Érdekes hitvita látott világot a történelem fejleményei kapcsán. Tipikus példa, hogy napi, globális és nagyon súlyos kérdésekben mai napig helyénvaló a hit dimenziójába is belekukkantani. Teszik ezt akkor is, mikor érveket gyűjtenek olyanok is szándékaikhoz, akik egyébként teljesen elutasítják Istent és parancsait, ennek ellenére meggyőzés végett, szinte ellenkező hatást kiváltva (hiszen gondolkodási rendszerük nem Istentől való) vonnak be hit üzeneteket, olykor szinte sátáni módon kifordítva.
A vita lényege, hogy a legfőbb parancs, a szeretet parancsa, mennyiben egyetemes, válogatás nélküli és lehet-e abban sorrendi különbséget tenni, lehetünk-e személyválogatók? Az egyik oldalon az az álláspont van, amely szerint megkülönböztetés nélkül kell mindenki felé szeretettel kell fordulni a világ minden szegletében. A másik póluson az áll, aki egy sorrendet vél alkalmazandónak és nem egyetemes szeretet hirdet (kiemelendő, hogy itt nem érdemek vagy érdemtelenség megkülönböztetésére utalnak, hanem a lokális, család, haza, azaz, hatás és felelősségi területre gondolnak).
A kérdés alappontja már ott pontosítandó, hogy a szeretet parancs kettős, mégpedig ott is látunk egy „sorrendet”: első az Atya szeretete és másodikként említendő a felebarátok szeretete. Valójában ez egy parancs, mert a kettő egymás nélkül nem értelmezhető. Már itt kérdőjeles azok törekvése, akik a szeretet parancsát Isten rendszere nélkül hivatkozzák és alkalmazzák. Nem szerethetem csak az Atyát és nem szerethetem csak a felebarátaimat. Magam részéről úgy vélem, az Atya szeretete annyiban elsődleges, hogy anélkül esélyünk sem lehet felebarátaink teljes körű szeretetére. Nem véletlenül mondom, hogy teljes körű, mert valójában mind az igazakat, mind a balgákat, mind a bűnösöket egyforma szeretettel kell szeretnünk és nem csak a „szeretteinket”. Sokan esetleg abba is belekötnének, hogy miért kéne az ellenségeinket és egyéb felebarátainkat úgy szeretni, mint a „szeretteinket”? Ez egy másik tanulmány témája, de megnyugtatok mindenkit, hogy nálam nagyobb hittudósoknál is találnak ilyen üzeneteket, bármilyen meghökkentő is ez a tétel.
Nos, hivatkozhat–e valaki arra, hogy nekünk a világon mindenkit egyformán kell szeretni, aki az Atya szeretetét tagadja? Hiteles tud ez lenni? Aligha.
De tételezzük fel, hogy egy ilyen üzenetet olyan fogalmaz meg, aki az Atya szeretetét sem utasítja el, akkor is ez mit kell jelentsen a mai értékzavaros világban, ahol az időtálló értékekhez is csak úgy tudnak nyúlni, hogy azokat piszkos kezekkel összemaszatolják.
Nézzük először Jézus szeretetét, akitől első kézből kaptuk a szeretet parancsok megerősítését. Emberi testet öltött Isten létére, ezért földi erőforrásai, mint a rendelkezésre álló idő és mozgástér korlátozottak voltak. Sőt, küldetése is! Nevesen, a kiválasztott népre!
Mégis átlépte a kiválasztott népre szóló küldetését, akkor? Mert erőforrásain spórolva, valaki a kiválasztott nép hitét felülmúlóan kérte az Ő áldását! Másutt meg próbálta tukmálni a kiválasztott nép tömegeire, akik tömegesen fordultak el. Egyébként, az a küldetés, hogy menjetek szanaszét a világban és hirdessétek az Ő országát, az már nem az Ő küldetése volt! Szóval, nem szállt hajóra és nem ment el a világ végére, hogy oda is elvigye az örömhírt, hanem a kiválasztott népen dolgozott elsősorban, hogy minél kevesebb ideje teljen utazással és minél hatékonyabban használja erőforrásait a kitűzött cél érdekében.
Még a kiválasztott nép körében is korlátozott volt a küldetése. Nem azért jött, hogy három éven át alanyi jogon biztosítson mindenkinek ingyenes testi, lelki egészségügyi ellátást, halat s kenyeret. Elsősorban lelki kenyerét kínálta, ami már kevesebbeknek volt ínyére, mert ott bizony munkát kellett beletenni a megértéssel, önfeláldozással, önkorlátozással és bűnbánattal. Kinek élvezet ez? Akik rájöttek, hogy azon a az úton követhetik Jézust az Ő országába.
Továbbá, nem csak a nép részéről szenvedett kísértést Jézust, amely követelte királynak és jóléte gondnokául. A pusztában az ördög is bepróbálkozott azzal, hogy nem az kéne legyen a dolga, hogy minden kőből kenyeret csináljon, ha már igazán segíteni akar ezen a világon?
Jézus szeretetének egyetemessége nem kérdőjelezhető meg, mert erőforrásain és küldetésén belül (állapotbeli kötelesség) diszkrimináció nélkül fordult szeretettel mindenkihez, még a bűnösök felé is, még ha nem is gyakoroltak bűnbánatot, miképp a kivégzőik is legfeljebb utólag vakarták meg a fejüket.
Vegyünk kevésbé biblikus történelmi példákat! Kedvenc történetem van Teréz anyáról, amit Jézus pusztabéli megkísértéséhez szoktam hasonlítani. Egy újságíró szemükre vetette, hogy hetente tartanak egy szünnapot, amit lelkigyakorlattal töltenek és mi lesz akkor az utcán haldoklókkal, azokat ki fogja ellátni? Teréz anya annyit válaszolt, hogy azok mások irgalmas cselekedeteire szorulnak.
A szeretet egyetemessége, mely megkülönböztetést valóban nem ismer, mégis vannak küldetéseink és hozzá erőforrásaink: talentumok, munkabírás, testi egészség, idő. Ezek csak úgy, mint Jézus küldetése, állapotbeli kötelességekben valósul meg. Betöltünk egy posztot a családban, a munkahelyünkön, a lakóközösségünkben, az egyházközségben, a hazánkban, a világban, kit hova vet a sorsa, van, akit több helyre is beállít Isten. Mondhatja egy cég tulajdonosa, vezetője, hogy most elmegy védeni a fókabébiket vagy templomot építeni Közép-Afrikában, ami roppant nemes cselekedet, de ha közben a cége tönkremegy, akkor lehet, hogy elhanyagolta állapotbeli kötelezettségét. Adományozhat milliókat jótékony célra, de ha ez a cégének versenyképességének, szinten tartásának rovására megy, akkor ismét felelőtlen volt, jóllehet a saját cégéről van szó, elvileg joga volt ehhez.
Látni olyat is, hogy valakik közéleti funkciót betöltve közösségi forrásokat, költségvetéseket igazgat és jótékonysági célokra adakozik abból. Lehet szépíteni, de nem kötelezettségükben jártak el, ha a támogatott cél nem a hatáskörében van vagy nem annak érdekében működik.
Láttam erre példát, mikor egy önkormányzat egy közismert és a nem ritka támadások ellenére igen elismerten jó és áldozatos munkát végez, megszavazott egy adományt, bár az a szervezetnek semmilyen területi kapcsolata nem volt az adott testülettel. A minap éppen egy ilyen szervezet hívta fel a figyelmet, hogy ilyen támogatások nem tesznek jót, mert méltatlan támadásokra adnak lehetőséget, ha közpénzeket irányítanak hozzájuk.
Szóval, aki történetesen azt a küldetést kapja, hogy a világ legtávolabbi csücskébe is el kell juttatni a javakat, az cselekedje ezt meg a maga hatáskörében a saját erőforrásaival. De ha a küldetése a családja, munkahelye, települése, cége vagy országa gondoskodására szól, akkor azok élvezzenek elsőbbséget és azokra kapott erőforrásait ne a saját vélt vagy valódi küldetésében füstölje el. Tegye fel a vagyonát, buzdítson másokat és menjen, ha oda van késztetése, de mások erőforrásait, amelyet hivatott elkölteni, tartsa állapotbeli kötelezettsége körében!
Hagyjam el gyermekeimet, hogy segítsek a világ árváin? Lehet Istentől ilyen küldetésünk? Ugyanakkor, adhatom életemet a hazámért, ha gyermekeimet még nem neveltem fel? Sajnos, előállhat a szükség az ilyen áldozatra, amennyiben a gyermekeim jövőért áldozom fel magamat.
Egy szó, mint száz, a szeretetnek valóban nem szabad válogatni, viszont korlátos erőforrásaim nem szólnak az egész világra, ami nem jelenti azt, hogy nem szeretem azt. De kiváltképpen, másra ezt az erőforrás használatot nem erőltethetem! Ugyanakkor, Istent szeretők nagy leleményességnek is lesznek ajándékozottai és valóban, megtalálhatják a módját, hogy küldetésükkel összhangban az erőforrásait akár a világ túlsó szegletébe is elvigyék és erre látunk rengeteg szép áldozatos példát. De óvakodjunk minden igehirdetőtől, aki Isten szavai közül egyeseket kiemelve szinte zsarolva kényszerítenek, míg más intelmeket tagadnak és figyelmen kívül hagynak! Jézus és hiteles követői ugyan kit kényszerítettek, erőltetettek bármire is?
2025. május
Be the First to Comment