Genetika levelek 1.

Az átöröklés tökéletessége a tökéletlenségében

Jó ideje foglalkozom ezzel a csodálatos tudománnyal, de nem tudok betelni pár alapvető jellemzőjével. Ha belegondolunk abba, hogy mennyi temérdek információt hordoz örökítőanyagunk testünk felépítéséhez és tulajdonságaink, működéseink biztosítására és ezt mennyi alkalommal kell továbbadni a sejtosztódások és szaporodás során, valami elképesztő precíziós és gyors adatkezelés és átírás szükséges. Tartjuk, hogy tökéletest csak Isten alkothat. Bizonyos kultúrákban, például a szőnyegcsomózóknál, még szándékosan ejtenek is hibát, nehogy Istent megbántsák azzal, hogy tökéletességben hozzá mérik magukat. Mégis, mint az átöröklésben is láthatjuk, Isten látnivalóan szándékosan ejt hibát az alkotott gépezetben, ami nélkül szinte értelmetlen lenne az egész dolog! Ha a genetikai információ átírásában nem lennének hibák, akkor rém unalmas lenne az élővilág. Ha szabad ilyet mondani, olyan és annyi hiba fér a rendszerbe, amelyek a nyilvánvaló zsákutcák, selejtek mellett csodálatos dolgokat is tudnak létrehozni. Ráadásul, csodálatos módon ezek vezetik az élővilág fejlődését az elképesztő gazdagság felé és nem a selejtek húzzák le!

A modern ember maximalizmusa, tökéletességre és teljes irányításra vágyó ambícióinak meg kellene torpanni itt. Ha minden cselekedetünket, szándékunkat tökéletesen végre tudnánk hajtani, akkor a hiányosságok miatti rengeteg fiaskó mellett óriási csapások is érnének minket, ha tökéletesen véghez tudnánk vinni tetteinket. Kudarcaink, bukásainknak a lehetősége egyben azt is hordozza, hogy tökéletességünkben ne tegyünk valami véglegesen helyrehozhatatlant.

De Isten beleszőtte legcsodálatosabb műveibe is a hibát, a dolgok szabad folyását, ami tőle függetlenül zajlik! Erre a nagyvonalúságra az ember többnyire képtelen! Az „ahogy esik úgy puffan” mondás eléggé sok ítéletet kap a világból és senki nem írná a zászlajára. Isten nem is így tervezte a világot, mert az a másik véglet, amikor az esetlegességek, a pusztán kaotikus események mozgatnák a történeteket. Szóval Isten nem tervezett minket sem tökéletesre, hiába vagyunk annyira csodálatosak, hogy a tükörtől el sem tudunk szabadulni, hanem belénk tervezte a hibákat, a bűnöket, betegségeket, de már azzal is, hogy tőle független szabad akaratot adott, ami önmagában egy hiba- és bűngenerátor. De neki így tetszett, mert ettől szép és izgalmas az a világ, amit szeretettel megalkotott. Szeretete pedig megadta nekünk az autonómiát, a magunk szabad elköteleződését mellette, az Ő szeretete viszonzásául.

Isten, mint az átöröklés példájából is látható, tervez, méretez és számol, épít a hibákkal, a tőle független történésekkel. Ezért engedi bűneinket is, még ha szenvedi is. Mint a tékozló fiú apja, aki engedett fia követelésének, előrelátva az átutalt vagyonrész és a fia sorsát. Megsiratva, megszenvedve, de hagyta a fiában feltartóztathatatlan kevélység tombolását. Ezek után nem kiátkozta őt, hanem a későbbi visszafogadásból ítélve, folyton imádkozva vágyta szeretett fiát vissza. Abban a tudatban, hitben, hogy az elengedés és a fiának mélyrepülése lesz az ára annak, hogy visszakapja őt és olyan állapotban, amely boldogítja őt és a fiát egyaránt. Ez a viszonylag egyszerű történet, ha mélyen átgondoljuk, mint Istennek emberhez fűződő viszonyát, meg kellene melengesse a lelkünket és felgyújtsa rajongásunkat Atyánk felé. Ugyanakkor milyen tanulságot szolgáltat a jó fiúknak is, hogy ne essenek abba hibába, amivel kirekesztik magukat ebből az örömből, mert nem értik meg az Atya igazi szeretetét csak azért, mert ők éppen nem tették próbára. Látszólag érdemtelen és igazságtalan az Atya bánásmódja velük és figyelmeztet, ha fogékonyak rá, van még mit tanulni az Atyától, még ha élvezik is nap, mint nap a szeretetét.

Bűneinket és ebből származó szenvedéseinket az Atya talán éppen ezért tervezi, engedi életünkbe, hogy felvegyük azt a távolságot, kiesve a külső hidegre és sötétségére, amitől felgyullad bennünk az a szeretet, ami picit képes viszonozni a szerető Atyáét. Jézus szeretete a bűnösök és betegek között talált viszonylag méltó viszonzásra. Akik csak kényeztető uralkodást, kenyeret követeltek tőle, azok nem szerették, csak szolgáltatni akarták saját önkényükben. Meg is ítélték.

Ha tökéletesek lennénk, nem enne rá szükségünk, mint ahogy nincs is azoknak, akik nem kevesen, de tökéletesnek érzik magukat, legalábbis annyira, hogy elmenedzseljék az életüket. Egy darabig.