Bevezetés a "Lelkigyakorlatok"-hoz

Általában igyekszem folyamatosan közlekedni az égi és világi dolgok között, mint a pók, ami két ágat szeretne hálójával összefűzni. Igazából a meglévő szálakat szeretném felfedni, amelyek elválaszthatatlanul összekötik a két világot. Többségünk inkább a világban gondolja a helyét, ezért csak kirándulni jár az égiek közé és sokszor a kettőt nem tudja összekötni, összeegyeztetni, legfeljebb érzése van, hogy valahol ezeknek össze kell tartozniuk. Többnyire ők, akiknek írok, de hát sokan jutnak el oda, hogy már leplezetlenül az ég dolgai felé fordulnak és megérett a szándék, hogy azoknak helyet csináljanak világi ügyeikben. Nos, ebben a rovatban már kifejezetten és leplezetlenül a lelkiségnek szentelem írásaimat, nem feladva az összeszövögetés ambícióját, hiszen a hitbeli embereket is oda kell csatlakoztatni a világhoz, mert dolguk van vele…. Nem szabad feladni azt sem, hogy az ég dolgaival van ott küldetésünk.

Úgy döntöttem, hogy nyitok egy új fejezetet, ahol kifejezettebben a hitélet dolgaival foglalkozom. Mindenekelőtt, mint minden ismeret átadásnál, az első dolgunk akadályok lebontása vagy legalább picit félrehajtása a hallgató látóteréből. Nevezetesen az előítéletek, amelyek legfőbb gátja megismerésünknek és nem pedig Isten, a világ rejtőzködő természete vagy éppen elmebéli képességeink (a világ megismeréséről eléggé kiterjedten foglalkozom a Bevezetés a stratégiai gondolkodás világába c. kurzusom első előadásaiban). A lelkigyakorlatokat illetően is számos világi, sőt hívők által hordozott előítéletek dolgoznak. Pl. hogy a hitünk a belső, intim dolgunk, másra nem tartozik, amit hívők is gyakran képviselnek.  Magam részéről lelkigyakorlatoknak tartom azokat a tartalmas beszélgetéseket, amelyek akarva, akaratlanul életünk, a világ és hitünk lényegi kérdéseivel foglalkoznak. Ezek jóval gyakoribbak lehetnek, mint gondolnánk, csupán a nyitottságunktól és hajlandóságunktól függ, olykor a partnerek szándékától is függetlenül. Jóval a hitbe való berepülésem előtt egy külföldre ellátogató delegációval messze tájon egy helyütt sorban álltunk a királyi gyalogos helységhez, szóba elegyedtem egy addig ismeretlen cégvezetővel. Pár perc után a sor ránk került és úgy köszönt el, hogy még életében nem beszélgetett ilyen dolgokról senkivel. Érdemes lett volna feljegyeznem, miről beszélhettünk, mert az számomra kevésbé volt érdekes, inkább az ragadott meg, hogy számomra szinte hétköznapi dolgok, témák miért olyan különlegesek valaki életében, mennyire más világban élhetünk. Ez egy korai élményem arról, hogy egymásnak nyithatunk meg olyan ajtókat, amelyek nem is léteztek számunkra addig.

Tapasztalatom az, hogy az igazság, mint Jézus, köztünk jön el. Magáncellánkban elmélkedve, olvasgatva rengeteg dolgot tudunk felismerni, megtapasztalni, megimádkozni, de az igazán izgalmas kaland a kisebb, nagyobb közösségben való elmélkedés, kutakodás. Nem utolsósorban hozadéka az ilyen igyekezetnek, hogy Jézus ígérete szerint: "Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." Mt. 18. 20.. Ezt nem lehet nem érezni, nem tapasztalni. Természetesen ezek az együttlétek előidézik ezt, ha „csak” együtt imádkozunk, éneklünk, dicsőítünk. De Isten igazságainak keresésében hatékonyabbak vagyunk együtt, mint magunkban és Jézust megidézve aligha fogunk mellékvágányokra terelődni.

Természetesen, mint minden nagyszerű dolga az életnek, tanulást, tapasztalást, sőt olykor áldozatot igényel. Gondolataink megosztása, bensőnk feltárása erőt, energiát igényel, miként a másik befogadása, nem ritkán elviselése, keresztjének hordozása…. De Jézus velünk van, ami a garancia arra, hogy ezek az erőfeszítések nem meddők és gyümölcseivel sosem leszünk elégedetlenek.