A világban rengetegen folytatnak igazságharcot vélt vagy valós igazukért. Botránkoznak, ítélkeznek és hadakoznak szavakkal és tettekkel. A sötétség ellen nem lehet sem karddal, sem lőfegyverrel felvenni a harcot, legfeljebb magunkat és másokat sebzünk akár halálra, de a sötétség köszöni, marad változatlan. Sőt, a sötétség megoldásaival, eszközeivel a sötétség részévé válunk magunk is. Kívülről senki nem tudná megkülönböztetni az igazságharcost a gonosztól az iszapbirkózás ötödik percétől, ha valaki be találna világítani a sötétbe. Egyébként, a sötétben minden macska fekete, ahogy a népi bölcsesség is megállapítja.
Ha magunk a világosságra törekszünk, sőt a világ világosságának tartjuk magunkat, akkor miért bújnánk a sötétbe, miért a sötétség leple alatt szőnénk terveinket, járnánk utunkat, rejtegetnénk a szándékainkat és miért használnánk a sötétség eszközeit, az álcázást, leplezést, a hazugságot, csúsztatást céljaink érdekében?
Van, mikor úgy fogalmaznak, hogy a sötétség célja, hogy a világosságról ragadja el annak gyermekeit. De másként is lehet értelmezni, ha úgy közelítek, hogy a sötétség a világosság hiánya. Tehát, aki a sötétbe igyekszik, az a világosságtól távolodik, aminek vannak következményei. Aki a sötétséget keresi szemével, annak lesz az üldözője, az eltévedhet a világosságtól.
A sötétség ellen akkor küzdünk eredményen, ha nem üldözzük, hanem a lámpát csavarjuk feljebb. Nem tűnik logikusnak? A nagyobb fényben a sötétség gyermekei is előkerülhetnek és jó eséllyel világosodnak meg. Természetesen ennek vannak kockázatai is. Magunk is jobban látszódunk, a mi szépséghibáink is láthatóvá válhatnak. Kit zavar ez? Aki szépnek akarja látni magát vagy aki szép akar lenni?
Kapcsolódó olvasmányok:
Be the First to Comment