Ritka alkalom, mikor ezt megtapasztalhatjuk és ráadásul ott, ahol nem gondolnánk. Úgy gondolom néha, ember képtelen akkorát hinni, amekkorát Isten tud cselekedni és cselekszik is. Na, jó, az ember csak a maga nevében nyilatkozzon, de ember és Isten viszonylatában megtapasztalható az összemérhetetlenség, ezért nem gondolom, hogy ebben nagyot tévednék Isten javára.
Az ember bizakodik, reménykedik, hisz, aminek mértéke nehezen felmérhető. A kisgyermek, ha megsérül a játszótéren, nyilván a mamájához fut, mert nincs (még) más elképzelése, hol remélhetne gyógyírt. Aztán anyukája puszit nyom a bibis ujjára és még fel sem száradtak könnyei, máris szalad vissza a homokozóba. Át sem igen gondolja, hogy éppen szabadulást nyert a szorongatottságból.
Felnőtt fejjel az ember, ha sokat gondol Istennel, jó esetben szintén tudja, baj esetén nincs más szabadító. De mikor megszabadít, akkor döbbenünk rá, hogy ekkorát nem tudtunk volna elképzelni! Ilyenkor nem szerencséről van szó, nem egy nyertes borítékos sorsjegyről, hanem valószínűtlennek látszó eseményeknek az egész sorozata ér, amelyek közül egynek is ötös találati valószínűsége lenne emberi, világi gondolkodás szerint.
De a hitet sem magunknak köszönhetjük, Pál tudhatott erről valamit:
De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt, valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel. 1Tim. 1. 13-14.
Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Ef. 2. 8-9.
Be the First to Comment