A modern ember össznépi kevélységben szenved. Én is birkózom a magaméval. Mintha járványos megbetegedés lenne vagy valami civilizációs ártalom. Valójában, tényleg az, hiszen a jólét, a napi létbizonytalanság csökkenése vezet az ember felfokozott önbizalmához, önhittségéhez és elvárásaihoz. Az Ószövetség kivonulás történetében is felismerhetjük ezt, mikor a teljes reménytelenségből, elveszettségből, ha kiemelkedik egy hangyányit is az ember, már elégedetlen, követelőző, de főleg, roppant hálátlan. Ezt elég szomorú volt akkor is végignézni az Atyának, Mózesnek és gondolom azoknak az embereknek, akiknek fogalma volt a háláról. Pedig akkor a hálátlan népek hamis isteneikkel, bálványaikkal még nagyon kezdők voltak a ma emberéhez, aki olyan anyagi gazdagságban dúskál még a társadalom legalján is, amiről akkoriban álmodni sem lehetett, istenei között választani sem tud a bőséges kínálatban.
A fel sem ismert jólétből származó elbizakodottság sok területre kiterjed. Halált megvető bátorsággal ítélkezünk, törünk pálcát olyan ügyekben is, amelyeknek átlátásához sem képességünk, sem ismereteink nincsenek, de még tájékozódni is restek vagyunk. Már közhelyes az a mondás, hogy az ismeretekkel fordítottan arányos az ego, de ez siralmasan és fájdalmasan valós törvényszerűség. Annyira, hogy az embernek a tudáshoz, bölcsességhez vezető útja is gyakran teljesen el van zárva a kevélysége miatt, amiről a Szentírásban is rengeteg megemlékezést olvashatunk. De a mai kor embere el sem tudja képzelni, hogy ott lenne egyáltalán valami látnivaló, miközben a tengerszámra megjelenő hamis prófétai irományokból jól meg lehet élni a piacon. Mindig is kereslet volt a kellemesen hangzó, ám megtévesztő tanításokra. Az igazság hagyományosan mindig kellemetlen és a nehezebb utak felé mutat.
Az emberek igen nagy többsége (lévén egyre ritkábban alázatosak, ebből fakadóan bölcsek), olyan önbizalommal ítélnek meg szakembereket, de általában a tudományt is, hogy az egészen kétségbeejtő. Különösen annak, aki valamely területen elkoptatott pár iskolapadot és elmolyolt pár évtizedet.
Sajnos a szakemberek sem feltétlenül mentesek a kevélység alól. Látunk olyan példákat, mikor egy nagyon elismert szaktekintély osztja az észt országnak, világnak, olyan területekről, ahol nincsen helyismerete. Hát, igen. Attól, hogy valaki jártasságot szerez valamely tudományban, szakmában, még nem mindig véd meg a kevélységtől. Sőt, a tudás bizonyos szintjéig növekszik az önbizalom, egy kritikus ponton és tapasztalaton túl fejlődik ki a visszafogottság, az óvatosság és az alázat a tudománnyal szemben és általában a tisztelet mások tudása iránt.
A kedvezőtlen jelenség tömeges volta szinte forradalmi változásokat és helyzeteket hoz el a „fejlett” társadalmakban. A sok lúd disznót győz alapon az igazi szakemberek lassan meg sem mernek szólalni, mert a népítélet azonnal utoléri, akár közvetlenül, akár a politikai porondon. Ma már igen kockázatos lenne nagy nyilvánosság előtt kijelenteni, hogy a Föld gömbölyű, mert annak súlyos következményei lennének és amely nézetről azóta nemzedékek nem hitték el, hogy lehet ilyenért embereket üldözni, terrorizálni és leölni. Lám, ismét itt vagyunk, ha egyáltalán kikeveredtünk valaha abból a lekezelően sötétnek mondott középkori gondolkodásból vagy inkább elmélyedtünk benne.
Halmazati probléma, hogy a szakmájukban elmélyült emberek egyre távolabb kerülnek a többségtől, ahol a kevélységből fakadóan nincsen sem megértés, sem egyetértés. A távolság arányában kerülnek viszont ítélet alá.
Borzalmas látni, hogy a gondolkodó embernek egy mondatát felkapja a politika vagy a könnyen ítélkező közgondolkodás és már a fejét követelik, miközben a gondolat bőven megérné a közösségi megtorpanást, megfontolást, ma idegen szóként ható bölcseletet.
Sajnos, még szakma közeli csoportokban is megtapasztalható, hogy az átlag vagy alacsonyabb szintű gondolkodások terrorizálnak, nem engedik meg az igazán új és kockázatos kérdéseket, meg sem engedik azok kimondását és már a cím elolvasása után ítéletet hirdetnek.
Olyan nagy arccal beszélünk a középkor sötétségéről, de hát gondoljunk már bele, milyen indokokból ítélnek meg embereket és miért kapnak vállukra másokat, akik a rendet, mint átkos konzervatív szörnyűségként támadják és a valóságtól egyre inkább elszakadó szép és új világot hallucinálnak. A megtévedt nézeteknek pedig az egyenlőnél magasabb emelvényeket követlenek, hirdetve, hogy sok igazság létezik, még sem tűrnek meg más igazságokat. Ma már annál inkább üldöznek egy gondolatot és kimondóját, minél inkább a valósághoz és a világ rendjéhez közelít. Sajnos, a közönyös többség erről nem vesz tudomást. Mint rendesen, akkor ébrednek majd csak fel, mikor olyasmikre kényszerítik őket, amelyekről az utókor már szatírákban emlékezik meg. Ha komolyan írnának róla, akkor az elviselhetetlen lenne még utólag is óriási szégyenérzetet keltve az emberi fajban. Pedig talán az alázatban növekedne, ha szembenézne a balgaságában bűnös tetteire.
2024. október
Be the First to Comment