Újabban egyre többet emlegetem ezt a szót és ennek kapcsán derül ki számomra, hogy ez ma szinte ismeretlen fogalom, mint a hazaszeretet vagy önfeláldozás. Miért is foglalkoztat ez ennyire? Az emberi közösségeknek változatos formái vannak, akár csak egy pár, egy család, egy munkahely, település, ország vagy feljebb. Milyen mechanizmusok irányítják a döntéseket, önszerveződéseket? Többnyire demokratikus módon szavaznak és többségi elven hozzák meg döntéseiket vagy éppen egy vagy szűk körű vezetőség határozza meg az irányokat és eszközöket. Primitív népeknél még láthatunk közmegegyezés jellegű közösségi mintákat, de a fejlettebb civilizációkban ez már nagyjából kihalt. Van ugyan egy régi, „elavult” szektor, ahol a szigorú konzervativizmus, hagyományőrzés nagyon él, csupán azért, mert aki ennek az alapjait lerakta oly nagy hatással volt az emberiségre, hogy a benne hívők az utolsó írásjeleit is számon tartják és becsben őrzik történetének és tanításainak. A közmegegyezés kapcsán szintén egyre gyakrabban emlegetem a pápaválasztást, aminek példája ifjú koromban, amikor még sem a vallás, sem az egyház nem játszott szerepet az életemben, mégis megfogott ez az intézmény és megéreztem különös jelentőségét, mint a közmegegyezés múzeumi utolsó példánya.
A folyamat szavazásokkal zajlik, de a folytonos tanácskozásokkal addig, addig javasolgatnak, szavazgatnak, amíg nem alakul ki egyetlen jelölt teljes támogatottsága. (Az aktuális rend szerint kétharmados többség jelenti ezt, de ez szerintem a működőképesség határa, hiszen a közösségben mindig vannak és lesznek bizonyos értelemben anarchisták és kompromisszumra képtelenek, akik megakadályozhatnának minden döntést.) Mindezt úgy teszik, hogy sem idő, sem sürgető kényszer, sem éhség, sem szomjúság, sem egyéb bokros teendő, semmi nem játszik szerepet, csak a közmegegyezés elérése. Roppant érdekes, hogy gyakran nem a kezdeti táborok egyike győzedelmeskedik meggyőzve a többieket, hanem valakit szinte az esélytelenség és ismeretlenség homályából szednek elő.
Rengeteg hozadéka van egy ilyen fajta döntéshozatalnak. Például az, hogy az egyszerű szavazások mindig a megosztottságot fokozzák, hiszen lesznek nyertes és vesztes szavazótáborok, ami csak akkor nem eredményez pártoskodást, ha mindkét tábor manapság ismeretlen szintű alázattal fogadja el az eredményt. A közmegegyezésben mindenki nyertes, még akkor is, ha senki sem az eredeti álláspontját látja győzedelmeskedni, hanem belátja, hogy van egy jobb megoldás, ami a kezdeti vitákban fel sem merült és nem bukkanhatott volna felszínre, ha csak egyszerű szavazással döntenek.
A közmegegyezés nem csak döntésről szól, hanem a világ megismeréséről is. Azt szoktam mondani, hogy az igazság köztünk jön el, akár csak Jézus. Ez nem is annyira eredeti hasonlat, hiszen Jézus mondta: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük. Mt. 18. 20.”. Márpedig Jézus nevében egyetértésben lehet csak összejönni. Ez amúgy meghatározza a kereteket is, hogy milyen zászlókkal érkezve lesz esély az egyetértésre.
Persze, mondhatnánk, ha a gyáriparosok jönnek össze vagy a természetvédők azok is könnyen egyetértésre fognak jutni. Valóban? Én nem ezt látom a világban, hiszen szűk szakterületek képviselői, kis közösségek, családok is össze tudnak úgy gyűlni, hogy sosem jutnak közös nevezőre. Sőt, még lelkiségi közösségekben sem ritka a megosztottság! Pál sokat vesződött ezzel, amint elhagyta közösségeit, rögtön felütötte fejét a pártoskodás.
De mit is jelent Jézus nevében összejönni a mindennapi életben? Hogy imádkozunk, evangéliumokat olvasgatunk és ábrándozunk róluk dicsőítve istent? Ha ez nem csak egy zárvány életünkben, hanem áthatja lényünket, akkor imádságos lelkületben megyünk a közösségekbe is, legyen bármiről is szó. Hogy is néz ez ki? A közösség akkor jön össze Jézus nevében, ha megfogadja, hogy szeretetben és alázatban lesz jelen és szeretettel, alázattal fogadja el akár a filozófusoknak, akár az udvari bolondoknak a szavát. Ez mit is jelent? Hogy megfontolom, megválaszolom, építve, mert közel látszik a cél vagy megkérdőjelezve, hogy ez még nem a teljesség, még dolgoznunk kell rajta.
Tudnak így közösségek működni? Igen, tudnak. Tanácskozás előtt imádkoznak, sőt, megdöbbenve hallottam, hogy fontosabb egyházi tanácskozásoknál háttér imdákozók dolgoznak azon, hogy minél közelebb jussanak az értekezletek az igazsághoz, a közmegegyezéshez!
Ez abszurd! Ilyen nem lehet egy világi munkahelyen vagy közösségben. Valóban? Egyik legfontosabb munkahelyemen sok éve parázs szakmai viták zajlottak (nem először és nem utoljára). Az egyik vezető intette meg a küzdő feleket: „Nem ér megsértődni!” Ez nekem nagyjából úgy hangzott, hogy: „Maradjatok Jézus nevében szeretetben és alázatban!”
Az, hogy vitáinkban alázatban és szeretetben maradjunk, nem csak a viták hatékonyságát segíti elő, de segít megőrizni nyugalmunkat, bármilyen idegen és számunkra botránkoztató dolog hangozzék el, akár Arisztotelész, akár az udvari bolond szájából. Ha ez megvan, akkor esélyem támad az igazsághoz eljutni vagy az igazsághoz hozzátenni.
Mivel emberi közösségekben élünk, ezért nem reális, hogy mindenki Jézus nevében vegyen részt a közösségek munkájában és képesek a szétszórás álláspontján kompromisszum ellenes, megalkuvást „nem ismerő” állásponttal megbénítani az igazság közeli állapot bekövetkeztét.
Élethelyzetemből fakadóan több közössgében is élek és dolgozom, ezért látom, hogy a közmegegyezésre való igény milyen összefüggésben van az adott közösség hangulatára és eredményességére. Gyakorlati tapasztalataim megerősítenek abban, hogy még nem láttam olyan jó vezetést, ami saját magára építkezve gyümölcsöző közösséget eredményezett volna. A vezetés sikeressége a szememben az, hogy ki tudja a közösség legutolsó, legjelentéktelenebb tagját is motiválni abban, hogy megossza a maga igazságmorzsáját és a közösséget ráveszi arra, hogy a legteljesebb közmegegyezésig formázza, faragja a közös igazságukat.
Vajon, ez miért nem tud működni manapság? Annyira, hogy már az igény is feledésbe merült a közmegegyezés iránt és mindent a többségi szavazással akarunk eldönteni és az igazság győzelmét hirdetjük, még ha csak egyetlen szavazat többség is alakult ki.
A válaszom erre nem meglepő és roppant gyakorlatias. Nincs rá időnk és főleg türelmünk!
A közmegegyezés sok időt, energiát, alázatot és önfeláldozást igényel. A modern ember ezekben súlyos hiányt szenved. Ezekből fakadóan a párbeszédre is egyre kevésbé alkalmas, elcsökevényesedik. A legegyszerűbb közösségek, a párkapcsolatok is kérészéletűek, hiszen esély nincs a közmegegyezésre a fenti hiányosságok miatt.
Miért is lenne közmegegyezés, mikor nem, hogy Jézus nem merül fel a közösségek működési elvében, de gombamód szaporodnak isteneink jólétünk arányában és ők ádáz ellenségei Jézusnak. Ezért sajnos csak a legnyomorultabb, legszorultabb helyzetben levők ismerik a közmegegyezést, mely a túlélés záloga, mert mindennemű pártoskodás az egész közösség létét veszélyezteti az egyénekével együtt.
2024. május
Be the First to Comment