Hívők, nem hívők körében még ma is gyakran hallani ilyesmiről, pedig már az egyházban is inkább dominál a szerető Isten képének ábrázolása. Mi lehet ezzel a helyzet? Mi az igazság Isten szeretetéről és haragjáról? Isten soha nem is büntetett volna, miközben az ószövetségben bővelkedünk az ilyen emlékekben? Talán érdemes felfigyelnünk az Ó és Újszövetség különbségére! Mit üzen az Újszövetség? Annak talán fő konklúziója, hogy Isten a szeretet (maga). Fel is tettem a napokban a provokatív kérdést, hogy a szeretet miként tud büntetni? Milyen az a szeretet, ami összefér a büntetéssel? Sokan persze felháborodnak, hogy a majomszeretetet akarom hirdetni, ami minden gaztettet elnéz és közben is kényeztet. Isten szeretete majomszeretet? Az tény, hogy mindent megbocsát, van is erre hivatkozás, tényleg mindent megtehetünk, mert oly irgalmas. Vannak, akik mondják erre, hogy megbocsát, de nem felejt. Persze, hogy nem felejt, de nem azért tartja számon bűneinket, hogy alkalmas pillanatban ismét lesújtson hatványozottan, mintha megbocsátása legalábbis felfüggesztett büntetés lenne, amit ránk ver a legközelebbi botlásnál. Nem felejt, de megbocsátja a múltat is újra és újra és nem hánytorgatja. De megbocsát előre is, látatlanban is. Ebből lehet igazán némi fogalmunk Isten szeretetéről. Mi még az elkövetett bűnöket is nehezen bocsátjuk meg, legfeljebb jól megjegyezve, azokat karanténba helyezzük, mint felfüggesztett bosszúnkat, hogy adandó esetben halmazati büntetésként élesítsük. Júdásnak előre megbocsátott, különben elzavarta volna apostolai sorából és kiszárította volna, mint a haszontalan fügefát.
Isten büntető isten lenne? Jézus ellenségeit, kínzóit és gyilkosait mivel büntette? Jó oka lett volna az egész, hitvány emberi fajzatot kitörölni a teremtett világból, nem csak mennydörögni, meg a templom függönyét megszaggatni. Alighanem olyat gondolt, minek a döglött lóba rugdosni, a sötétség, a halál gyermekeinek elég büntetés saját maguk, az én fiam meg jó helyen van és főleg lesz. Velem maradt a halálban is, míg ők az életükben is halottak.
Már az Ószövetség büntető Istenétől sem volt távol az irgalmasság, számos példa utal rá (pl. Ábrahám alkudozása vagy Ninive megkímélése körüli érvelés Jónásnak). Botor dolog lehet részemről Isten gondolataiban turkálni (bár szerintem mindannyiunk feladata lenne azt kitalálni), de Isten talán felismerte, hogy nem kell nekünk nagyobb büntetés, mint engedni az eltávolodást.
A szabad akaratunk talán legnagyobb terhünk az egész világban, mégsem gondolna erre senki úgy, mint büntetésre. Különösen manapság, amikor ezt tartjuk a legfontosabbnak. Kínlódunk is miatta rendesen a legnagyobb anyagi jólétben, ahol a szabad akaratnak még nagyobb mozgástere és jelentősége van. Minél több teret enged nekünk Isten ebben, annál nagyobb pusztítást végzünk magunkon és a világon. Miért büntetne még ráadásként? Nincs okunk, jogunk számon kérni Istenen, miért engedi a bűneinket? Pedig ezt kellene megfogalmazni, mikor szemrehányást teszünk, miért engedi szenvedéseinket?
A távoli tajgán egy faházban üldögélünk a kemény szibériai télben. Duruzsol a kályha, jó meleg és világosság van. Egyikünk mindenáron ki akar menni, mert ez neki már unalmas, kalandot szeretne, meg itt fogolynak érzi magát. Próbáljuk meggyőzni, hogy lehetne talán jobb itt, de ott nem lesz kellemes neki. Nem hallgat ránk és kihevülten, nagy elszántsággal kiszalad a házból. A mínusz 50 fokban persze pillanatok alatt csonttá fagy. Vajon a kályha büntette meg, mert nem maradt meg mellette?
A tékozló fiú története jól ismert. A fiatalember kikérte az atyai örökséget, mondván, hogy joga van hozzá és jobb tervei vannak az életével, mint az unalmasnak látszó, megalázkodó életmód az atyai ház gazdaságában. Tudatlanságából, tapasztalatlanságából, önfejűségéből és főleg kevélységéből fakadóan gyorsan mindent elveszített és mélyebbre csúszott, mint amit el tudott volna képzelni. Visszaemlékezett, hogy otthon még a disznók is jobban élnek, mint ahova neki sikerült leharcolnia magát. Oly szinten szenvedett, hogy visszavágyott legalább a jószágaik közé, mert még az is érdemesebb volt a létre az adott helyzetnél. Az atya küldött utána verőembereket, rablókat, szélhámosokat, hogy tegyék tönkre, fosszák ki, büntessék meg, alázzák porig és tapossák le? Átkait, büntetéseit hajította utána, azért került ily mély nyomorúságba? Miből származott a büntetés, az atyjától vagy az atyai háztól való eltávolodásból, a kevélységéből?
Visszatérésénél derül ki, hogy az atyának nem is kellett megbocsátania, hiszen nem is haragudott rá, vágyakozott a visszatérésére, ami számára beteljesedés volt. Nem elégtétel, hogy na, nagy arcoddal jól pofára estél, most megkapod a beosztásodat, most akkor innentől itt nagyon kicsi emberke leszel a sor végén. Ellenkezőleg, még az atya alázatos, hűséges fiát is megbotránkoztatja, olyan szinten fogadja a megtérő fiút, mintha a világ legnagyobb dolgát vitte volna véghez az atyjáért, a családért.
Isten büntetését hol látjuk, mikor a legtávolabbra elszökő, elveszett bárányát fogadja a legnagyobb szeretettel? Aki ebben a szeretetben valóban részes, ugyanazzal a szeretettel fogadja a megtérő bűnöst és nem akarja maga alá rangsorolni. Így van velünk, bűnösökkel is. Isten és gyermekei így éreznek velünk szemben is! Távoli bukdácsolásunkban szánakozva, imádsággal és vágyakozással gondolnak ránk, megtérésünknél pedig magasra tartva ünnepelnek! Mi pedig megtérésünk? A bűnbánat, hogy eltávolodtunk a szeretet forrásától a bűn által.
Milyen pedagógia az, ahol büntetésekkel vezetjük a gyermekeket a szeretet országába? Ha a gyermeket szeretetre tanítjuk, nem kerül bűnbe, nem is kell büntetni, hiszen szenvedni fog, ha kikerül a szeretetből. Azok a gyermekek, akik nem ismerik a szeretetet, azoknak nincsen ilyen élménye. A szülő, ki nem adja, tanítja a szeretet örömét, az csak a büntetésben találja meg a nevelés eszközét. Akinek valódi, áldozatvállaló szeretetet adunk, az nem a tárgyi javakban és a jogainak végtelen kiterjesztésében látja boldogságát és a másik ember iránta való elköteleződését. Az adakozásból és akarata visszafogásából tapasztalja meg az igazi szeretetet, amire nem éhes marad egy életre, de forrása lesz.
2024. február
Be the First to Comment