Áldás

Milyen gyakran gondolunk valakire valami jót kívánva? Közeli hozzátartozónak, távoli ismerősnek? Egyáltalán, foglalkozunk-e olyasmivel, hogy másoknak jót kívánjunk? Csöndben, magunkban. Nem azért, mert illik és időszerű, születésnapra, névnapra, bármire, amikor jó arcot kell vágni és azt mondani, hogy „boldog szülinapot!”. Egyetemi hallgatóktól kérdeztem, mit szoktak mondani adott esetben az ünnepeltnek. Ez volt az egyik verzió. Ezt kezdtem elemezni. Mit gondolnak ilyenkor? Mit értenek ezalatt? Pillanatnyi zavaruk azt sejtette, hogy erre még sohasem gondoltak. Egy valaki volt, akiről látszik, hogy nem érte váratlanul a kérdés, alighanem mélyebben megélte ennek a kívánságnak a tartalmát. Mi mire gondolunk, mit érzünk ilyenkor? Akár szeretteinkről van szó, akár ismerőseinkről, akiknek azért illendőnek gondoljuk kifejezni jókívánságainkat. Persze, ha az ember zseblámpával belevillant a sötétbe, könnyen meglepődhet, ha valami erőteljesen visszatükrözi a fénysugarakat, ebben az esetben a kérdést. Mint annyi egyéb dologban, életünkben rutinból, kapásból intézzük az ügyeinket és ritkán állunk meg koncentrálva a pillanatra felmérni a körülményeket kívül és magunkban. Ez is egy ilyen alkalom. Alaposan végiggondolni az illető élethelyzetét, viszonyomat hozzá. Ez a többlet teher, amit ezzel vállalunk, nem okvetlenül az illetőnek jelent valamit, hanem magunknak, hiszen az ilyen megállások, elgondolkodások ritkán múlnak el gyümölcsök nélkül.
Másik verzió az „ Isten éltesse!”. Hogy nem ment még ki a divatból ez a mondás? Ez talán olyan mélyen ül bennünk, hogy még a legelvetemültebb templomkerülők sem tudnak sokszor jobbat mondani, ha sarokba szorítják és valamit motyogni kell az ünnepeltnek. Amennyire nem gondolják ezt komolyan, legalább annyira nem gondolják át, hogy Isten áldását kérik éppen valakire. Miért is? Van egy jól bevált kötelező mondat a szituációra. Csak ki kell mondani és a dolog le van tudva. Érdemes lenne végiggondolni, vajon ezt komolyan gondoljuk-e? Ha igen, milyen mélyen gondolunk bele? Mit is érzünk olyankor? Ezeken gondolkoztam, mikor eszembe jutott az „áldás” szó. Vajon mire gondol ilyenkor valaki, aki nem próbálja követni Istent? Itt meg is torpanok, mert általában gondolataimat, érzéseimet igyekszem megosztani a Tisztelt Olvasóval és nem megfellebbezhetetlen igazságokat harsonázni. Itt most inkább csak a kérdést tenném fel. Mit érzünk, ha az „áldás” szót halljuk, esetleg használjuk? A Himnuszunk második szava. És ez csak a kezdet. Olyan kifejezésünk is van, hogy „áldott”. Ugyan mit takarhat ez? Egy hallgató úgy vélekedett erről, hogy igazán ezt nem tudja értelmezni, mert tőle olyan távoli,
de valami szép és megnyugtató dolognak érzi.
Ez nagyon érdekes volt számomra, hiszen valami ilyesmit éreztem én is gyermekkoromban,
mikor a vallással, egyházzal, szentképekkel találkoztam. Ilyen
neveltetésem híján halvány fogalmam nem volt ezekről, de valami ilyesmi jutott
nekem is eszembe: jóság, szépség, béke. Vajon miért van ez? Mi az a belső ösztön,
sugallat, ami ezt műveli az emberrel, amíg felül nem kerekednek az ambíciók,
vágyak, előítéletek, téveszmék és legtöbbször a gőg. Amik ezt az érzést, ösztönös
vonzalmat sokszor egy életre kiradírozzák az emberből.
Miként a „Boldog szülinapot!” esetében is találhatunk mély értelmet, így az „Isten
éltesse” verzióban még inkább. Simán boldogságot kívánva is igen filozófikus
dolgokba botlunk, de ha még Istent is bevesszük a képbe, az még szövevényesebb
lesz. Itt nem csak rólunk van szó és az ünnepeltről, hanem bevonunk valakit, aki
mindenek fölött áll. Jó esetben csak próbálkozunk annak megismerésével, mert
bár jóságos és készen áll támogatásunkra, mégis nehezen megközelíthető, megismerhető.
Nem, mert titkolódzó, hanem, mert, földi anyagi világunktól oly eltérő,
hogy nagyon nehéz felismerni természetét.
Isten áldását kérni csodálatos dolog, hiszen ez nem csak az áldás tárgyáról szól,
hanem belekeveredünk ebbe, mint egy áramvezető. Áldást közvetíteni lehet úgy,
hogy nem érint meg minket? Miként az átkok szórása betegít, szegényít és boldogtalanít
(láttak már embert boldognak, aki mást átkozott?), úgy az áldások osztása
gazdagít, boldogít és békét hoz.
Mit lehet jobbat kívánni valakinek, hogy ismerje fel Isten tervében az ő dolgát,
szerepét és találja meg ebben örömét, boldogságát és békéjét? Sokaknak ez talán
túl földöntúli, tudományos. Hogyan lehet ezt legjobban megfogalmazni? Talán a
szeretet nyelve többet tud adni. Életem legszebb köszöntése, mikor településünk
kedves figurája így köszöntött: „A nap süssön reád!”. Ezt egy mezei hétköznapon.
Csak úgy. Nem tudom, magamból hány évnyi szeretetet kellene összetalicskáznom,
míg ilyet tudok mondani valakinek.
Áldott Feltámadást!

2017. március