Eléggé el nem ítélhető módon van egy kedvenc viccem, ami nagyon nem szép, de sok tanulsággal látott el. Nagyon megfinomítva, az a lényeg, hogy az öreg bölcs arra a kérdésre, mi a hosszú élet titka, azt válaszolja: nem vitatkozom olyanokkal, akik nem tudnak vitatkozni. Ennek lehet egy általános és gyakorlatias értelme is: ne beszélj spanyolul olyannal, aki nem tud spanyolul, ne zenélj együtt olyannal, aki nem tud zenélni, ne élj együtt olyannal, aki nem tud mással élni és folytathatnám.
Ez eredeti formájában nagyon gonosz kivitelű vicc, mégis beül az ember fülébe az az igazságtartalma, hogy tényleg roppant felőrlő és hiábavaló hadakozni olyanokkal, akik nem értik a vita lényegét, mikor egymás nézeteivel szemben állítanak érveket, ellenérveket és azokat együttesen mérlegelik, azaz, közösen keresik az igazságot. Vannak, akik érvek nélkül csak erőltetik vélt igazukat, ami inkább nevezhető az akaratuknak, nem törődve a másik érveivel, azokra nem válaszol, de még azzal sem törődik, hogy a kevés saját érve is többnyire hamis és olykor inkább ellenérv, mint támogatója „igazának”.
Szaktanácsadóként sokat találkoztam ezzel a problémával életemben, mikor akár tíz oldalas tanulmányommal, melyben egy-egy nézetre a tárgyilagosságra törekedve érveket, sőt adatokat, megfigyeléseket, azaz, tényeket és ellenérveket is mérlegre teszek, olvasója nem ért egyet. Érvet ugyan nem hoz, de valamilyen előítéletre hivatkozva vagy anélkül, egyszerűen kinyilatkoztat, sőt, megvádol, hogy nem lehet meggyőzni.
A makacsul kitartott előítélet alapja valami olyan alaptétel, össznépi, magától értetődő kinyilatkoztatás, közhely, amit nem hajlandók megkérdőjelezni, bármit is hozzon a sors. Például: a boldogsághoz sok pénz kell. Akik ezen a határozott állásponton nem tudnak változtatni, azok garantáltan nem lesznek boldogok, mert meg sem próbálják boldogságuk felépítésére használni az élet pénz nélküli örömeit, ugyanakkor a pénz gyűjtésére összpontosítva, ki is zárják magukat azokból.
Az előítélet lehet egy olyan elvakult elszántság, makacsság és akarat is, ami már a józan ész határain túlnyúlik, amely nem törődik a realitásokkal, a valóság rendjével, abban uralkodó törvényszerűségekkel, hanem csökönyösen erőlködik, mert ott véli a jobb sorsát és nem törődik a folytonos kudarcokkal, amit mindig mások hibájának tud be. Nem próbálja felismerni, elismerni a rendet, a törvényszerűségeket és nem igyekszik azokhoz igazodni, sőt, bölcsen azokat akár használni céljaiért, hanem meg akarja erőszakolni őket. Nem látja be, hogy a világban nem ő tesz rendet igyekezetével, a világ törvényeit nem ő alkotja meg.
Másik eshetőség a vitaképtelenségre, mikor valakinek napvilágra nem hozható egyéni ambíciója, vágya, félelme van, amit mindenáron ki akar szolgálni, akár az ésszerűség, akár az igazságosság ellenére, a világ rendje és mások kárára. Ebben az a sajnálatos, ha ezeket felvállalnák, akkor kaphatnának olyan felvilágosító útmutatást, hogy nem boldogítja őket az akaratuk beteljesülése, azonban sok bonyodalmat okoz. Nem nyerhetik el a békét és a boldogságot átgondolatlan, ésszerűtlen és igazságtalan törekvéseik, döntéseik nyomán.
Érzelmeink gyakori okozója a homályos látásnak (például, a harag rossz tanácsadó), melyek teljesen el tudják nyomni a tudatos gondolkodást és érzéketlennek tesznek az észérvekkel szemben. Egy félelemben lévő embernek hiába mondom, hogy ne féljen, nincs oka rá, pusztán ezzel, csak ellenséget csinálok magamból. Valóban sajnálatos, hogy tényleg ellenséggé válik az, aki próbálja őket a való világba, annak a rendjébe és törvényszerűségeibe visszaédesgetni az egyéni és közös boldoguláshoz.
Ennek elkerülésére valóban gyakorlatiasnak tűnik a stratégia, ha kivonulunk az értelmetlen vitákból és valóban sok bosszúságot, szenvedést megspórolunk magunknak. Mindazonáltal, ha valóban a fény hordozói akarunk lenni és annak előnyeit másokkal is meg akarjuk osztani, az sajnos nem jár áldozatok nélkül.
Sok utálkozást, ellenségeskedést, rágalmat kell elhordoznunk, melyek szerint tökéletesnek képzeljük magunkat, mindent jobban tudunk, mi vagyunk a szentek, jóllehet egyiket sem gondoljuk és mutatjuk magunkról, csupán az az intelmünk és kérésünk, hogy keressük együtt az igazságot és ne betonozzuk magunkat és másokat valamilyen nézetbe, amiről még vitát sem szabad nyitni.
Fel sem ismerik, hogy vitaképtelenségük és arra való hajlandóságuk hiánya önmagában tükrözi, hogy megrendíthetetlenek, meggyőzhetetlenek és botrányosnak tartják, ha a másik az érvei hosszú listájára hivatkozik és az igazságkeresés igényére.
Visszatérve erre a nem túl szép viccre, mégis származott belőle egy olyan stratégiám, ami az ilyen helyzetek kezelésében segít. Felismerve, hogy az előítéletek és érzelmek miatt rabul esett emberek sajnálatra, megértésre és segítségre méltók, ezért elsősorban érzelmi alapon lehet megnyitni őket. Ezért kérek tőlük elnézést előre és visszamenőleg és bocsátok meg mindent előre és visszamenőleg.
Azaz, elismerem az érzelmeket, azok jogosságát, hiszen sokszor és sokaknak fájdalmas a valósággal, annak törvényeivel szembesülni. Ilyen alapon próbálok segíteni a valóságban közösen megtalálni a békét, a megoldást és a boldogságot. Ha hagyják.
Felmerül egy fontos stratégiai kérdés a vicc kapcsán. A hosszú vagy a teljes élet a fontosabb a számunkra? Az emberek a hosszú életben látják a jó választást, ezért kímélik magukat a látszólag értelmetlen erőfeszítésektől, mert bár attól sem lesz bizonyíthatóan hosszabb életük, ez is csak egy téves hiedelem, de kevesen gondolnak arra, hogy vállalva bizonyos küldetéseket, azok az életünket teljesítik ki. Ugyanis az életben nem nyerő stratégia a puszta túlélés, mert az végül úgyis garantáltan kudarcba torkollik, azonban a teljes élet elérhető és megnyerhető.
Ezért fontos az a döntés is, hogy pillanatnyi, vélt béke, boldogság, jólét elérése a cél minden renddel, törvénnyel szemben, bármi áron, eszközzel, erőből, melynek értelmetlensége mindig bebizonyosodik vagy az élet teljessége, ami nem porlik el, nem lopható el, nem tehető tönkre és földi létünk elmúltával is megmarad.
Rossz stratégiával rendelkező, látszólag nagy történelmi stratégák sok szenvedés és a környezetük pusztítása árán is alkotnak hatalmas piramisokat, palotákat, háborús emlékműveket, remélve az örök dicsőséget, miközben örök tanúságot tesznek a gyarlóságról, az értelmetlen, hiábavaló igyekezetről, áldozatról, bűnökről, amelyek a világ rendje és törvényei ellen dolgoztak.
2025. július
Be the First to Comment