Ez afféle szakmai hitvallás akarna lenni, amit érdemesnek tartok megfogalmazni, mert magamat is meg kell ebben erősíteni és esetleg másnak is mond valamit. Írhattam volna a tanításról is, ez azonban annak egy egészen speciális válfaja. A tanításnál általában az az elfogadott, hogy a tudással bíró fél oktatja, képzi a tudatlant egy adott területen. Ezt ma már a tanításban is nehéz kivitelezni, mert a mai világ természetéből fakadóan igen gyakran a tudatlanok rendelkeznek azzal a magabiztossággal, hogy mindennek tudói vagy pedig teljesen felesleges az a tudás, amivel a tanító közelíteni próbál. A szaktanácsadás sem mentes az ilyen akadályoktól, de itt kicsit érhetőbb ez a helyzet. Ugyanis messze nem tudatlanoknak próbálunk segíteni, hanem olyanoknak, akik igen magas szinten jártasak az általuk művelt terülen és igen könnyen kiderülhet, hogy sokkal jobban ismerői annak, mint aki szaktanácsot akar adni.
Ez talán egy alaptétele a szaktanácsadásnak, hogy egy olyan ismeretrendszerbe kell beilleszkedni, amit birtokol az ügyfél és tenni hozzá valami olyasmit, ami nekem van, de neki még nincsen és attól függetlenül lehet ez hasznos, hogy én nem látom át teljesen az ő világát. Ha kellően alázatosak vagyunk, akkor teremthet ez egy olyan légkört, ahol látszólag mi vagyunk a tanulók, hiszen szegről végre fel kell térképezzük azt a terepet, ahol segíteni próbálunk. Így aztán első lépésben nem is lehet semmi más célkitűzésünk, mint felkelteni a figyelmet, amit legjobban úgy lehet, ha sikerül figyelmet gyakorolnunk és a másik féllel kimondatnunk, hogy bár otthon van a szakmájában, mégis vannak vágyai és félelmei, amelyeket most még nem tud kezelni. Ezek megfogalmazása bizalmi kérdés, mert az ügyfél (látszólagos) gyöngéit tárja fel. Nem ritka a beszélgetés kezdetén, hogy nála minden rendben van, sőt, a lehető legjobban zajlanak a dolgok. Büszkén elmeséli, hogy mi mindent tud és milyen egyedi megoldásai vannak. Azonban, ha csinál egy ilyen önkéntelen leltárt az ember, akkor előbb utóbb eljut azokhoz a pontokhoz, amelyek még mindig nincsenek teljesen csúcsformában.
Ez már tényleg bizalmi kérdés, mert még a pozitívumok, erények felsorolásánál sem mindig tudjuk meg a részleteket, hiszen mindenkinek vannak szakmai titkai, de ide jutva előállhat, hogy nincsen vesztenivalója, hátha ez a megértően és elismerően, megfelelő ritmusban bólogató emberke tud valamit mondani, ami érdekes lehet. Egyik alapélményem, mikor hosszas ismerkedés után valaki megosztotta egy problémáját, amit úgy szégyellt, mintha nemi betegsége lett volna, mert papírforma szerint igen egyszerűen orvosolható. Ritkák ezek a kegyelmi pillanatok. Evangelizációban úgy mondanánk, hogy a térdre esés pillanata, amikor végre eljön az a helyzet, hogy Jézus belépjen az ember életébe.
Tizenéves szaktanácsadás élményei adták nekem azt a felismerést, hogy Isten azért terelt erre az útra, hogy felkészítsen az evangelizációra, ami nem más, mint szaktanácsadás. Még mielőtt megtértem, már erre képzett, tanított. Nagy dolgokra nincs lehetőségem, csak kegyelmi pillanatokban pár apró fogaskereket megmozdítani, de többnyire ott és akkor, másra nincs is szükség a részemről. A szaktanácsadó nem nélkülözheti Jézus fő vonásait: az alázatot és a szeretetet. Ezzel van lehetőségünk belépni a másik ember életébe és apránként olyan változásokat eszközölni, amitől az illetőnek jobb léte lesz.
Nem egyszerű a dolog, mert minél inkább egyedi, ritka az a tudás, amit meg akarunk osztani, annál nagyobb ellenállást vált ki. Vicces helyzet, hogy a meredeket mondó szaktanácsadó nem nagyon kedvelt, mint valamikor a próféták, de azért nagy nehezen meghallgatják. Pedig azt mindenki beláthatná, hogy nem azért kell az ilyeneket fizetni, hogy bólogassanak. Valamikor régen azt gondoltam a szaktanácsadókról, hogy elismerten nagy tudású emberek, akiknek a szavain csüngenek és kezüket lábukat törik, hogy mihamarabb szakmai kedvükre tegyenek. Valamikor talán voltak az ilyen embereknek ismertetőjegyei, amelyek megelőlegezték nekik ezt a státuszt, tekintélyt. Régen még ezek számítottak: kor, tapasztalat, címek, fokozatok, beosztások, ősz haj, stb.. A mai felszabadult ember már mentes az ilyen előítéletektől, ezért senki nem állhat meg előtte. Nem venném a bátorságot, hogy ezt megítéljem, jó vagy sem, mindenesetre annyit látok, hogy korom előrehaladtával, minél idősebb valaki, annál jobban figyelek a véleményére. Természetesen ez nem garancia a bölcsességre, tisztánlátásra, de a korral gazdagodó élményanyagai egy embernek nagyobb nyomatékot adnak igazságainak és tévedéseink és ezért talán jobban felismerhető egy következetesen jó vagy éppen téves irány.
Lényeg, hogy ma nincsenek tekintélyek, ha fizetnek, ha hívnak, ha könyörögnek, ugyanazzal a fegyverzettel kell az arénába menni, mintha én akarnék valakinek eladni, tukmálni valamit. Az evangelizációban sincs másként. Vannak emberek, akik szinte könyörögnek a hitért, mégis tűzzel vassal, ütik, vágják azt, aki megpróbálja őket beoltani.
Nem gondolnám, hogy a tekintély érvényesülése vagy túlmagasztalása szükséges vagy akár jó lenne. Nem azok az ügyfelek a legjobbak, akik azonnal elfogadják a jó tanácsot akár a szakmában, akár a lelkiségben. Ők a szalmaláng kategória. Könnyen fellobbannak, de csak a felszínen és az első apró nehézség vagy a siker pár perces késése már a feladást jelenti és szalad tovább a következő csodaszerért. Nyilvánvalóan sok babér nem vár a másik csoportban, akik minden tudnak, akik szerint újat már nem tudok mondani sem szakmáról, sem a hitről. Lesöpörnek, pedig sokszor nyilvánvaló életükből, ténykedéséből, hogy bár betéve tudja a szakkönyveket, írásokat, a pályája fittyet hány az ott leírtaknak akár a legalapvetőbb dolgokban (mint pl. az ismeretlennel szembeni alázat, tisztelet). Velük gyorsan végzünk, de nem reménytelenek. Van, hogy pár év után az ember után nyúlnak, mikor térdre estek, összeesküdött a világ ellenük, amikor már nem éri meg fenntartani az önbizalom látszatát és főleg annak hitét. Aki két lábbal rúg ki, annak is azonnal megadom és fenntartom az esélyt, ha 10 perc múlva visszahív, akkor ott leszek.
Ki az ideális ügyfél? Egyáltalán mit tekintünk ideálisnak? Aki mélyen megérti az üzenetet, magáévá teszi, próbára teszi és kitart mellette, nem utolsósorban pedig továbbadja. Az ő tüze olyan, mint a bányatűz. Olykor semmi nem látszik a felszínen, de a mélység izzik kitartóan. Legyen szó termékről, technológiáról vagy éppen a hitről. Ők azok, akik megisztelnek azzal, hogy idejüket és szellemi kapacitásukat nekem szentelik és több vagy kevesebb tisztelettel, de megvívják csatájukat velem az érvelések szintjén és nem zárja le azzal félúton, hogy másképp látjuk a világot és ez így van rendjén. Ezzel becsukva esetleg egy olyan ajtót, amin már rég be kellet volna lépnie. Nos, ezek a bátrak, harcosak és elszántak, akik kivívhatják velünk a mi közös igazságainkat! Csodálatos élmény az ilyen, mert mindkét fél rengeteget tanul a saját és a másik területéről.
Isten sok végtelenül jó dolgot tett velem, ez a szaktanácsadási pálya az egyik a sok közül. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy ezzel a megtérésemet is egyengette és egyben felkészített a hivatásaimra is.
A szaktanácsadásban is el kell tudjam hordozni, ha világ legértékesebb portékáját kínálom, akkor is üldöznek, mellőznek, kikerülnek, átlépnek, nem hallgatnak meg, csak bírálnak. Elég sok bántalmazást kell elviselni. A hit örömhirdetése sem kisebb kunszt, ahol minél kevésbé szólok az emberek kedvére, annál inkább eltaszítanak a felületesek, a nem kellően elszántak. Márpedig legfőbb tanítónk, Jézus sem volt kedves a kevélyeknek. Kedvező fogadtatása ugyanazoknak a szavaknak csak a betegek és a bűnösök között volt, akik esélyt adtak a gyógyulásnak, szabadulásnak, mert hittek neki.
Be the First to Comment