Jó pár év szaktanácsadása ad az embernek olyan rutint, jó értelemben vett előítéletet, hogy az újabb ügyfelekkel találkozva viszonylag hamar felméri a közös együttműködés jövőbeni kilátásait. Már előre szólok, hogy természetesen nem értek egyet, de leginkább nem látom soha értelmét az általánosításnak, mert azt nem tartom bölcs dolognak, inkább a restségre való hajlam jele. Soha nem lépünk kétszer ugyanabba a vízbe, ezért talán a legértelmesebb általánosítás, hogy mindig lehetnek kivételek.
Valahol olvastam, hogy emberek találkozásainak első perceiben dől el máris, mi lesz a közös jövő. Ezt is kissé általánosításnak tartom. inkább azoknál érzem helytállónak, akik az első pár perc alatt döntenek akkorát, hogy azután már azon nem nagyon lehet változtatni. Tapasztalataim szerint egy élet kevés a másik teljes megismeréséhez, mindig és mindenkinél várhatók meglepetések.
Természetesen az első percek sokat árulnak el, de csak a megfigyelésben tapasztaltaknak, akik képesek előítéleteik, érzelmeik felfüggesztésére és teljes figyelemmel a tapasztalásra koncentrálni, mely sosem lehet objektív, de azért vannak fokozatok, amiért érdemes törekedni rá.
Itt már elágazik a skatulyák irányítópultja. Vannak, akik célratörők, pragmatikusak, az idő pénz alapon térjünk gyorsan a tárgyra ügyfelek. Ezzel nincs különösebb baj, mint általában egy ügyféllel sem, hiszen az embernek mindenki potenciálisan ügyfele és nem válogathat, ami egyben egy nagy felkészültséget is igényel. Így azonban, ismeretlenül kell segíteni vagy valamit csak ismertetni, ami kevésbé személyre szabott, ezért kevésbé hatásos, mintha ismerjük a befogadót és annak élethelyzetét, jellemző gondolatait.
Van a társalkodó, aki (olykor látszólag) felszínes csevegésbe kezd és irányít, viszonylag semleges dolgokról. Kérdez, de hagy beszélni is. Ez biztató, annyiban, hogy nem feltétlenül akar hamar lerázni, csak el ne felejtsük, miért is jöttünk. Közös célunk a békés eszmecsere, közeledés egymáshoz. Lassan eljön a pont, hogy felsóhajt, mi is lenne a problémája.
Van a kérdezőbiztos, aki éppen nem fordítja az íróasztal lámpáját az arcunkba és vallat, vizsgáztat. Mindenből, nem csak a lényeges témában, amit ekkor talán még nem is ismerünk. Ezt igen pozitívnak szoktam értékelni, mert ez elég komoly érdeklődés és jogos bizalmatlanságát igyekszik gyorsan megnyugtatni. Magáról sokat nem árul el, de nem is nagyon kell, mert a kérdések sokszor többet árulnak el, mint a közlések. Az ilyen kötekedők tábora eléggé eltérő irányba tud elágazni. Van, aki azt akarja bebizonyítani, hogy nem értünk sem a dolgunkhoz, sem az ő területéhez. Itt az a kérdés, hogy lehet-e érdemben vitatkozni vagy már a válasz előtt megvan az ítélete. Többnyire azért ritkák az olyan ügyfelek, akik szaktanácsadókkal szeretnek táplálkozni. Azoknak is elég gyakran rágós falatok vagyunk.
Vannak a naívák, akik sokat nem ismerkednek. Azért, mert csodavárók és mindig arra várnak, hogy bekopogjon a fehérlovas szaktanácsadó és elhozza az örök élet elixírt, vagy éppen most csalódott valamiben és nyitott az új kapcsolatokra, mert tudja, nem kerek az élete. Természetesen őket sem hagyjuk faképnél, viszont fel lehetünk készülve, hogy mivel csodavárók, könnyen szerelmesedő típusok, könnyen jöhet egy királyfi, mielőtt még megtapasztalhatta volna az általunk kínált megoldást. Ilyenkor még az a szép, hogy tőlünk kér megerősítést, hogy talált valami új megváltót, nem gondoljuk, hogy az segíthetne? A fellobbanó szerelemre csak a biztatás lehet a jó válasz, ha a kapcsolatot nem akarjuk teljesen elveszíteni. Nem lenne nagy veszteség, de egy elvakult embert nem akarunk megbántani azzal, hogy nem osztjuk a hirtelen fellángolt lelkesedését.
Vannak a nálunk jobban hozzáértők. Ez talán a legdurvább. Itt a legjobb stratégia, ha imitálunk egy telefonhívást vagy bármi sürgős ügyet, amiért azonnal olajra kell lépni. Esélyünk nincsen se magunkat, se megoldásainkat bemutatni, mert talán még a nevünket is jobban tudják, mint mi. Itt még mintát sem szabad hagyni, mert semmilyen használati utasítást nem olvasnak el és még csinálnak maguknak valami kárt, amiért mi leszünk a hibásak. Szívem szerint, itt valami felejtést nyújtó álomport is szórnánk magunk után, hogy az emlékünket is elfeledjék.
De melyik a legértékesebb, legtöbbre tartott, egyben legnagyobb munkát és felkészültséget igénylő kategória? Amikor hosszas vizsgáztatás zajlik, szakmailag, emberileg próbára tesznek. Belekötnek minden mondatunkba, kiforgatják, kivesézik. Legmélyebb gondolatainkra is kíváncsiak. Úgy érzem magam, mint egy komplex vizsgán, ahol olyanból is kell vizsgázni, amire nem is készültem. Eljutunk és általában valóban eljutunk a kipróbáláshoz, a teszteléshez a való világban. Ez nagy bizalmi helyzet, hiszen a gazdaságokban szinte soha nincs lehetőség kicsiben tesztelni valamit, csak nagyban, nagy téttel, ahol élet és halál a kérdés és nem mi kockáztatunk, hanem az ügyfél. Olyan bizalmat akarnak elérni, amivel az életüket adják kezünkbe, mintha orvosaik lennénk (és valahol azok vagyunk, akár fájdalmat is okozhatunk a gyógyításban). Érezni is akarják, hogy jó kezekbe teszik, tehát mi is életünket vagyunk készek adni a sikerért. Ez egy vérszerződés, ami nem egy üzleti, szakmai kapcsolat, hanem egy bajtársi kötelék. A kipróbálás alatt naponta hívogatnak, jól csinálják-e, történt valami, nem zavar-e be? Ijedten ébrednek, kételyeik támadtak vagy éppen egy új ötletük. Boldogság az velük dolgozni, mert nem mi nyaggatunk, hogy mi a helyzet, hanem forródróton vagyunk az önszántukból. Természetesen, ha siker van, akkor közös a diadal és a barátság megpecsételődik, de az ilyen partnerekkel még kudarc esetén is jó kapcsolat marad és keressük a válaszokat, tanulságokat, további lehetőségeket. Egy győztes vagy vesztes csata, de összekötött minket.
Azt kell mondjam, voltaképpen mindegyik jó partner, mert fel vagyunk készülve már nagyjából mindenre, legfeljebb az a kérdés, mennyi gyümölcs fog teremni a kapcsolatból. Ez olyan, mint az öttusa lóverseny számában, ahol kisorsolják a lovakat és nekem azzal a lóval kell nyerni, amit kaptam. Ha vad, akkor vadságát a teljesítménybe kell forgatni, ha félénk, akkor fel kell bátorítani, ha hamis, akkor tisztába kell tenni és így tovább.
Mint említettem, az általánosítás nem értelmes dolog, így megállapíthatom, hogy a kategóriák között van átjárás. Érdekes módon, a fordulatok, váltások általában pozitív csalódások. A világban is többnyire azt látni hosszú távon, hogy a kevélyekből gyakrabban lesznek alázatosak. Természetesen van ellenkező változásra is példa, hiszen még Isten kiválasztott emberei is tudtak elfordulni tőle, megtévedve, de rendre visszatértek. Ez a kedvezőtlen változás akkor következik be, mikor az emberek énakaratuk csapdájába esnek valamilyen siker vagy éppen kudarc következtében.
Míg írom ezeket a sorokat, elmerengek, hogy ugyanezek az ügyfeleim az élet minden területén. Nem számít a munkahely, a közösség, az ország, párt- és hitvallás. Mindenütt ugyanazokat tapasztalom, mert egy a pálya.
A hit talán, amivel a legtöbbet üzletelek a szakmáimon túl, ott sem tudok más típusokról beszámolni. Ez általánosítás akar lenni? Nem, cseppben a tenger. A részben az egész megjelenése.
2025. június
Be the First to Comment