Anyák napjára

Sokan vannak a neves napokkal, hogy a könyökükön jön már ki, ha elérkeznek, úgy gondolva, hogy csupa közhelyekkel traktálják őket. Ez könnyen lehet, viszont ne felejtsük el, hogy rohanó életünkben, szerteágazó, tudatunkat folyamatosan birtokolni vágyó információözön még magunkra is kevés figyelmet enged, hát még más fontos dolgokra. Így érdemes legalább a neves napokon megállni egy pillanatra és elgondolkozni olyasmiken, amelyek már közhelyeseknek tűnnek.
Az anya gyermek kapcsolat talán az egyik legerősebb kapcsolat, ami emberek között létezik. Ez még ma is igaz, mikor az emberi kapcsolatok fellazulásának vagyunk tanúi, szenvedői. Az anyai érzelmek jellemzően azért igazán példátlanok, mert a biológiai kapcsolat a magzat kihordásával, a szüléssel járó szenvedések, majd a csecsemő saját testével történő táplálása rendkívül erős testi köteléket épít fel. Ami szintén egyedi, hogy nem igazán kötött feltételekhez, így az esetek túlnyomó részében, az anyai szeretet akkor is és igen mélyen működik, ha a gyermek vagy abból felcseperedő ember esetleg teljesen méltatlan is arra. A gyermekek többnyire „hálátlanok”, ritkán viszonozzák érzelmeiket hasonló mértékben az anya felé. Persze, ez attól függ, milyen lelki fejlődésen ment át a gyermek, mennyire képes egyáltalán érzelmei kifejezésére vagy egyáltalán szeretetet gyakorolni. A dologhoz még hozzátartozik, hogy a gyermek számára az anyai szeretet a világ legtermészetesebb dolga. Jó esetben kiapadhatatlan és végtelen. Ez a természetesség, mint a legtöbb dolog az életünkben, ami „magától” van, megszokáshoz vezethet és elváráshoz. Ritkán gondolunk arra, hogy a levegőért, amit beszívunk, hálásnak kell lennünk. Így van ez az anyai szeretettel. Még az érzelmeit legjobban viszonzó gyermek sem tudja ezt felmérni, amíg szabadon hozzáfér. Legtöbbünknek az anyai szeretet mértéke és fontossága akkor körvonalazódik csak, amikor elveszítjük azt. Nincs az a sírcsokor, síremlék, szentmise, ami pótolná az elmulasztott hálát, szeretetet, gondoskodást, amikor már ő szorul rá. Ebbe az is beletartozik, hogy elviseljük a hibáit, perlekedését, dorgálását, ami a felnőtt gyermeknek esetleg már egyre terhesebb. Ugyanis a szeretet nem csak a másik kedvességének, szeretetének, gondoskodásának elfogadása, élvezete, hanem hibáinak szelíd, megbocsátó viselése. Miként az anyai szeretet teszi, amin a gyermek legnagyobb csínytevése, disznósága sem ejt csorbát.
Így, ezúton biztatok mindenkit, hogy ezen a napon vegye a fáradtságot és emlékezzen meg arról az emberről, aki leginkább egyszeri és pótolhatatlan az életében, akinek nem lehetnek eléggé hálásak. Ne csak egy virággal, vagy egy könnyen beszerezhető apróbb, nagyobb ajándékkal, de valami nagyon egyedivel, személyessel, például egy levéllel vagy a virág mellé írt kártyával mondják el, mit is jelent ő számukra. Ezzel a pár sorral emlékezem magam is Édesanyámra, akinek életemen túl rengeteg dolgot köszönhetek és bízom benne, hogy a Mindenható gondoskodott méltó sorsáról, miközben kérem a bocsánatát, hogy nem voltam elég jó fia.

2015. április