Aranyláz

Egykor aranyláz söpört végig a világon. Nagy tömegek keltek útra, hogy megcsinálják szerencséjüket. Volt akiknek sikerült, volt akiknek nem. Annyira nem, hogy akár nyomuk is veszett egyetlen fejfa nélkül. Tudták mire vállalkoztak? Aligha. Elterjedt, hogy nagy vagyonokat lehet pillanatok alatt szerezni. Egyetlen aranyrög gyökeresen megváltoztathatta emberek életét. Nem egyszerű kaland volt. Meg kellett küzdeni a természettel, a versenytársakkal, magukkal. Ha találtak is egy aranyrögöt, akkor jött a neheze, mert túl kellett élni. Ha a vetélytársak, vagy jó eséllyel a szövetségesek, barátok megorrintották a szerencséjét valakinek, akkor az könnyen arra ébredhetett, hogy nem ébred fel többé. A meggazdagodás élménye sem egyszerű dolog. Nagyon rosszak a lottónyertesek túlélési statisztikái, bár ezt nem nagyon reklámozzák. Közvetett tapasztalatom van ilyesmiről, de az illető alighanem visszacsinálta volna a dolgot, ha lehetett volna.
Ki húzott hasznot az aranylázból? Ki ajzotta fel a tömegeket, hogy induljanak önkéntes rabszolga munkára bizonytalan jövedelemért? Milyen befektetése lehetett azoknak, akik ezt elindították? Milyen áron vásárolták fel az aranyat? Nem tudom ezekre a kérdésekre a választ, de sokszor a maguk a kérdések és a következmények többet mondanak, mint a válaszok. Azt azonban valószínűsítem, hogy az aranyásók átlagfizetése és főleg túlélési aránya és szenvedései bizonyosan rosszabbul alakultak, mint az egyiptomi piramisépítőké.
Ma is emberek, családok dobják fel vagyonukat, házukat azért, hogy meneküljenek a borzalomtól vagy éppen csak a jobblét irányába. A kettő között széles a skála, nehéz megmondani, ki a tényleges menekült és ki, aki az anyagi boldogulás reménye indított útnak. Ennek is áldozatai vannak. Anyagiak, emberiek, lelkiek. Vajon hova jutnak? Okoznak rengeteg problémát? Persze. Meg is ítéljük őket. Fiainkat, lányainkat is megítéljük, akik hasonló okokból vándoroltak ki?
Százezrek indulnak az ismeretlenbe szerencsét próbálni. Mennek olyan világba, aminek valóságáról fogalmuk nincs, ahol rémülten néznek rájuk és bottal piszkálva vizsgálgatják őket, mint undok rovarokat. Ehagyják identitásukat, kultúrájukat, múltjukat, mert az lebeg előttük, hogy jóléti, szenvedésmentes világ vár rájuk. Hányszor indultak el tömegek az Ígéret földjére kergetve álmaikat? Vajon mi valósult meg belőlük? Többnyire nagyobb áldozatokkal, nagyobb ráfordításukkal csinálták meg a szerencséjüket, fizetve utána a tartós árat, a honvágyat, a családok, szeretteik elszakadását, gyökértelenséget, önazonosításuk zavarát, gyermekeik idegen kultúrákba szocializálódását. Mikor útnak indulnak, persze ezek láthatatlan következmények, elvakítanak a remények, az ígéretek a vélt vagy valós lehetőségek. Sok csodálatos részén jártam a világnak, kifinomult, sokkal jobban szervezett kultúrákban. Hiába kínlódtam itthon sok éven át, mert fájt a környezetem, viselem ma is bosszankodva tökéletlenségeinket, mégis látnom kell, hogy itthon vagyok a leginkább otthon. Az életben sokszor tapasztaltam, hogy kizárásos alapon hozott döntések segítnek hozzá, hogy ha nem is a leggyümölcsözőbb, legígéretesebb utat járjuk, de ne legyen valamelyik kanyarban olyan ár, áldozat, amit talán könnyen vállalnánk, később mégis megkeserítené az életünket és akár megkérdőjeleznék a sikereket. Pályakezdő koromban (szerencsémre) ráláttam pár ember sorsára, akik hosszú évekre elmentek. Láttam a sikereket, a haladást, de láttam azt a fájdalmas árat, amit fizetni kellett, ha kint maradtak, ha visszajöttek, vagy épp, mert nem tudtak visszajönni. Úgy döntöttem, hogy bár itthon nekem nagyon nem jó, munkámban, megélhetésemben, megbecsültségemben messze jobban járnék bárhol a fejlettebbnek mondott világban, mégis ezek túl nagy árak a bizonytalan boldogulásért. Szerencsére annyit voltam kint, hogy megkapjam azt a lelki támogatást, hogy nem hülyeséget és nem rosszul csinálok. Ez segített át sok év közönyös vagy éppen rosszindulatú környezetén. Most, hogy kicsit több szerepet vállalok a közösségi munkában, gondoltam rá, mennyire fájna, ha ezt egy idegen országban csinálnám, a világ másik pontján rimánkodnék, hogy kertjeikben ne füstöljenek feleslegesen és kártékonyan!

2015. november