Nyaralunk, üdülünk, kikapcsolódunk. Hálásak lehetünk sorsunkért, hogy legtöbbünk
megtervezgethette nyaralását. Ki kisebb, ki nagyobb költségvetéssel, de megpróbált kiszakadni a munkás, terhes hétköznapokból. Van, aki felejteni szeretné gondjait, más kalandokat keres. Eljutni minél messzebb, minél idegenebb helyre, váratlan élmények, ízek, illatok, látványok reményében. Vannak olyanok is, akik keresnek valamit, ami nem meghatározott.
Gyermekkoromban visszatérő álmom volt, hogy kaptam valami játékot, ami igazán nagyszerű, fantasztikus és határtalan, fokozhatatlan örömöt okozott. Felébredve, bátortalanul tettem fel olykor a kérdést anyukámnak, hogy hol van az új játékom? Az ébrenléthez közeledve, még élt az öröm, boldogság, de feltartóztathatatlanul szivárgott elő a tudat azon része, amely pontosan tudta, hogy nincsen szó semmilyen új játékról. Legtöbb esetben már nem is tettem fel a könyörgő kérdést. Mindenesetre, gyakran gondoltam rá, hogy mi lehet az, ami ilyen örömmel, boldogsággal is tölthetne el.
Az utazás, a nyaralás, ugyanolyan szükséglete a mai embernek, mint bármilyen áru, dologi beszerzés. Természetesen eltérőek az igényeink. Az ismeretlen tájakat, a szórakozást, az idegen szokásokat, kultúrákat, történelmi érdekességeket vagy egyszerűen az ismeretlen izgalmát keressük. Minél messzebb megyünk, annál nagyobb az esélye, hogy szinte minden dologban az idegenre találunk. Az idegenforgalom globalizálódása gondoskodik arról, hogy a másságnak főleg pozitív vonzereje érvényesüljön. Ne ijesztő legyen, hanem érdekes és izgalmas. Ezért is lehet az, hogy számunkra vonzónak megismert vidékek, kultúrák, emberek egyszer
csak feltűnnek környezetünkben és valami teljesen más, ijesztő arcot mutatnak. De most nem abba az irányba akarok kanyarodni, hogy idegen kultúrák, melyek felszínes utazóként érdekesek, izgalmasak, közelről rémisztők lehetnek.
Az idegenforgalmi üzletnek van egy célközönsége, mint a nyugati turisták, akiknek azt mutatja meg a hely kultúrájából, ami érdekes, vonzó, ínycsiklandó, esetleg izgalmas a számára. Esetleg kitalálnak olyanokat is, amelyek már nem is nagyon léteznek, viszont eladhatók. Például, nálunk egy időben népszerű szolgáltatások voltak a betyártámadások, útonállások. Ha ezek élesek és valódiak lettek volna, akkor aligha lettek volna népszerűek. Keveseknek adatik meg mélyebb betekintés egy idegen világba, mint amit az idegenforgalmi üzlet akar. Ehhez több
idő vagy olyan kirándulás kell, amely a mindennapokat és nem az idegenforgalmi látványosságokat célozza. Az utazás igen fejlett változata a boldogságunk iránti hajszának. Ez nem csak egy árucikkre, autóra vonatkozik, hanem olyan csomagra, ami rengeteg, általunk meg nem határozott dolgot tartalmaz. Mindegy mi, de legyen jó! Persze, azért korszerű emberek lévén nem bízunk semmit a véletlenre. Milyen is a szállás, wifi van-e? Milyen lesz a konyha, elvisznek-e minden kötelező célponthoz? Nem lesz-e üresjárat, ugye nem kell várakozni, nem kell sorban állni? Rengeteg dolgot meg tudunk fogalmazni arról, milyen a jó nyaralás, amiben izgalmas, váratlan jó élményeket szeretnénk megélni. Ezt nem csak megfogalmazzuk, de meg is rendeljük.
A történelem és a világirodalom is tele van nagy utazókkal, akiket vonzott az ismeretlen, az idegen, a kaland. Köztük vannak tényleg bevállalósak, akik nekivágtak a tengernek, dacolva az ismeretlennel, tartva az irányt, vállalva a kockázatot, hogy talán soha nem érnek partot. Ők az extrém kirándulók. Sokan indultak el a világban úgy, hogy sokkal kevésbé láthatták a kifejletet, mint egy utazási iroda kuncsaftjai, akik esetleg több stresszel kelnek útra, vajon most tényleg megkapnak mindent a pénzükért a drága szabadidejükben?
Az utazás nemcsak élmény, kikapcsolódás, aktív pihenés, de formál is. Az ismeretlennek, idegennek átengedni mindennapjainkat, ez megpróbál minket, még ha végsőkig befizetünk minden részletre is, elkerülendő a kellemetlenség vagy csalódás kockázatát.
Ismét a történelem és a világirodalom nagy utazóira hivatkozom, mikor arra hívom fel a figyelmet, hogy az igazi nagy utazásuk legtöbbször belső világukban történt. Itt persze két kategória körvonalazódik. Az egyik, aki kitart a külső izgalmak mellett és eljutott mindenhova, minden bütykére a Földnek maga és mások életének kockáztatásával, esetleg elveszejtésével. A másik kategória, aki megismeri az utazás mellett a belső utat és belátja, hogy az sokkal nagyobb teret, kihívást nyújt, mint a belátható fizikai világ. A két kategória válaszfala, hogy mi is hajtotta szereplőit. A menekülés vagy a keresés. Ezt valószínűleg a szereplők sem tudnák megvallani, csupán a végkifejletekből látszik, mi is volt a hajtóerő. A keresők rájönnek, rátalálnak a belső útra, a menekvők pedig alighanem elmennek a falig és nem nyughatnak. A belső utat járók megtapasztalhatnak olyan dolgokat, amelyek a fizikai világban elérhetetlenek.
Miért van az ember boldogsága elrejtve előle? Talán azért, mert mint annyi jó, nem érhető el munka, szenvedés nélkül. Ki mennyit tesz bele, annyit arathat. De miért is erőlködne? Hiszen a vakon születettek sem tudnak a fényről. Ha nem szólnának róla, talán fel sem ébredne bennük a vágy utána. De ha szólnak is, nem biztos, hogy könnyen hihető az, amit valaki elgondolni sem képes. A tudósok is mesélnek ötödik, hatodik és sokadik dimenziókról. Láthatatlanok, kezelhetetlenek számunkra. Így van ez a boldogsággal kapcsolatban is, különböző elképzeléseink vannak róla. A külvilág meg még ki is oktat felőle. Gyermekkorunk óta sulykolják a hirdetések, hogy éppen mi is hiányzik a mennyei boldogsághoz (Mennyei boldogság, ismét egy, még élő fordulat anyanyelvünkben, amin érdemes lenne elgondolkozni). Sokan fel sem ismerik, mikor beköszön életükbe, legfeljebb, mikor elveszítik.
Az extrém kalandorok épp akkor érnek célba, mikor elveszítik érzékelésüket vagy szinte mindenüket. Legyen az akár Szent Pál, aki szerintem nem szeme világának visszanyerésével kezdett többet látni, mint azelőtt, hanem már elvesztésével. Vagy az a hegymászó, aki sokat veszített, de életben maradva döbbent rá, hogy nem ő a hős, hanem azok, akik lehozták a hegyről.
Az utak hozadéka nem a szervezésen, költségvetésen múlik, hanem hogy mi mit engedünk magunknak meglátni a világból. Cseppben a tengert, szokták mondani. Valóban, a cseppben ott láthatjuk az egész tengert, de ha vakok vagyunk (erre), akkor bejárhatjuk a világ óceánjait és nem fogjuk átlátni, megérteni természetét. Ha keresünk, kutatunk és előítéleteink ellenére engedjük tudatunkba a világot, akkor egy sámlin ülve nagyobb utat járhatunk be, mint egy világ körüli utazáson. Miként indulhatunk egy igazi nagy útra? Arról talán legközelebb.
2017. augusztus
Be the First to Comment