A külvilág észlelésében érzékszerveink és azok kifinomultsága, érzékenysége tűnik elsődlegesnek, de éppen, hogy azok érzékenysége és kifinomultsága alapvetően nem az adott szervtől függ, hanem az azokat aktívan irányító agyi területektől. Lehetünk kiemelten érzékenyek dolgokra, míg másokra olykor funkcionálisan ép érzékszervek mellett is teljesen vakok és süketek, mert az agyunk nem enged látni bizonyos dolgokat.
Miért nem engedi? Miért nem működik úgy, mint egy fényképezőgép? Objektívan rögzítené a külvilágot és annak elemzését bízza a tudatunkra! Létezik ez a fajta észlelés, de ez egy megfelelő stratégiát igényel. Az észleléshez is kell stratégia? A stratégia nélküli érzékelésnek tekinthetnénk a szemlélődést, de voltaképpen ez is egy meghatározottság, amikor arra törekszem, hogy belső gondolataimtól kiüresedve fogadjak be válogatás nélkül minden információt a környezetből, az érzékszerveink között sem különbséget téve. A bejövő ingereket is feldolgozatlanul éljük meg, ne hozzunk döntéseket, csupán befogadjunk. Az agy azonban alapértelmezetten alkalmaz nem tudatos stratégiákat is az észlelés irányítására. Ha éhezni kezdünk, észrevesszük autónkból az útszéli büfét, ha jóllakottak vagyunk, akkor kevésbé. A komolyabb prioritások hasonlóan működnek. Akinek a pénz a fontos, az a lába előtt elszórt pénzeket talál, akinek a virágok, azok észreveszik a legjelentéktelenebbeket is.
Szinte közhely, hogy amivel nem akarunk szembenézni, amit besöprünk a szőnyeg alá, akkor sem vesszük észre, ha már mindenki figyelmeztet rá. Sőt, még bosszantanak is ezzel, ahelyett, hogy megköszönnénk.
A világ jelentős része rejtve marad előttünk és ezt stratégiáinknak köszönhetjük. Mert egyes részletek kiemelt fontossággal bírnak, eltakarva másokat, vagy, mert bizonyos dolgokról tudni sem akarunk. Nyilvánvaló, hogy egyik stratégia sem kedvez a világ megismerésében, aminek viszont igen komoly kockázatai vannak.
De hát mindennek egyformán fontosnak kell lenni, hogy esélyünk legyen áttekinteni életünket? Az, hogy mindennel számolok, mindenről van tudomásom, az még nem jelenti, hogy mindennek fontosnak kell lenni. Le is merülnénk, ha az utcán a lábunk előtt mindent is keresnénk. A szemlélődés pont elég ahhoz, hogy az egyébként számomra fontos dolgokat kissé háttérbe helyezve esélyt adjak a még fontosabbak felismerésére, amelyek addig takarásban lehettek.
Sokan még legfontosabb dolgaikat is csak egy litániában tudják megfogalmazni, de ahhoz is nagyon iparkodniuk kell, mert a valóságban mindig az aktuális ügyük az igazán fontos, a többi felejtős. De a nehezen alkotott hosszú listából igazán nem is tudnak kiemelni egyeseket. Akkor miért is gondoljuk, hogy nem kerüli el figyelmüket az igazán fontos dolgok némelyike, amelyek esetleg még nincsenek is a listákon?
Milyen a mi stratégiánk, mit keresünk a világban? A hibákat, bűnöket vagy a jót vagy legalább a jóra való reményt? A fentiek alapján bizonyosak lehetünk, hogy azt fogjuk látni a világban, amit a stratégiánk enged!
Elvakultan, rózsaszínű szemüveget kell hordoznunk, hogy csak a szépet és a jót lássuk mindenben? Nos, ha a stratégiánk érzékeny a bűnökre és a balgaságokra, mert azok ellenében áll, akkor ilyen mértékben kell szerves része legyen a megbocsátás és a jóra való remény fürkészése, ami minden rosszban és bűnben szintén felfedezhető, felfedezendő. Hit abban, hogy minden rosszban van valami jó, illetve, minden rosszból létrejöhet valami jó. Ehhez képesnek kell látni a jót mindenben, még a rossz történésekben is és képesnek kellene lenni megbocsátanunk a balgaságokat és bűnöket is, egyébként nem fogjuk ott meglátni a jó esélyét, csak a rosszat tudjuk fokozni!
2025. május
Be the First to Comment