Hidas András

Ha ítélkezni támad kedvünk

2023. jan. 15.

Úgy gondolom, az ítélkezésre való vágy természetes emberi természetünkből, ha tetszik a testi létből származó késztetés. Az igazságérzetre szoktunk hivatkozni, mintha az igazsághoz oly sok közünk lenne. Tévedünk is rengeteget az ítéleteinkben, ha pozitívak, ha negatívak.

Amint felmerül ez a „testi” késztetés, elsősorban és azonnal vegyük szemügyre magunk bűneit. Lehet, hogy nem kell sokat kutakodnunk, mert éppen az elítélni kívánt bűnnel és elkövetőjével vagyunk nagy közösségben!

De ha attól éppen mentesek lennénk, gyorsan kapjunk elő olyat, amivel naponta van dolgunk. Ha nem találunk, akkor komoly a baj! Arra figyelmeztet, hogy látásunk roppant elfogult, ezért ítélkezésre végképp alkalmatlanok vagyunk.

Ha előrántottuk a miénket, akkor megértőbbek leszünk a bűnössel szemben, hiába, hogy esetleg egyre érzékenyebbek vagyunk a bűnre, növekszik igazságérzetünk.

Adjunk hálát, ha bűneinket felismervén, erőfeszítéseink miatt, abban kisebbedve élvezzük Atyánk örömét. Ez adjon nekünk erőt a gyógyító szeretet közvetítésére a bűnösök felé!

Ha dicséretesen visszafogjuk magunkat az ítélkezésben, az véletlenül se abból származzon, hogy „kéz kezet mos”, én nem ítélkezem, csak kölcsönösségi alapon más se szóljon meg a bűneimért! Sokszor még ez sem eléggé átgondolt az ítélkezőknél, ezért is kapják bőven az ítéletet a világból, mert az emberek igazságérzete kerekedik felül és azokat különösen megköpködik, akik tettestársaikat pellengérezik ki.

Szóval, ne azért rejtsük véka alá ítéleteinket, hogy mi is megússzuk embertársaink csípős nyelvét. Különösen ne hencegjünk az ilyen ítélet „visszatartással”, mert még súlyosabb ítéletet kapunk másoktól. Arról pedig ne feledkezzünk meg, akár „tettestársak” vagyunk, akár nem, hogy a bűn pártolása nem kedves Isten számára! Ezt azzal leplezni, hogy ne ítélkezzünk, az a képmutatás netovábbja és megfelelő ítéletet fog kapni, mind a földön, mind az égben, erről ne legyen kétségünk.

A bűnökkel, bűnösökkel ezért nem csak az az iránymutatás, hogy ne ítéljük meg és a bűnben ne pártoljuk őket, de az intelem elmulasztása is hasonló bűn ezekhez!

Miért? Ez egy cserbenhagyása a betegnek, az elesettnek, aki a bűntől szenved. Az irgalmasság testi cselekedetei közé tartozik a betegek gyámolítása. Az irgalmasság lelki cselekedetei közül pedig a vonatkozók:

a bántalmakat békével tűrni

az ellenünk vétkezőknek megbocsátani

a bűnösöket meginteni

tudatlanokat tanítani

Atyánk útmutatásai között nem csak korlátok, tilalmak szerepelnek, hanem komoly buzdítások is, amelyeknek elmulasztása sem szolgálja üdvösségünket, ha tetszik, lelki épülésünket.

Gyakran hivatkoznak „szent haragra”, hogy ítélkezhessenek, meg „igazságos szeretetre”, hogy csak azokat szeressék, akik „kedvesek” nekik, jóllehet ezeknek semmi alapja nincsen. Nem kell hozzá az egész Szentírást feltúrni, elég Jézus példáját megvizsgálni, aki maga volt az Ige. Ugyan kit szeretett vagy kit nem szeretett Jézus? Tanítványait nem megintette rendre, mint rosszakaróit? Nem imádkozott követőiért csakúgy, mint kínzóiért?

Az ítélet a kevélységből, az intelem a szeretetből származik.

A szeretet parancsa fő parancs és mint ilyen, általános érvényű. Az igazak iránt csakúgy, mint a bűnösök felé! Miként a saját sorsomra is, ha jól vagy éppen rosszul megy!

2023. január

kapcsolódó anyagok:

Az irgalmasság cselekedetei

Comments and Responses

Be the First to Comment
×

Kommentet, véleményt csak bejelentkezett felhasználók írhatnak.