Sokan azért félnek az evangelizációtól, vagy egyáltalán csak hitükről való megnyilvánulásoktól, mert könnyen rájuk fogják, hogy álszentek.
A „sokan” alatt magamat is érthetném, mert életem első harminc évében szótlan, hallgatag voltam, féltem az emberektől, tetteiktől, szavaiktól és elutasításuktól. Hitem meg csak magamról, a világról, a nagy számok törvényéről szólt, sok hirdetnivaló nem volt benne, hiszen építkezési terület volt. Történt azonban, hogy 27-28 éves koromban a munkahelyem szinte akaratom ellenére beiskolázott egy kéthónapos intenzív nyelvtanfolyamra. Ha tetszett, ha nem, ott rendszeresen kellett magamról beszélni 10-12 ember előtt, mégpedig angolul. A nyelvvizsgákat követően, kijutva egy külföldi tudományos konferenciára, meglepődve tapasztaltam, hogy idegenekkel szóba tudok állni, sőt tudok még a belső dolgaimról beszélni. Eltűnt belőlem a gátlás, a félelem, hogy mit szólnak belsőmhöz. Jóllehet, csak 50 évesen tértem a megtérés útjára, mégis fontosnak tartottam előtte is, hogy a bennem zajló lelki folyamatokról beszéljek és ezáltal megnyissam mások emberek lelkét is, hátha ott találok megoldásokat. Nem egyszer éltem meg a visszajelzést, hogy emberek állapították meg, olyan dolgokról beszéltek velem, amiről senkivel sem. Ugyanis ezt olyan szégyellnivaló lelkizésnek tekintették sokan, főleg egy férfi részéről, egészen addig, amíg meg nem nyíltak és megéljék azt, hogy a másik ember is érzésekkel, vágyakkal, félelmekkel, kérdésekkel van tele.
Miután saját és mások lelke világszemléletemben az evangéliumok keretei közé kerültek, onnan már nem magamról beszéltem, hanem Isten élményekről, amit én vagy mások éltek meg.
Érdekes tapasztalásom, hogy olykor megítéltek álszentséggel olyan emberek, akik egyébként nem is ismertek közelebbről. Elég volt a hitről beszélni, máris megkapta az ember ezt a címkét. Érdekes módon ez nem bántott, nem sértett, nem botránkoztatott, hiszen olykor az illető nem is tudhatta, mennyire prédikálok vizet és iszom a bort.
Volt olyan is, hogy engem már jobban ismerő ember akasztotta rám ezt a táblát, ráadásul ismételten. Azt tudtam elmondani, hogy megtiszteltetésnek veszem ezt, hiszen azt jelzi, elég világosan látszik az értékrendem. Ugyanakkor, ha konkrét megbicsaklásaimra is rá tud mutatni, nem csak általában ítélkezik, akkor hálás leszek az intelmekért, hiszen egyik legnehezebb dolgunk a bűneink felismerése.
Csak szentek hivatottak az Úr szavainak hirdetésére? A világ maximalista érve csak egy ürügy, hogy ezeket a szavakat elutasítsa. Életem egyik korai, legnagyobb felismerése, hogy bár rossz fa csak rossz gyümölcsöt hoz, mégis tanulhatunk ebből és, miként az írás mondja, bár gonoszok vagytok, tudtok jót is cselekedni szeretteitekkel. Azaz, bármily bűnös ember álljon velünk szemben, a szavait, tetteit tegyük mérlegre és ne őmagát, hiszen mindig bűnös emberekkel lesz dolgunk, bűnösöknek.
Ha a tökéletlen, bűnös, de szentségre törekvő embert nem illethetünk álszent jelzővel, akkor kire vonatkozhat még is ez? Aki tökéletességének és hitének magaslataira képzelve magát tud ítélkezni, botránkozni másokon, kiérdemelhetné ezt joggal, de nem hivatalunk osztani ilyen címeket nekik sem, legfeljebb intelmet megfogalmazni, hogy az adott cselekedete, szava nem éppen a szentekhez illő.
Régi "vitáim" vannak arról, hogy elég "csak" hitünk szerint élni vagy kell-e, lehet-e beszélni róla? Az Írások szerint tetteinknek összhangban kell lennie hitünkkel, pontosabban azok mutatják be hitünket. Hitelesebben, mint a szavak. Ugyanakkor biztatásunk van arra is, hogy beszéljünk róla. Erre azért is van szükség, egyben kötelezettségünk, hogy tudják, viselkedésünk nem magunk erejéből táplálkozik, hanem attól, akitől azt kapjuk! Ha jónak látszunk esetleg, akkor tudassuk, nem vagyunk magunktól azok! Egyébként magunkkal büszkélkedünk.
Ha Mennyei atyánknak akarunk megfelelni valóban, akkor lepereg a mindenféle pocskondiázás és rágalmazás, amit egyébként Jézus garantált az Őt követőknek és hálásak leszünk rosszakaróinknak, ha esetleg valamilyen hibánkat fejünkre olvassák. Ha Őt álszentnek, istenkáromlónak mondták, akkor nyomdokaiban miért lennének meglepve?
2025. augusztus
Be the First to Comment