Jézus irányelve, hogy szeressük ellenségeinket. Az ellenünk vétkezők jelentős hányada nem ellenség, csak, mint elefánt közlekedik a porcelánboltban és nem veszi észre, mennyi sérülést, kárt okoz maga körül az emberekben. Már hogyne bocsátanánk meg nekik? De annak is meg kell bocsátani, aki kifejezetten ellenségesen, rendszeresen árt, bántalmaz. Kell vagy érdemes? Jézus intelmeit parancsként szoktuk emlegetni, de azok igazából ajánlások, melyek mellőzése esetén nem látunk szankciókat. Következményei természetesen vannak, ezért mondanám, hogy inkább érdemes, mint kellene figyelembe venni azokat. Értelmes ember kifejezetten szereti parancsait („Mennyire szeretem törvényedet, egész nap szemem előtt lebeg.” Zsolt. 119. 97.)
A megtéréssel még messze nem foglalkoztam, hiszen arról mit sem tudtam, inkább kerestem a könnyebb élet titkát, amiért áldozatokat sem voltam rest vállalni. Így jutottam kizárásos alapon oda, miként tudom kivédeni az életemben az ellenünk vétő vagy éppen rendszeresen ártani akaró ember hatását. Ez a kártétel egyrészt közvetlen, amivel gáncsol, nehezíti életemet, de gyakran sokkal súlyosabb a másodlagos következmény, hogy haragot, sértettséget, megbántódást vált ki bennünk, amitől sokkal nehezebben szabadulunk, mint attól a közvetlen sebzettségtől. Különösen nagy kárt okoz olyan embereknek, akik Isten szeretetét nem ismerve, emberektől éhezik a szeretet és helyette az ilyen bántalmakon igen nehezen lépnek túl.
Talán első és legfontosabb sejtésem volt ez Jézus tanításairól, amikor még azokról nem tudtam. Egyik érvem is arra, hogy tisztán világi gondolkodással is fel lehet ismerni az élet rendjét, melyhez próbál minket Mesterünk igazítani. Egy szellemes bölcselet akadt meg először tudatomban, mely szerint helytelen mások balgasága és bűnei miatt magunkat büntetni. Ez akkor nekem nagy segítséget jelentett, bár jó darabig nem tudtam helyére rakni. Pokoli sokat szenvedtem, mert nem tudtam feldolgozni mások balgának vagy éppen gonosznak vélt cselekedeteit, szavait. Jóllehet, az ítélkezés tilalmáról sem tudtam, mindenesetre rossznak ítéltem azokat a tetteket, amelyektől én vagy mások, igazságtalanul szenvedünk. Éreztem, mennyire romboló hatású a kiváltott botránkozás és annak a tudata, hogy léteznek a világban balgaságok és bűnök. Úgy gondoltam, hogy nem szükségszerű a létük és minden józan és értelmes gondolkodású ember kerüli őket, hiszen semmi haszon nem származik belőlük, viszont indokolatlan szenvedéseket és zavarokat okoznak az emberek kapcsolataiban.
Nehéz időszak volt, mert egyszerre küzdöttem ennek a tanulságnak a megemésztésével és azzal, hogy megoldást találjak a szabadulásra. Nagy nehezen ez is megérkezett. Arra gondoltam, hogy a bűnöst, a balgát, egy gyermeknek képzelem, sőt, saját gyermekemnek, akinek el tudom nézni hibáját és el tudom hinni, hogy nem tudja, mit cselekszik. Sőt, ha gyermekem látható fájdalmat okoz, akkor igyekszem megvigasztalni, hogy nem történt semmi, pedig igenis, elég komoly volt a sérülés. Ez a gondolatsor óriási megkönnyebbülést okozott mindennapjaimban. De mielőtt sokat képzelnénk az ilyen megváltottságról, bizony, ezt naponta végig kellett gondolni a rendszeresen felmerülő, minket vagy másokat sújtó balga vagy bűnös cselekedetek kapcsán. Valóban, mindegyiket és naponta többször is meg kellett bocsátanom lelki békém érdekében.
Ez nagyon hosszú kutatómunka, élmény emésztés eredménye volt, hogy ennél jobb módszert nem lehet kitalálni. Mázsás köveket vesz le az emberről. Valóban felszabadító ez a felismerés. Ezért, később, már megtérőben, találkozva Jézus vonatkozó intelmével, nem kellett sokat győzködni, hogy a hétköznapi gondolkodás számára ilyen botránkoztató gondolatot érdemes megfontolni. Ennyire zseniális voltam, hogy magamtól rájöttem? Nem, pusztán abból fakadt, hogy nem léptem ki abból a kapcsolatból, nem hagytam el az országot, a várost, a munkahelyet. Ha az ember felveszi keresztjét, ami egyébként mindenki keresztje és próbálja a fogást keresni rajta, hogy okozza a legkisebb fájdalmat, hát rájön ilyesmikre.
Megint oda lyukadok ki, hogy ez ismét olyan irgalmas cselekedet, ami a végrehajtójának jár a legtöbb haszonnal. De ha kinézünk magunkból, azt is látni kell, hogy a megbocsátásnak hatása van az ellenünk vétkezőre is. Ez még akkor is így van, ha az illetőben fel sem merül vétkes volta vagy megbánás. Talán ilyenkor a legnehezebb megbocsátani.
Igen, úgy gondolom, hogy vannak a vétkeknek és megbocsátásuknak is minősített esetei. Egy bűnbánó esetében közvetlenül láthatjuk, megbocsátásunk miként formálja az embert és a kapcsolatunkat. De aki számára észrevétlen a megbocsátásunk, azt már nehezebb belátni, mivel is lendítjük az ő sorsát.
Jézus nem csak a minősített esetekre szánja az intelmét, de a visszaesőkre is. Hetvenszer hétszer.
Kitartás is kell hozzá, mert van, akinél még a hetvenszer hét is lepereg és látszólag semmi nem történik bennük. De bennünk igen. Megtanulunk egy harapós kutyával is kommunikálni, barátkozni és tudjuk lelkét olyan érzékenyre hangolni, hogy felismerje, rendre azt kapja a világtól, amit beletesz, durva viszonzást, de mégis létezik olyan helyzet, amikor kiérdemeletlenül, de más válasz jön.
Emberek vagyunk, esendők. Visszatérnek rendre sérelmeink emlékei és bár egyre kisebb hatással bírnak, azért mindig marad belőlük megbocsátanivaló, különösen, ha ugyanazon személyekhez köthetők. A sok éves gyakorlat eljuttatja a megbocsátás értelméről meggyőződött embert oda, hogy rájöjjön, a haragot csírájában a legjobb, legkönnyebb kivégezni. Hajlamosak ezt összekeverni a harag elfojtásával, ami nem szerencsés, mert addig buzog a mélyben, míg egyszer ellenőrizetlenül kirobban és nem feltétlenül alkotó energiákkal.
A megbocsátáshoz a sértést, bántalmazást le kell tüdőzni. Átgondolni, mit okoz nekünk a maga teljességében és átgondolni, mi váltotta ki az elkövetőben a tetteket, szavakat, az akár gyilkos indulatot. Mi lehetett annak forrása, milyen szenvedés váltotta ki belőle? Ha ezeket le tudjuk tisztázni, akkor mind a megbocsátás, mind a másik felé közölt intelem értelmes mederbe tud kerülni, amitől a bűn, a sértés termékenyítő lehet mind az elkövető, mind az áldozat számára.
Ez túl nagy és főleg egyoldalú munka, aránytalanul sok energia kétes esélyekkel, kell ez nekünk? Annyi bizonyos, hogy ez az áldozat bizonyosan nem fog kárba veszni. Ha a másik fejlődik, az csak bónusz lesz, de csupán magunkért is érdemes ezt a keresztet hordozni.
2026. január
Be the First to Comment