért én vagy ő, nagyon másként látjuk az adott helyzetet. Ilyenkor, a kölcsönös megértés iránti igyekezetemben eléggé zavar, ha nem kapok érdemi választ, legalább annyit, hogy „csak!”.
Persze, miért árulnák el, ha azért vetik el a véleményemet, mert nem nyilvános okokból, teljesen más az elképzelésük.
A farizeusok sem mondhatták el Jézusnak, főleg nem a nép előtt, hogy persze, persze, értjük mind, amit mondasz, de nem közölhető okokból eszünk ágában nincs azt elfogadni, sem követni, de ha sokat izgatod a népet ebben az ügyben, akkor nem lesz jó neked!
A farizeusok sokkal jobban értették Jézust, mint bármely „mezei” tanítvány vagy a tizenkettő. Félszavaiból is felismerték az intelmeit, korholásait. Látszólag ártalmatlan tanmeséitől kaptak dührohamot. Ők jobban értették, hittek szavainak és tartottak a feltámadásától is, amire annak idején már nem is emlékeztek a tanítványok, pedig lelkükre kötötte több alkalommal.
Becsapós, paradox, ellentmondások csapdáját állító találós kérdésekkel ostromolták, hogy húzzanak ki belőle valami olyan választ, amiért látványosan le lehet járatni vagy akár jogszerűen elítélni. Mindegyik megválaszolhatatlan kérdést olyan emelvényre emelte, ahol úgy tárgyalta, amitől se köpni, se nyelni nem tudtak az ármánykodók. Jézus viszonzott kérdéseire, minden alkalommal megszégyenülten hallgattak, mert az egyik válasz vállalhatatlan volt, pedig az lett volna az igazság róluk, mint beismerés, a másik pedig olyan hazugság, hogy a plafon szakadt volna le. Azokra a kérdésekre nem is lehetett a farizeusoktól jó válasz, mert a hamisságokat nem oldja fel a magaslati nézőpont, inkább jobban láthatóvá teszi. Mai napig láthatunk ilyen kérdés és válasz ütközeteket.
A farizeusokat meghaladva tálalta az igazi érvet az istenkáromlási vádpont ügyében, azzal, hogy az Atya fiának hirdette magát (nem mellesleg, mint Ő is kiemelte, az Írások szerint ez sem volt istenkáromlás, hiszen abban rólunk, mint Istennek a gyermekeiről van szó!). Egyébként, mind tudásával, mind értelmével és bölcsességével is tanújelét adta, a csodatételeivel, gyógyításaival, ördögűzéseivel együtt, ha valaki, hát Ő bizonyosan Istennek a közeli hozzátartozója és bizony, az lett volna káromlás, ha ezt megtagadja.
2024. április
Be the First to Comment